Fél évszázaddal ezelőtt autóbalesetben sérült meg a férfi annyira, hogy fémlemezzel kellett pótolni fejtetőjét. Ezért is hűltek el az orvosok, amikor szembesültek azzal, hogy az immár 72 éves férfi hiánytalan koponyatetőt “növesztett” magának – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap. A férfi azért került kórházba, mert a fémlemez miatt fertőzést kapott, és annak […]
Szívinfarktus során a szívizom szöveteit ellátó artériák valamelyike hirtelen elzáródik, és a szöveti oxigénellátás megszűnik, a szívizomsejtek pusztulnak. Az elzáródás leggyakoribb oka az érelmeszesedés következtében létrejövő szűkület, illetve a szűkületben létrejövő vérrög.-magyarázza dr. Marton Anna kardiológus. Érelmeszesedést okozhat a mozgáshiányos életmód, a túl zsíros és cukrozott ételek fogyasztása, a dohányzás és brit kutatók vizsgálatai alapján […]
Ne csak szín, anyag és minta alapján válassz ruhát és cipőt – vásárláskor vedd figyelembe lábaid vastagságát, formáját és hosszúságát is, nem mindenkinek áll jól ugyanis a miniszoknya, a csőnadrág és a leggings! Lássuk, milyen szabályokat érdemes betartanod, ha… 1. probléma: túl rövid a lábad Ha túl rövidek a lábaid, elsősorban a nadrágok, ruhák és […]
Ugye ismered az angol bölcsességet: „An apple a day, keeps the doctor away?” A közmondás szerint az, aki minden nap eszik egy almát, a hírét sem hallja majd a betegségnek. Ne lepődj meg ezen a bölcsességen, hiszen az almában több mint háromszáz olyan anyag van, ami jótékony hatással van a szervezetünkre! 5 ok, amiért érdemes […]
Ausztráliában ugyanis egyre divatosabbá vált a meztelen villásreggeli. A „nudista” éttermekben szinten mindent kapható, ami szem-szájnak ingere, csupán egy dologra kell figyelni: hogy a rajongók a ruháikat el ne felejtsék leadni a bejáratnál. Az extravagáns ötlet Natalie Baktől származik, aki már ez év tavaszán szervezett egy nagysikerű „meztelen” pikniket. Már akkor több ezren fogyasztották meztelenül az ínycsiklandozó […]
Agyunk, mindezeket a hatásokat tárolja, és a kezelés alatt a kineziológus ezeket az adatokat kérdezi le. Így azonosítható az energia elakadásának helye, melyet a megtörtént esemény lelki semlegesítésével oldhatunk. A kineziológia a viselkedési és lélektani korrekciókon túl az allergiás és pszichoszomatikus tünetek – mint például a pánikbetegség gyógyítására – is alkalmazható. Jól kezelherők vele az életmódunkból eredő […]
A fertőzések ellen védőoltással védekeznének a legtöbben, ehhez képest a gyermekek legnagyobb részét a szülők csak a kötelező oltásokra viszik el. A védettség érzetének növelését a lakosság 96%-a a mindenkori egészségügyi vezetéstől várja el. TNS által végzett közvéleménykutatásból kiderült, hogy nem érezzük magunkat védettnek a betegségekkel szemben. Duránszkai Gábor igazgató azt mondta: a szülők nem […]
“A leghatékonyabb módja, hogy a nőket megvédjük az emlőrák miatti halálozástól, a rendszeres mammográfiás szűrés” – hangsúlyozta Blake Cady, a Harvard Egyetem orvosi iskolájának munkatársa telefonos sajtótájékoztatóján. A rendszeres szűrési programban részt vevő nők halálozási aránya 4,7 százalék, ezzel szemben a programban nem vizsgált nőknél 56 százalék a halálozási arány – tette hozzá a kutató, […]
