aszexualitásférfi

Segítség! Aszexuális vagyok! – szakértői szemmel

Írta: and
0

A legtöbben fizikailag képesek az orgazmusra, bár esetenként arról is említést tesznek, hogy normálisan működő fizikai reakciójukkal képtelenek érdemben mit kezdeni, zavarba hozza őket. Egy 2004-es kutatás adatai alapján az emberek kb.1%-2% -a aszexuális. Az aszexualitás az állatvilágban is megtalálható. A legtöbben úgy vélik, hogy az aszexualitás nem számít szexuális irányultságnak, hanem a nemi érdeklődés hiányát […]

egészségfőzés

4 meglepő tény, amit biztos nem tudtál a teáról

Írta:
0

Gyümölcsös, fehér, fekete és zöld tea – azzal valószínűleg te is egyetértesz, hogy nincs is megnyugtatóbb dolog esténként, mint leülni egy csésze finom, forró tea mellé beszélgetni vagy olvasni. De vajon mindent tudsz erről a különleges növényről és a belőle készített isteni italról? 1. Több millió tonna teafüvet termelnek évente A világ több mint harminc […]

dfdf

Hihetetlen! Az agy manipulálásával lassítható a mozgás!

Írta:
0

Egy váltóáram stimulációval a University College London kutatóinak eddig ismeretlen módon sikerült befolyásolniuk az agyat. Alek Pogosyan és kollégái úgy változtatták meg az önkéntesek agyhullámait, hogy csak jóval lassabban voltak képesek mozgatni karjukat. Ehhez a kutatók az úgynevezett bétaaktivitást növelték. A bétahullámokat, az agyhullámok egyik csoportját már többször hozták összefüggésbe a mozgás irányításával, de első ízben […]

babadiéta

Kevesebb súlyt szedhetsz fel terhesség alatt?

Írta:
0

A tanulmányban részt vevő 958 nő közül azok, akiknél kezelték a terhességi cukorbetegséget, ritkábban adtak életet túl nagy súlyú újszülöttnek, kevesebb volt náluk a terhességi szövődmény és ritkábban került sor császármetszésre. A terhességi cukorbetegség általában megszűnik a szülés után, ennek ellenére Mark London, az Ohiói Állami Egyetem munkatársa, a tanulmány vezetője szerint eredményeik alapján “minden […]

egészséggyermek

Immunterápia a gyerekkori rák ellen!

Írta:
0

Laboratóriumi tesztekben egy gyerekeknél előforduló, idegrendszeri tumor, a neuroblasztóma sejtjeinek, valamint egészséges sejteknek a túlélését vizsgálták. Megállapították, hogy az antitestek bevetésekor jelentősen javult az egészséges sejtek túlélése a neuroblasztómával szemben. Juliet Gray, a Southamptoni Egyetem onkológusa kutatócsoportjával két monoklonális antitestet fejlesztett ki. A monoklonális antitestek klónozással, laboratóriumban készített ellenanyagok, melyek célzottan kötődnek a daganatsejtekhez, és […]

Nők Lapja Egészség magazinoktóber

Megjelent a Nők Lapja Egészség magazin októberi száma!

Írta:
0

A magazin októberi számát Bálits Éva főszerkesztő ajánlja neked! Ez már az? A tökéletesség közepén ültem, ott, ahol megszűnik a sóvárgás és az elvágyódás. Előttem magazinok és a kedvenc helyi lapom, kezemben egy csésze forró tejhabos kávé, körülöttem a boldogság hangjai: tengerzúgás, gyerekzsivaj, az árusok kántálása zsongító hangfüggönnyé olvadtak össze. Ennek a végtelen pillanatnak vetett […]

fogyáskarcsúsodás

Mozogj, hogy fellendüljön a karriered!

Írta: and
0

Sokszor a munkánkra és egyéb teendőnkre hivatkozva keresünk kifogást a sportolás elhalasztására. Pedig a legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy aki legalább hetente háromszor egy órán át sportol, a munkahelyén is nagyobb erőbedobással teljesít, és ennek következtében nagyobb sikereket könyvelhet el a szakmájában is. De vajon mi az összefüggés a rendszeres sport és a karrier alakulása […]

ajkakdesmond

Így bolondítsd magadba a pasit!

