Iránytű a testedzéshez

Írta:
0

Nyertesek: Nagy Zita, Hegedűs Tünde, Kojnokné Nagy Anikó, Tarnóczi Fédra, Orgován Györgyné, Szabó Anna, Vargáné Sz. Katalin, Deli Judit, Monetto, Magyar Klára Az ember mindenhol azt hallja, hogy sportoljon, mozogjon valamit, de, hogy hol és mit, azt senki nem tudja megmondani. A www.sportolnek.hu célja, hogy megmutassa a helyes irányt, hiszen a szlogenje is ez: „Iránytű […]

pilates_8211_konnyed_alakformalas

Írta:
0

Kezdet Mivel eddig jóformán csak aerobik órákra, pörgős, intenzív mozgást jelentő edzésekre jártam, csupán elképzelni tudtam, hogy az utánunk következő, pilates-órára készülő csoport tagjai miért olyan vidámak. Azt láttam, hogy van köztük egy kismama, és két férfi is várakozik, öltözékük laza, könnyed ruhákból áll, és egyikük sem visel cipőt. Amikor a cipő nélküliséget felfedeztem, akkor […]

Egy csepp figyelem

Írta:
0

Az Egy csepp figyelem Alapítvány –amelyet Erős Antónia hozott létre a cukorbetegség korai felismeréséért- idén november 12-én a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban tartja egyéves munkájának értékelését, amit egy családi nappal köt egybe. Délelőtt 10 és este 6 óra között bárki ingyen beléphet a SYMA csarnokba, ahol már a bejáratnál térítésmentesen megmérik a vércukorszintjét. A belépésnél […]

Versenyben a kilókkal

Írta:
0

A pályázatra számtalan jobbnál jobb, sikeresebbnél sikeresebb fogyókúrás történet érkezett hozzánk. A sikertörténetek szereplői egytől egyig kitartó és lelkes fogyni vágyók voltak, és bár módszereik különbözőek, abban mégis hasonlóak, hogy életmódváltással és erős önmegtartóztatással érték el céljukat. A kilókkal való harc a legtöbbször megterhelő és kemény munkát kíván. Reméljük, hogy játékunkkal segíthetünk abban, hogy mindenki megtalálja a […]

6 tuti tipp a regenerálódáshoz

Írta:
0

Sose hagyd el a levezetést és a nyújtást!Bármennyire is várnak rád az egyéb teendőid, feltétlenül szakíts időt néhány perc nyújtásra – még ha ez az edzés hosszának kárára is megy. Ha futni jársz, zárd a kocogást sétával, amíg nagyjából visszaáll a pulzusod, súlyzós tréning után pedig nyújtsd meg az igénybe vett izmokat. A nyújtógyakorlatokat lassan, […]

Súlycsökknetés a negyedik X után

Írta: and
0

Az egészséges és aktív életmódnak egész életünkben nagyon fontos szerepet kell betöltenie. Az idő előrehaladtával a különböző funkcióromlások-, változások bekövetkeztével az étrendben is változtatások szükségesek. Hisz az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozással megelőzhető számos betegség kialakulása, vagy a már kialakult egészségi állapot fenntartható – sőt, látványos eredmények érhetők el vele! Az időkori betegségek megjelenéséért felelős az […]

Veritas Gold Fitness Wellness Day

Írta:
0

A FITNESS LEGYEN A SZENVEDÉLYED! Először Magyarországon! Három színpadon három esemény egy helyen! Fitness–Wellness Nap exkluzív környezetben a Stefánia Palota termeiben.   A rendezvény programjai: 1. helyszín: HM kulturális központ színházterme – Stefánia Palota VERITAS GOLD RITMUS CSAPATOK ORSZÁGOS DÖNTŐJE 8:30-9:00 regisztráció10:00 Egyéni ritmus országos döntők Duo ritmus országos döntők Trio ritmus országos döntők Ritmus […]

Tök jó falatok

Írta: and
0

A sütőtök finom és egészséges – de miért is? a benne lévő karotinoidok és C-vitamin mennyisége kiemelkedő magjában lévő magas E-vitamin tartalom jellemzi antioxidáns hatással bír védelmet nyújt a szervezet számára az ún. szabad gyökök ellen segíti megelőzni és csökkenteni az érelmeszesedés tüneteit a tökmagban lévő magas ásványianyag tartalom kiemelkedő fontosságú Tök jó receptek Töklepényke Hozzávalók: 0,5 kg […]

Fogyás jógával

Írta:
0

Nagyon sok olyan ember jár el jógázni, aki már nagyon sok mindent kipróbált, és ahogy az esetek egy bizonyos részében lenni szokott, még mindig nem találta meg az üdvözítő megoldást fogyás ügyében. Remélem, ezzel a pár sorral közelebb kerültök a megoldáshoz, mely meghozza számotokra a végleges, áhított változást, a megfelelő testsúly elérését. Ha már megismerkedtünk […]

Csiszoltasd simára!

