rák

aszpirinegészség

Aszpirinnel a rák ellen

Írta:
0

Három brit kutató arra a következtetésre jutott a vizsgálataik során, hogy a naponta kis dózisban szedett aszpirin segít megelőzni a rák kialakulását, sőt még a meglévő daganat szétterjedését is. De mitől ilyen jó, és mi egyáltalán az aszpirin?

betegségegészség

Előzzük meg a tüdőrákot!

Írta:
0

Hazánkban az összes haláleset negyede rákos megbetegedés következménye, és ez az arány az európai és a globális számoknál is magasabb. Ezen belül is minden negyedik, rák okozta haláleset tüdőrák következménye. Miként ismerhetjük fel minél korábbi stádiumban a tüdőrákot és mit tehetünk a megelőzés érdekében?

betegségdaganat

Ezek a hasfájás leggyakoribb okai

Írta:
0

A hasi fájdalomnak számos oka lehet, olyan is, amire végképp nem is gondolnál. Ahhoz, hogy kezelni tudd a problémát, muszáj kideríteni, hogy mi okozza a kellemetlenségeket. Szűnni nem akaró és megmagyarázhatatlan hasfájás esetén pedig fordulj mihamarabb orvoshoz.

egészséggyógyulás

Van élet a mellrák után!

Írta:
0

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Néhány évtizede a mellrák diagnózis szinte egyenlő volt a halálos ítélettel, azonban a korai diagnosztikai módszereknek és a korszerű terápiáknak köszönhetően a kutatások szerint ma már kétszer annyian élik túl a rákot legalább tíz évvel, mint a 70-es években.

betegséggyógyulás

A mellrák megelőzése ugyanolyan fontos, mint a kezelése

Írta:
0

Van egy pillanat minden nő életében, amikor átfut az agyán az ijesztő gondolat, hogy vajon minden rendben van-e a testében. Magyarországon évente körülbelül 7500 új mellrák beteget fedeznek fel. Mégis igazán csak akkor gondolunk bele, hogy érintettek lehetünk akár mi is, ha a környezetünkben is találkozunk egy ilyen élettörténettel. Megelőzhető? Gyógyítható? Ma már szerencsére nem tabu a téma. Beszéljünk a mellrákról!

Kövess Facebook-on!
X