A grillezés világnézet!
A nap süt, a hús serceg, mögötted az első sütés szinte teljesen el is tűnt, pedig 5 perce sincs, hogy lehúztad a rácsról. Halk zene szól, amit hallasz is, mert a szomszéd épp nem nyírja a füvet.
A nap süt, a hús serceg, mögötted az első sütés szinte teljesen el is tűnt, pedig 5 perce sincs, hogy lehúztad a rácsról. Halk zene szól, amit hallasz is, mert a szomszéd épp nem nyírja a füvet.
Sokfélék vagyunk, sokféle igénnyel. Egy dolog azonban közös lehet bennünk: minél hatékonyabban és gyorsabban szeretnénk eltávolítani a nemkívánatos szőrszálakat testfelületeinkről. Lássuk, milyen megoldások közül választhatunk.
Ahogy a Nap sugarainak “helyes használata” hozzájárulhat az egészségünkhöz, a szépségünkhöz, ugyanúgy, ha a legalapvetőbb szabályokra nem vagyunk kellően figyelmesek, akkor az egyik legerősebb károsító faktor lehet a szervezetünk és a bőrünk öregedésében.
Életmódváltó kihívásra buzdít Tomán Szabina
A jelenlegi helyzet okot adhat a pánikra, mégis azt gondolom, hogy a higgadtság jelenti a legnagyobb segítséget. Sok infót olvasunk pro és kontra, mégis az igazi segítség nagyon kevés. Szükség van rá.
Néhány csepp vér a fehérneműn jelzi a lányok számára, hogy testük belépett a nővé érés szakaszába. A menstruáció a női nemi szervek ciklikus változásán alapuló folyamat, melyen minden jól funkcionáló, egészséges női szervezet hónapról hónapra átesik. Alkalmanként fájdalmas, néha meg sem érezzük, hatással lehet a hangulatunkra és teljesítményünkre is. Érdemes tehát felkészülten várni, ezeket a napokat.
Edzeni, sportolni legfőképpen akarat kérdése, de nem ez az egyetlen faktor. Ha formában akarod tartani magad, a legegyszerűbb egy edzőterembe, vagy parkba eljárnod.
A Karácsony a szeretet és az ajándékozás ünnepe, azonban sok gyermeknek ebben az örömteli időszakban is a betegségével kell megküzdenie. Rájuk gondolt a Danone Nutricia, amikor a cég munkatársai már hagyománynak számító módon Mikulásnak és manóknak öltözve ajándékcsomagokat vittek a budapesti Démétér ház kis betegeinek. A karácsonyi édességekkel és apró ajándékokkal megrakott csomagokkal érkező dolgozókat nagy örömmel fogadták a gyerekek
Az arcápolás első lépése a megfelelő tisztítás, ám ezt sokan nem tartják fontosnak, kihagyják a mindennapi rituáléból. Ez nemcsupán azoknak fontos, akik sminkelik magukat, hiszen a bőr az izzadás, a zsírképződés, a káros környezeti hatások miatt természetes módon szennyeződik.
Egy fogkőleszedés vagy egy fogtömés semmilyen törést nem okoz a napi edzéstervben. Ám ha foghúzásra, implantációra vagy szájsebészeti műtétre van kilátás, muszáj lesz beiktatni néhány pihenőnapot. De pontosan mennyit is kell kihagynunk az egyes beavatkozások miatt? Dr. Jancsecz Péter, az Uniklinik fogászat vezető szájsebész-implantológusa elmondja.
A karácsonyi időszak sokak számára igen stresszes tud lenni. Az év végi rohanás, az ünnepeket körülvevő elvárások, az évek alatt kialakult társadalmi nyomás nem mindig fér össze azzal, hogy folyamatosan változik az életünk. Hoztunk pár tippet, amivel stresszmentessé teheted a karácsonyi készülődést!
A november nem érhet véget a testet-lelket valóban kikapcsoló és felfrissítő program nélkül.
Tudtad, hogy a ruháid milyen hosszú utat járnak be, mire a plázák polcaira kerülnek? Hogy mennyi víz és energia-pazarlás terheli a környezetet az előállításuk során? Hogy milyen munkakörülmények között dolgoznak a varrónők, akik készítik?
Mi lehet egy igazán testet-lelket kikapcsoló és felfrissítő program?
A pulóver, mint mindannyian tudjuk az ősz egyik alapdarabja, mely évről évre egyre különlegesebb megjelenést biztosít számunkra melegítő funkciója mellett. Idén ősszel sem kell izgulnunk azon, hogy megtaláljuk-e számunkra a megfelelő darabot, ugyanis széles repertoár tárul elénk fazont és stílust illetően.
Idén másodszor rendezték meg a Mentes-M versenyt, ahol 114 termék mérettette meg magát. A Húsimádó szekcióban többek között a Sága Foods ízletes Füstli Natural virslijei is díjat nyertek. Ezek az első E-szám mentes virslik, amelyek ebben az elismerésben részesültek. A Sága ezen újdonságai már kaphatók a boltokban, így akár Ön is megkóstolhatja őket.
Szeretnéd megtudni a titkot, ugye? Ha rászánsz öt percet az életedből, még az is lehet, hogy a cikk végére megtudod 😊
Egy sportoló felkészültségéhez a tökéletes látás is hozzátartozik. Aranyérmet is hozhat a pontos helyzetfelismerés…
Magyarországon egyedülálló, exkluzív Kurland spa kezelésekkel és egy átfogó, a csontritkulás megelőzésére és kezelésére fókuszáló program veszi kezdetét október 11-től Bükfürdőn.
A 60-as években indult el japánból ez a bűvös szám. Azt mondják, naponta ennyit kellene tennünk az egészségünk megőrzése érdekében.
Amit a koleszterinről, valamint a telített és telítetlen zsírsavakról dióhéjban tudni érdemes
Az, ha végre nem kell kontaktlencsével vagy szemüveggel bajlódni, sok mindenkinek előny lehet. Ám aki sportol, annak szinte létszükséglet. A megoldás: a legnagyobb hazai szemészeti klinika által végzett lézeres szemműtét, a Sasszemkezelés®.
Kínzó viszketés, felázott, gyulladt bőr a lábujjak között? Ezek a bőr gombás fertőzésére utalhatnak. A gombás lábfertőzés elkapható nyilvános uszodákban, edzőtermekben, sportcentrumokban, illetve bárhol, ahol közös használatú zuhanyzóval ellátott öltöző van.
Régi, jól ismert magyar termék jelent meg új köntösben a boltok polcain: visszaért a Crepto és a Szilvia! Nem is akárhogyan! Magyar “találmányként” papírdobozban, hogy védje a környezetet. Miért van erre szükség? – megkérdeztük Bodrogai Ferencet, a gyártó Magyar Piszke Papír tulajdonosát, ügyvezetőjét