Írta:
0

A mikrodermabrázió vagy mélyhámlasztás néven is ismert kezelés során alapos bőrtisztítás után egy ceruzaszerű kezelőfej és vákuum segítségével alumínum-oxid kristályokat áramoltatnak a problémás bőrfelület felett. A készüléket háromszor-négyszer vezetik át a bőrön, miközben a kristályok könnyedén eltávolítják, lecsiszolják a bőr felszínéről az elhalt hámsejteket. Így az alsó, úgynevezett bazális rétegben felgyorsul az új, fiatal bőrsejtek […]

Gyerekek fogyókúrán

Írta:
0

Úgy tűnik, a gömbölyded pofi és a babaháj már nem fér bele a gyermekek média és divat által formált testképébe, ezért néhányukat megfertőzi szüleik, ismerőseik diétamániája, és az áhított fogyás reményében ők is lemondanak az evésről. A szülők és a felnőttek felelőssége nem csak a túlsúly megelőzésében, de a kóros testkép kialakulásában is jelentős. Hiszen […]

Készülj a télre színes ételekkel!

Írta: and
0

Energiától duzzadóan léptél át a nyárból az őszbe? A nyár során feltöltődtél, és azt érzed, semmi sem dönthet le a lábadról? Azok közé tartozol, akiknek a reggeli dér, a hideg éjszaka meg sem kottyan? Vagy épp ellenkezőleg: már most kifáradtál, és előre szeretnél felkészülni a télre? Ha az utóbbiakban leírtakat érzed magadban, nem vagy egyedül! […]

finom_vonalak__izletes_etelek_nyerteseink

Írta:
0

A GI-diétáról szóló könyvnyeremény boldog tulajdonosainak a nyereményt postán küldjük! NyertesekSzűcs Mária – BudapestBányász Mónika – GyöngyösBankhardt Laura – BudapestRejhoffer Zsoltné – SzombathelyKoch Bernadett – CsászártöltésJudák Evelin – ÖregcsertőBalogh Erzsébet – BudapestLángné Boda Henrietta BudapestLehoczky Dóra – BékéscsabaCzira Ildikó – BudapestErdei Dánielné – DebrecenSzécsi Andrea – BudapestKerekes eszter – SzegedVárkonyi Gézáné – BudapestSzabó Anna – […]

Egészséges melegség

Írta:
0

A teának 1500 típusa létezik. A baráti találkozókon vagy a nyugodt estéken elkortyolgatott aromás és fenséges illatú ital rokonságban sincs a napköziből ismert, forró limonádéra emlékeztető változattal. A tea népszerűsége töretlen, és ma már kutatások sora bizonyítja, hogy rendkívül egészséges is, nem beszélve arról, hogy kalóriamentes módját biztosítja a szükséges folyadékbevitelnek. Fiatalít és élénkít A […]

Őszintén a táplálkozási zavarokról

Írta: and
0

A táplálkozási zavarok irodalma bőséges. A beérkezett olvasói levelekből mégis úgy tűnik, kavarodás van a fejekben ezen zavarok természetét illetően. Többen kiegyensúlyozott táplálkozásuk csak enyhe felborulásakor is már aggódva kérdik, nem fenyegeti-e őket valamely táplálkozási rendellenesség, mások pedig – súlyos tüneteik ellenére is – csak latolgatják a szakemberhez fordulás lehetőségét. Napjainkban óriási a soványság irányába […]

Rajzolt álmok

Írta:
0

A minap azt mondta az egyik ismerősöm, akit némi jövőbelátó képességgel áldott meg az ég, hogy néha irdatlanul fáradt tud lenni az őt felkereső emberektől, mert a falra hányt borsó esete az övé. Hosszú évek óta jönnek hozzá a kuncsaftok, és mind csak azt szeretnék tudni, mi vár rájuk egy-két vagy öt-tíz év múlva, csak […]

A te lakásod hizlel?

