kapcsolat

kapcsolatLiev Schreiber

Naomi Watts kapcsolatának vége

Írta:
0

Miután a fél világ döbbenten vette tudomásul Angelina Jolie és Brad Pitt szakítását (a világ másik fele egyéb reakciókat mutatott, a vállrándítástól a cinikus vigyorig), kiderült, hogy nem ők az egyetlen sztárpár, akiknél véget ért a (hollywoodi) álom: Naomi Watts és Liev Schreiber is külön utakon folytatják.

bámulférfi

Miért bámulják meg a férfiak a nőket?

Írta:
0

Naponta 43 percet, vagyis életük során majdnem egy évet töltenek a férfiak idegen nők bámulásával. Legalábbis erre az eredményre jutott a brit szemüveggyártó, a “Kodak Lens Vision” által kezdeményezett kutatás, mely 18 és 50 év közötti férfiak bámulási szokásait vizsgálta.

barátságfacebook

Boldogtalanná tesz a Facebook?

Írta:
0

„A Facebook első pillantásra értékes módja a társas kapcsolatok alapvető emberi igényének kielégítésének” – magyarázta a tanulmány vezető szerzője, Ethan Kross, a Michigani Egyetem szociálpszichológusa. „Ahelyett azonban, hogy fokozná a jó közérzetet, valójában épp ellenkező hatást gyakorol – aláássa azt.”

Kövess Facebook-on!
X