programsnowboard

Extrém snowboard verseny a belvárosban

Írta:
0

A deszkások látványos trükkökkel csúsznak le a 30 méter hosszú utcai pályán: a hosszú lépcsősoron, a korlátokon és mobil boxokon. Ezen a napon az egész világ együtt tiszteleg a sport előtt A világ legnagyobb snowboard eseményéhez Magyarország is csatlakozik, immár negyedik alkalommal. A snowboard pikniket eddig mindig más és más helyen szervezték, idén a Gödör […]

antigravitációs jógajóga

Jógázz lógva!

Írta: and
0

Győzd le a gravitációt! Az aerial, vagy más néven antigravitációs jóga az egykori Broadway táncos és légtornász, Christopher Harrison nevéhez fűződik, aki sérülése után szeretett volna újra formába lendülni, hogy izmai nem veszítenek lazaságukból és kidolgozottságukból, viszont ízületeit még maximálisan kímélni tudja. Az aerial jóga tulajdonképpen a hagyományos jógagyakorlatok és a levegő akrobatika kombinációjára épülő […]

bőrfolyadék

Küzdj meg eredményesen a striákkal!

Írta: and
0

A hirtelen és nagymértékű hízást a bőr kötőszövete nehezen viseli, mert nem tud lépést tartani vele, így apró csíkocskák, szakadások jelennek meg a bőrön, amelyek aztán életünk végéig megmaradnak. Persze a legjobb módszer mindig a megelőzés, de az öröklött hajlammal nincs mit kezdeni. A bőr egészségének megőrzése szempontjából legfontosabbak az A- ,C-, E-, F-vitaminok, ezeket […]

ajándékkarácsony

Szuper ajándéktippek a tesóknak!

Írta: and
0

Kedveskedj apróságokkal! A kamaszkor jellemzője a hullámzó kedélyállapot, emiatt a tinikkel sokszor nehéz megtalálni a közös hangot. Ha idén nem szeretnél mellélőni, és tuti ajándékot keresel, húgod biztosan örülni fog egy kényeztető ajándékcsomagnak (1599 Ft, Rexona for Teens), amit most trendi táskába rejtettek. A fiatal lányok bálványa a gyönyörű Beyoncé, és hugicád aligha tudna dögösebb […]

diétafogyás

Nagyon lefogyott Demi Moore – ez áll a háttérben!

Írta: and
0

Talán nincs még egy olyan színésznő Hollywoodban, aki annyira ragaszkodna fiatalságához és vékony, csinos alakjához, mint Demi Moore. Bár a színésznőn nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi hetek, hónapok során még többet fogyott, új külseje láttán pedig sokan ijedten kérdezgetik, vajon milyen kemény diéta állhat a háttérben. Nos, Demi a jelek szerint azért lett […]

étkezésfitt

4 tipp, hogy az ünnepek alatt is fitt maradj

Írta: and
0

A karácsony és a szilveszter a nagy összejövetelek időszaka, amikor mindenki kicsit többet eszik és iszik a megszokottnál, viszont kevesebbet mozog. Ez pedig könnyen plusz kilókhoz vezethet. Ha az alábbi tanácsokat betartod, akkor garantáltan hízás nélkül úszod meg az ünnepeket, miközben mégsem sanyargatod magad. Nem kell diétázni, de mindig az egészséges ételeket válaszd! Az ünnepek, […]

eszközfőzés

A legjobb tippek a karácsonyi készülődéshez (x)

Írta:
0

Eljött a Mikulás és már vészesen közeleg a karácsony is. A leginkább rest, vagy munka okán túlterhelt háziasszonyok sem ülhetnek azonban ezek után a babérjaikon, hanem kénytelenek nekilátni a karácsonyi menü előkészítésének, hiszen egy nagy családi vacsorában nem csak az együtt elfogyasztott étel okoz örömöt, hanem az egész folyamat is, míg az asztalra kerül az […]

egészségkalcium

Téli tejes szépségtippek

Írta:
0

Évezredek hagyományozták ránk azt a szépészeti szert, mely a hideg, téli időjárásban segíti bőrünk regenerációját, fényessé teszi a hajat és egészségessé a körmöt. A tej kalcium tartalma fontos szerepet játszik a keratin, a haj szaruanyagának újratermelődésében. Rendszeres tejfogyasztással szépíthetjük a körmöt, fogat, bőrt és hajat, lefekvés előtt pedig a tej, L-triptofán tartalmának köszönhetően könnyebbé teszi […]