Írta:
0

Ha belépünk egy lakásba, rögtön hatnak ránk a színek, a bútorok, a rend vagy rendetlenség, a tisztaság, a növények, az illatok. Vendégként természetesen nem azt nézzük először, hogy hol találhatunk valami ennivalót. Pedig feltűnhet egy kis kekszes doboz a konyhaszekrény elérhető polcán, gyümölcs és/vagy sütemény az ebédlőasztalon, egy kis sós mogyoró vagy dió, perec a […]

Ismét a hölgyeké a Margitsziget!

Írta:
0

Az esemény helyszíne a Margitsziget, a rajt minden távon a Központi úton, a Hajós Alfréd Sportuszoda mellett kerül kialakításra. A választható futótávok: 10 km egyéniben és párban megosztva (5.5-4.5 km), valamint a 3,6 km. A 10 km egyéni és páros indulói 12 órakor, a rövidebb táv mezőnye 11 órakor rajtol. A futás mellett gyalogolni (3 […]

Zsírégetők a tányérodon

Írta: and
0

A közhiedelem régóta úgy tartja, hogy bizonyos ételek és italok olyan hasznos anyagokat tartalmaznak, amelyek elősegíthetik fogyásunkat. A csodában bizakodó emberek ananászt és ananászkapszulákat, káposztalevest és káposztaleves-kapszulákat esznek vagy szednek be, majd almaecetet vagy citromlevet isznak. Ettől remélik testtömegük csökkentését, illetve megőrzését. AnanászA tudományos kutatások adatai sok szempontból bíztatóak, ugyanakkor más szempontból meglehetősen kiábrándítóak: az […]

Hónap hőse

Írta:
0

Zsóka gyermekként nem volt túl mozgékony, ahogy fogalmazott, „otthonülő könyvmoly” típus, a tornatanárok réme. Például úszni sem tanult meg, ami azóta is nagy fájdalma. Második gyermeke, a ma 19 éves Zsolt születése után az ülőmunkának és a vezető beosztással járó mindennapos stressznek köszönhetően gyarapodó zsírpárnákat vett észre magán. Gyomorfájdalmairól, emésztési zavarairól kiderült, hogy gyomorfekély okozza, […]

Fel a nyúlcipővel!

Írta:
0

7 tipp a választáshoz 1. Fontos a talpkiképzésAz ideális cipő a sarkán és a talp elülső részén légpárnázott, hogy tompítsa az ütődéseket. Ez az egyik legfontosabb kritérium, ebből ne engedj a választáskor. Ezen kívül legyen a talp recézett és rugalmas, az orrát a sarok felé legalább harminc fokos szögben meg tudd hajlítani. 2. Speciálisan nekünkA […]

Légy laza!

Írta:
0

FÉLKOBRAÁLLÁS (Ardha-Bhudzsangászana) Túlságosan ragaszkodó vagy? Nehezen szabadulsz meg a fájdalmas emlékektől, netán görcsösen ragaszkodsz a saját igazadhoz? Ez a jógapóz segíthet neked, hogy gondolatban könnyebben tudj továbblépni. Így hajtsd végre a gyakorlatot: Helyezkedj el féltérdelésben, támaszkodj a jobb térdedre. A bal talpad olyan távol legyen a testedtől, hogy a lábszárad és a combod derékszöget zárjon […]

Teszteld a futótechnikád!

Írta:
0

Hátradőlve vagy mejdnem előre hajolva futsz? Sarkadra érkezel és finoman gördülsz a talpadon vagy trappolsz, és kacsázva lépkedsz? Kérd meg futópartnered, hogy figyelje meg, hogyan lépsz, hogyan tartod a felsőtested edzés közben, és igyekezz javítani a hibákon. Az lenne az optimális, ha nem csupán szívedzésként tekintenénk a futásra, hanem úgy is, mint egy szép, izmos […]

Menjek, vagy maradjak?

Írta:
0

Úgy kezdődött, hogy egy veszekedés után elkezdett duzzadni az a gombóc a torkodban. Lassanként pedig olyan hatalmassá vált, hogy szinte kitöltötte a testedet. Mintha nem tudnál rendesen levegőt venni. Persze valakinek ki kellett öntened a lelkedet, és titkos szövetségeseid egyre azt suttogták a füledbe, hogy el kell végre döntened, mit is akarsz. Hiszen ha nem […]

Kövess Facebook-on!
X