Az UT Southwestern Medical Center kutatói publikálták azt a tanulmányt, amely szerint mind a közepes, mint az intenzívebb napi mozgás szinte antidepresszánsként hat azokra a páciensekre, akiknél a gyógyszerek nem hoztak teljes javulást. Már a The National Institute of Mental Health korábbi kutatásai is megállapították, hogy a rendszeres fizikai aktivitás a megfelelő kezeléssel kombinálva a […]
Brokkoli A régi mondás úgy tartja, hogy ha egészségesek akarunk maradni, minden nap ennünk kell valami pirosat, sárgát és zöldet. Utóbbira a legjobb példa a brokkoli, a zöldségek közül ez tartalmazza ugyanis a legtöbb vitamint, ráadásul nem is hizlal. Magas folsavtartalma miatt terheseknek és vashiányban szenvedőknek is ideális. Mindegy, hogy nyersen vagy főzve esszük, egy […]
Az egész nap tartó események a kerékpározás minden szakágára kiterjednek, a család minden tagjának szórakoztató programokat ígérnek. A változatosságról a különböző bemutatók, a sportág közismert alakjai gondoskodnak. A programok közt szerepel Nagy „Gizmo” Attila látványos freestyle-showja – Gizmo és csapata képes több mint 15, egymás mellett szorosan fekvő embert kerékpárral átugrani, vagy akár szaltózni –, […]
Mik azok az ásványok és miért fontosak? Bolygónkon ősidők óta jelen vannak az ásványok, azonban az élő szervezet nem képes előállítani őket. Mivel az élet az ásványok és egyéb szerves anyagok mezsgyéjén keletkezett, szervezetünknek alapvető szüksége van ezekre a tápanyagként funkcionáló elemekre. Ásványok élettani szerepe, felszívódásaAz ásványi anyagok elengedhetetlenek szervezetünk számos folyamatához, például a vér […]
A hot iron a hagyományos súlyzós edzést ötvözi az aerobikkal, ezáltal kivételes eredmény érhető el vele. A Németországból származó súlyzórudas edzés azért páratlan, mert úgy építi az izmokat, hogy közben a felesleget is eltünteti. Gyógytornászokból, edzőkből és orvosokból álló csapat fejlesztette ki, így magas szakmai háttér áll mögötte. Az erő- és állóképesség növelő hot iron […]
Mi a funkciója? A hyaluronsav az egyik legérdekesebb és legváltozatosabb anyag, ami természetes formában megtalálható a testünkben, és ott fontos funkciókat tölt be. A hyaluronsav a kötőszövetekben hálószerűen kapcsolja össze és tölti ki a sejtek közti állományt, így biztosítja a különböző szövetek rugalmasságát és térkitöltését. E különleges sav szabályozza testünk vízháztartását, gondoskodik bőrünk nedvességtartalmáról, javítja […]
Aludj sokat! Napi 7-9 óra alvás elengedhetetlen ahhoz, hogy ne csak kiegyensúlyozott légy, de a bőröd is ragyogjon. Alvás közben ugyanis olyan hormonok termelődnek, amelyek a sejtek megújulásáért felelősek, vagyis ekkor tud a bőr leginkább regenerálódni. Étkezz megfelelően! A rohanás közben bekapott péksütik és gyorsételek szinte azonnal nyomot hagynak a bőrön, az eredmény: apró pattanások, […]
Sok minden befolyásolja, hogy mennyire vagyunk jókedvűek, de azt jó tudni, hogy ha a következő ételeket fogyasztjuk nagyobb az esélyünk rá, hogy boldogabban telik a napunk. Reggeli: Facsarj ki, majd igyál meg 3 dl C-vitaminban gazdag narancslevet és fogyassz mellé teljes kiőrlésű gabonából készült terméket. Nem is gondolnád, hogy milyen sokat tettél azért, hogy jól […]