Írta:
0

Egy Desmond Morris nevű brit kutató szerint az ember legszexközpontúbb lény. Mi a többi emberszabásúnál sokkal gyakrabban élünk nemi életet, az aktusaink hosszabbak és intenzívebbek is – így a közösülés tulajdonképpen csak az emberek kapcsolatában válhat a szó szoros értelmében vett szeretkezéssé. A kutató azt állítja, hogy az ember szexcentrikus beállítottsága elsősorban a nők evolúciós […]

diétadietetikus

7 kilót híztam, mit tegyek? – A dietetikus válaszol

Írta:
0

“Tisztelt András! 39 éves vagyok, 178 cm és 74 kg. A versenysúlyom olyan 67 kg körül volt, akkor nagyon jól éreztem magam. A pluszkilók kb fél éve jöttek fel. Szeretnék diétázni de nem tudom hogyan csináljam. 8-10 órát dolgozom, két gyerekemet nevelem egyedül, közben egyetemre járok. A mozgást meg tudom oldani: egy héten kétszer hajnalban kelek, […]

boldogságférfi

8 dolog, ami a nőt igazán boldoggá teszi

Írta:
0

Míg a férfiak gyakorlatilag bármikor és bármilyen szituációban képesek ágyba bújni a kedvessel, addig a nőknek bizony időre van szükségük ahhoz, hogy ráhangolódjanak a szerelmi légyottba. Ezért aztán „megéri”, ha a férfi azon tüsténkedik, hogyan tudná boldoggá tenni párját. Ugyanis, ha a nő érzi, hogy figyelnek rá, és szeretik, akkor ő is vonzónak, szexinek érezi […]

gyermekhír

A terhesség alatti dohányzás növeli a pszichózis kockázatát a gyerekeknél

Írta:
0

Brit egyetemi kutatók 6356 tizenkét éves gyereket vizsgáltak, és kikérdezték őket olyan pszichotikus tünetek jelentkezéséről is, mint a hallucináció és érzékcsalódás. A csoport tagjainak 11 százalékánál, 734 gyereknél találtak pszichózisra utaló tüneteket. Stanley Zammit kutatásvezető, a Cardiffi Egyetem munkatársa elmondta, hogy becsléseik szerint “a kamaszok mintegy 20 százalékánál nem fejlődtek volna ki pszichotikus tünetek, ha […]

hírhízás

Megdöbbentő! Hízunk a központi fűtés miatt?

Írta:
0

A kutatók az emberek növekő méreteiért elsősorban a táplálkozási szokásainkat teszik felelőssé: korábban ugyanis mind minőségileg, mind pedig mennyiségileg szegényebbek voltak a táplálékforrásaink. Ez a tendencia azonban az utóbbi évszázadokban gyökeresen megváltozott. Az is szerepet játszhat a méretek alakulásában, hogy a régebbi korokhoz képest jelentős változásokon ment át életminőségünk. Ha egészségügyi problémánk van, kiváló orvosi ellátásban részesülünk, nem nélkülözünk szinte semmit, […]

diétaelhízás

Tragikus! Az elhízott nők újszülötteinél gyakoribb a szívhiba!

Írta:
0

Körülbelül 18 százalékkal nagyobb a kockázata a veleszületett szívhibának azoknál a babáknál, akiknek az anyja túlsúlyos vagy kövér volt várandóssága előtt – számoltak be tanulmányuk eredményéről az Egyesült Államok betegségellenőrzési és megelőzési központjának (CDC) szakemberei az American Journal of Obstetrics and Gynecology című szaklapban. A vizsgálat nem terjedt ki diabéteszes nőkre, mert a cukorbetegség 1-es […]

egészség hídjamellrák

Előzd meg a mellrákot! Segítünk!

Írta:
0

Az önvizsgálat és az műszeres diagnosztika jelentőségére dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang diagnosztája hívta fel a figyelmet. Hosszú tünetmentesség Az emlődaganatok szűréséről nem lehet elég sokat beszélni, hiszen ez a fajta betegség akár három évet is képes a tünetmentesség fázisában tölteni. Ez az úgynevezett preklinikai szakasz, amely a betegség kezdetétől a tünetek megjelenéséig […]

egészség hídjamellrák

Séta mellrák ellen

Írta:
0

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelynek már hagyományos jelképe hazánkban a minden évben megrendezésre kerülő Lánchídi séta és Rózsaszín Egészségnap. Idén október 4-én (vasárnap) a Roosevelt téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél a Magyar Tudományos Akadémia előtt délután 16.00 órától egészségügyi és szórakoztató programok várják a családokat és az érdeklődőket. Az MTA Székházában délután […]

stresszszex

Így mentsd meg a párkapcsolatod: tangózz!

Írta:
0

A stresszel összefüggésben lévő kortizol hormon szintje a tánc során csökken, viszont mindkét partnerben nő a tesztoszteron hormon szintje – fejtette ki doktori értekezésében Cynthia Quiroga Murcia, a német egyetem kolumbiai pszichológuskutatója, aki a Music and Medicine című tudományos folyóiratban foglalta össze kutatásának eredményeit.  Feltételezéseinek alátámasztására a kutató 22 pártól vett a tánc előtt és […]

Kövess Facebook-on!
X