italkarácsony

3 forró italkülönlegesség, ami nem hizlal

Írta: and
0

Semmi sem esik jobban egy fagyos napon, mint egy gőzölgő, meleg ital. A probléma az, hogy a legtöbb népszerű kávézóban rengeteg hozzáadott cukorral, tejszínhabbal és sziruppal dúsítják a kávékat, így az egekbe emelik az italok kalóriatartalmát. Az alábbi meleg ínyencségek azonban nem tartalmaznak felesleges pluszkalóriákat és telített zsírt, így egészséges alternatívát nyújtanak az energiadús italok […]

kikapcsolódáslélek

Lélekmelegítő tippek téli estékre

Írta: and
0

Szaunázz!A ma már nemcsak az északi országokban népszerű elfoglaltság erősíti az immunrendszert, fokozza a vérkeringést és a nyirokrendszer működését, valamint méregtelenít. Ha szeretnéd fokozni a hatást, használj luffa szivacsot, amellyel dörzsölöd körkörösen a bőrt, így a narancsbőrnek is hadat üzensz. Illóolajok használatával szintén fokozatod a hatást. Ha egy tál vízbe mentolt cseppentesz, a légutakat tisztítod […]

ajándékbarátnő

Nincs ötleted? Különleges meglepetések a barátnődnek!

Írta: and
0

Szépséget a fenyőfa alá Ha kozmetikumot ajándékozol, nagyon fontos, hogy ismerd a barátnőd bőrtípusát, és ügyelj arra is, hogy a kiválasztott termék jó minőségű legyen. A natúrkozmetikumok nem tartalmaznak tartósítószert, színezéket és allergizáló illatanyagot. Éppen ezért remek ajándék lehet a középkori toszkán receptúra alapján készített Angel Spa tusfürdő (douglas-parfumeria.hu), vagy a szőlőmagolajjal gazdagított édes virágillatú […]

immunerősítésimmunrendszer

6+1 immunerősítő tipp és jöhet a hideg tél!

Írta: and
0

Tippjeinkkel felturbózhatod az immunrendszeredet, és nyelvet ölthetsz a jeges hónapokra. 1. D-vitamin Télen nem elég, hogy hideg van, ráadásul szürkeség uralkodik. Ilyenkor nem éri elég napfény a bőrödet, ezért a D-vitamin pótlásáról külön gondoskodnod kell. A D-vitamin megtalálható a májban, tejben, tejtermékekben, margarinokban, tengeri halakban és a csonthéjas gyümölcsökben. És ha kisüt a nap, akkor […]

diétaének

Így tartja kirobbanó formában magát Nicole Scherzinger!

Írta: and
0

Az egzotikus szépségű Nicole csodás idomait világszerte nők milliói irigylik, de a sztár elárulja, bizony keményen megdolgozik azért, hogy megőrizze karcsú, tónusos és izmos testét. Az énekesnő maximalista és munkamániás, ami szerinte elengedhetetlen a sikerhez, de ezek a tulajdonságai gyakran megnehezítik nemcsak a saját, ám környezete életét is. Nicole a rendszeres testmozgás híve, ezért hetente […]

beteginfluenza

A fiatalok vitaminokkal, az idősebbek védőoltással készülnek az influenzaszezonra

Írta:
0

A felnőtt lakosság 80%-a készül valamilyen formában az influenzás időszakra, és megfigyelhető, hogy arányuk a nők esetében magasabb (83%), mint a férfiak körében (72%). Életkor alapján valamivel jellemzőbb, hogy az idősebbek gondolnak inkább a megelőzésre.10-ből 4 lakos étrend-kiegészítőt alkalmaz ilyen időszakban, 23%-uk több zöldséget-gyümölcsöt próbál szervezetébe bevinni, és hasonló (22%) azok aránya, akik a védőoltás […]

Védőoltási tanácsok – utazzunk télen is felkészülten!

Írta:
0

Sokan télen is szikrázó napsütésre és homokos tengerpartra vágyunk. Nincs is annál jobb érzés, mikor az itthoni zord időjárást hátrahagyva, bőröndünkből ismét a bikini, a fürdőnadrág, a naptej és a szalmakalap kerül elő. Fontos azonban, hogyha a télen közkedvelt egzotikus úti célokat választjuk, az előkészületeket ne a csomagok bepakolásával kezdjük, hanem az esetleges fertőzésekkel szembeni […]

ajándékkarácsony

Ideális ajándékötletek a szülőknek

Írta: and
0

Állíts össze Spa csomagot! Szüleid éjt nappallá téve dolgoznak, és szívesen meglepnéd őket egy kényeztető figyelmességgel? A saját kezűleg összeállított wellness csomag tökéletes ajándék, amivel minden bizonnyal nagy örömet okozol majd. Vásárolj egy kézzel fonott kosarat, az alját béleld ki színes selyemmel, és kösd át szaténszalaggal a tetejét.  A csomagoláshoz előre elkészített dobozt is beszerezhetsz, […]