Ma már egyáltalán nem ritka az, ha egy mobiltelefon GPS-szel van ellátva. Az embereknek ezekről az eszközökről autós térképek, városnéző túrák jutnak eszükbe. A sportypal nevű alkalmazás segítségével teljesen ingyen varázsolhatsz GPS-szel felszerelt telefonodból személyi edzőt. Személyi edző pofonegyszerűen Nincs más dolgod, mint letöltened az alkalmazás telefonodnak megfelelő változatát a www.sportypal.com/Download címről, és telepítened a készülékednek megfelelő módon. […]
A munkamániában szenvedők szinte észrevétlenül csúsznak bele egy olyan állapotba, amelyben az öröm és az önigazolás egyetlen forrása a munka, amely szinte minden mást kiszorít az életből - mondja dr. Kocsi Anikó, az Oxygen Medical pszichoterapeutája. Nem újkeletű jelenség Sokan magától értetődőnek tekintik, hogy a munkamánia korunk tipikus menedzser-betegsége, de érdekes adat, hogy az író Gustav […]
Az éhségérzet, szervezeted energia- és tápigénye szabályozza azt, hogy mennyi táplálékot fogyasztasz el egy nap. A hűvösebb hónapokban több energiára van szüksége a szervezetednek, mint a nyáron, ezért nehéz betartani azt, hogy a finom fogásokból csak mértékkel falatozz, és ne nyúlj óránként a nassolnivalóért. Tippjeink segítenek abban, hogy megálljt tudj magadnak parancsolni. 1. Két főétkezés […]
Sokan nem is sejtik, de az idősek szervezete kevesebb táplálékot, illetve ebből nyert energiát igényel. A megfelelő testsúly elérése és fenntartása növeli a várható élettartamot és csökkenti az idős korra jellemző szív- és érrendszeri-, ízületi betegségek tüneteit. Mivel az idősebbek hajlamosak először izomtömegükből veszteni, lényeges, hogy a fogyókúrának része legyen a rendszeres, de nem túl […]
Az eddig is ismert volt, hogy a spermidin nevű anyag, amely elsősorban a férfiak ondófolyadékában fordul elő, fontos szerepet tölt be a sejtnövekedésben. Frank Madeo és Tobias Eisenberg grazi kutatók most kiderítették, hogy a spermidin a károsodott sejteket is segít megjavítani, ezzel pedig megfékezi az öregedés folyamatát. Az anyag behatol a sejtmagba, és fiatalossá programozza […]
A kutatók 11 ezer ember étkezési szokásainak tanulmányozása után megállapították, hogy a mediterrán stílusú étrendhez legközelebb álló diétán élő emberek kockázata a depresszióra 30 százalékkal kisebb, mint azoké, akik leginkább eltérnek étrendjükben ettől az összeállítástól. Almudena Sanchez-Villegas és kollégái arra azonban nem tudtak magyarázatot adni, hogy mi okozhatja ezt az eltérést. Feltételezésük szerint az étrend […]
„Soha többé nem akarok szerepelni a kifutón” – nyilatkozta a napokban Claudia Schiffer egy olasz magazinnak. A múlt héten zajló Milánói Divat Héten még láthatta a közönség, de saját bevallása szerint ezt volt az utolsó fellépése. Gazdaságilag azonban a csinos szupermodellnek nem kell rettegnie, hiszen igen előnyös reklámszerződések biztosítják számára, hogy továbbra is legyen mit […]
Vidéki lány lévén tizenévesen nem nagyon volt más lehetőség a táncszeretetem kiélésére, mint a diszkó. A szüleim viszonylag fiatalon elengedtek. Mindig elláttak jó tanácsokkal, de nagyon féltettek. Alkohol, idősebb fiúk, rossz társaság, részeg sofőr… Pedig ha tudták volna, hogy semmi más nem érdekelt, csak a zene és a tánc, biztosan nyugodtabban alszanak. Odaérkezésemtől a hazaindulásig […]