A 4 legrosszabb újévi fogadalom
Lássuk, mivel nem érdemes idén sem próbálkoznunk!
Lássuk, mivel nem érdemes idén sem próbálkoznunk!
A fitnesztermek büféi tele vannak fincsi energiapótlókkal, csak egy a baj – nemcsak az ízük, az áruk is elég borsos. Még szerencse, hogy te magad is összedobhatod ezeket a sportkajákat a saját konyhádban!
A sportolók hisznek a babonákban, és ez nem csak a rituálékban, de az étrendjükben is megnyilatkozik. Vajon mit esznek a legnagyobb bajnokok, amitől a dietetikusok hátán égnek áll a szőr?
Csak feltornászod az egekbe a pulzusodat és már olvadnak is le a kilók – sokan ilyen tévhitek alapján istenítik a kardioedzéseket, pedig ennek is megvannak a maga szabályai, amiket ha nem tartasz be, a nagy fogyás is elmarad.
Te magad készítenél néhány sportszert otthonra, vagy esetleg edzés közben jöttél rá, hogy egy-két eszköz hiányzik? Nyugi, ezt a vészhelyzetet is elháríthatod a „csináld magad” jegyében!
A Mikulás indítja el a csoki áradattal, azt hogy lazul a gyeplő és egyre több finomságra mondunk igent.
Figyelem, kőkemény hasizom-edzés következik, de hidd el, megéri! Naponta tíz percet kell rászánnod, és ha kitartóan végzed, szálkás hasizmokat villanthatsz a medence partján.
A színésznő is ugyanúgy fél a kemény edzésektől, mint te vagy mi.
Magyarország legnépszerűbb fitnesz rendezvénye idén már 11. alkalommal várja a sportolni vágyókat.
Egész biztosan te is találkoztál már azzal a kellemetlen, szúró érzéssel az oldaladban, ami általában futás, vagy más egyéb kardiomozgás közben jelentkezik. Az okok többfélék lehetnek, összegyűjtöttük neked, hogy mi minden állhat a háttérben.
Mozogj barátokkal! A délutáni sütizéshez, a shoppingoláshoz vagy a mozizáshoz hasonlóan, az edzést is beszéld le közös programként a barátaiddal. Kora reggel vagy egy fárasztó munkanap után sokkal lelkesebben fogod az edzőterem felé venni az irányt, ha ott már várnak rád. Így kifogásod sem lehet a mozgás ellen. Meglátod, a tréning után sokkal energikusabb is […]
Mivel fontos számodra az egészséged és a külsőd is, rendszeresen eljársz edzeni. Néha azonban kicsit jobban, néha pedig kicsit nehezebben megy. Hogy ennek mi lehet az oka, annak több oka lehet, de néhány dologra figyelj oda, hogy eredményes lehessen az edzésed!
Mi az első számú kifogás a mozgásszegény életmóddal kapcsolatban? Az időhiány. Ám ha közelebbről megvizsgálod a napod, rádöbbensz, hogy igenis van időd a mozgásra – és megérdemled, hogy azt a néhány tíz percet magadra fordítsd.
Lehet, hogy nem is vetted észre, de egy csomó dolgot rosszul csinálsz edzés közben. Fogadd meg a tippjeinket és tedd velük még hatékonyabbá a kondiban töltött órákat!
A munka, a család, a barátok és egyéb társadalmi kötelezettségeink mellett szerencsések vagyunk, ha egyáltalán van elég időnk aludni, kiegyensúlyozottan táplálkozni és időt szakítani az edzésekre. Azonban azzal is tisztában vagy, mikorra érdemes időzíteni ezeket a dolgokat?
A szénhidrátok nem a legfőbb ellenségeink, ahogy a diétatrendek sugallják, különösen akkor nem, ha edzel!
Jeanette Jenkins az elmúlt évek során kiérdemelte a sztáredző titulust, hiszen olyan hírességeket segít a karcsú és sportos alak elérésében, mint Queen Latifah, Christina Applegate, Serena Williams, a Topmodell leszek! zsűritagja, Kimora Lee Simons vagy az X-Faktor csinos mentoraként is ismert Kelly Rowland.
Feszes, lapos, szexi – ugye te is ilyen hasra vágysz? Ezekkel a gyakorlatokkal garantáltan el fogod érni!
Már minden létező popsiformáló gyakorlatot kipróbáltál, de Jennifer Lopez hátsójához képest még sehol sincs a feneked? Javítsd ki a hibáidat, és meglátod, pár héten belül formásabb leszel, mint valaha!
Számtalan oka van annak, hogy miért jó a téli szezonban edzeni. Mégis sokan hajlamosak feltételezni, hogy a tél a kikapcsolódásra, pihenésre, és a testmozgás hanyagolásának ideje.
Egy tanulmány szerint az egész éven át folytatott futás endorfint szabadít fel, ami hideg időben külön jót tesz a szervezetünknek: segíthet leküzdeni azt az enyhe depressziót, amit a sötétség okozhat számunkra, valamint a futás hideg időben szabályozza a testsúlyt is, ami különösen hasznos lehet.
Mindig elhatározod, hogy odateszed magad az edzésnél, de sokszor még a konditeremig sem jutsz el? Elég a kifogásokból! Ezzel a nyolc trükkel garantáltan nem fogsz kihagyni egy izzasztó órát sem!
Neked is ismerősek ezek az edzéshibák? Többé ne kövesd el őket!
Profin mennek a legnehezebb gyakorlatok és már pillekönnyűnek tűnnek a 10-20 kilós súlyok is? Talán épp itt az ideje, hogy óratípust válts – vagy, csak csempéssz egy kis trükköt az edzéseidbe!