A minőség fontossága Csomor Csilla véleménye szerint az egészséges életmód elsősorban rajtunk múlik, a legfontosabb, hogy mi mennyit teszünk saját egészségünk érdekében. Természetesen elismeri, hogy vannak külső körülmények, melyeket nem tudunk kezelni, a környezeti ártalmakat vagy éppen a stresszt nagyon nehéz kiiktatni az életünkből. A színésznő szerint azonban nagyon fontos, hogy tudatosan próbáljunk meg efelé […]
2011-ben is Dallamos Villamos Merthogy a Dallamos Villamos kifut az idén is. A BKV-val kötött együttműködés szerint szeptember 4-én és 11-én, a kettes és a négyes villamos vonalán egyaránt közlekedik majd a nosztalgiajárat, és a fedélzeten olyan muzsikusok szolgáltatják az élő zenét, mint a Borgia, a Peacetones, a TükeZoo, a Presszó Tangó Libidó, a Kávészünet, […]
Egy különleges, éjszakai futással köszön el a nyártól szeptember 10-én a Világjátékok Alapítvány és a Budapest Sportiroda-BSI.A Nyárbúcsúztató 16. EDF Éjszakai Futás 5,6 kilométeres távja 21 órakor rajtol majd! A mezőny a Széchenyi István térről (volt Roosevelt tér) indul a hagyományos tűzijáték után, és olyan látványosságokban gyönyörködhetsz az útvonalon, mint az autóktól mentes, tiszta levegőjű […]
Mindenki hallott már az anorexiáról, úgy érezhetjük már a csapból is ez folyik, mi mégis összeszedtük a legfontosabb ismérveket, hogy tudd, esetleg téged érint a betegség vagy valamelyik ismerősödet. 1. Hogyan kezdődik? A beteg először csak néhány kilótól akar megszabadulni. Aztán nem tud leállni. Mikor már csupa csont és bőr, ő akkor is kövérnek látja […]
Expressz frissítés Az oxigén éltető elemünk, ám hiánya számos betegség okozója lehet a szervezetben. Az arcbőr állandó védelemre szorul, hisz közvetlenül van kitéve a káros környezeti hatásoknak, és érzékenysége miatt külső változásai azonnal észrevehetőek. Az alapos arctisztítás kiemelt fontosságú, így bőrödet megszabadíthatod a szennyeződésektől és sminktől, míg a tonizáló készítmények kellemesen frissítenek. A bőr ellensége […]
A kezdetek A Miss Poledance Hungary döntőjének résztvevői a versenyt látva valószínűleg mindannyian átértékelték magukban a rúdtáncot a füstös kocsmák világával összekapcsoló esetleges prekoncepcióikat. A látványos showelemeket, akrobatikus mozdulatokat és trükköket felvonultató produkciók ugyanis szinte élsportolói felkészültséget kívánnak meg a versenyzőktől. A tornászmozdulatokat latinos táncshow elemekkel kombináló Pálmaffy Barbara a nemzetközi zsűri egyhangú döntése alapján […]
1. A krízis: Pokolian sok a munka és ilyenkor a büfében kapható szendvicsek és csokik a leghűségesebb barátaid Ezt tedd: Az asztalodban szemelj ki egy fiókot és töltsd fel csupa egészséges rágcsálnivalóval, ami jól fog jönni vészhelyzet esetén. Sőt, ha esetleg egy hűtő is van a közeledben, akkor rejts el benne néhány falat sajtot, ami […]
A külsőnk elfogadása nem mindig könnyű feladat, sőt, ahogyan azt plasztikai sebészek megfigyelték, sokan kifejezetten egyfajta testképzavar miatt keresik fel őket – sok esetben az orruk átalakításának vágyával. Az önmagunkról kialakított kép és a szépészeti beavatkozások összefüggéseiről dr. Kathó Jenő, az Oxygen Medical plasztikai sebésze beszélt. Az elégedetlenség műtétet szül? A legújabb kutatások szerint az […]