gyógyulás

aszpirinegészség

Aszpirinnel a rák ellen

Írta:
0

Három brit kutató arra a következtetésre jutott a vizsgálataik során, hogy a naponta kis dózisban szedett aszpirin segít megelőzni a rák kialakulását, sőt még a meglévő daganat szétterjedését is. De mitől ilyen jó, és mi egyáltalán az aszpirin?

diagnosztikaegészség

7 fontos orvosi áttörés 2017-ben

Írta:
0

Míg 2020-ra az őssejt terápiák kiszélesítése, a testrészek, szervek tömeges 3D nyomtatása, a polipokat és tumorokat azonnal kimutató képalkotó technológiák használata elérhető közelségbe kerülnek, addig 2018-19-re a mesterséges intelligencia nyithat újabb dimenziókat a diagnosztikában. Mindemellett már 2017-ben is jelentős áttörés várható számos területen.

betegségegészség

Február, a szív hónapja

Írta:
0

A szív kiemelt figyelmet kap február hónapban, hiszen ekkorra esik a világszerte ismert Valentin-nap. Azt már jóval kevesebben tudják – pedig legalább ekkora jelentőséggel bír – hogy februárban más aspektusból is szokás megemlékezni a szívről: február 7-től 14-ig tart ugyanis a Veleszületett Szívfejlődési Rendellenesség Hete is.

betegségdiéta

Veszélyes a fogyókúra influenzaszezonban?

Írta:
0

Azzal mindenki egyetért, hogy az influenzát legjobb nem elkapni. Vannak olyan higiénés óvintézkedések,  amelyek segíthetnek elkerülni a betegséget, a megelőzés leghatásosabb eszköze pedig a védőoltás, különösen az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetettek számára. 

betegségegészség

Erre figyeljünk influenzajárvány idején

Írta:
0

Az utóbbi évekhez képes korábban érkezett az influenza Európába, így hazánkba is. Magyarországon a 2. héten 31 600 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Járvány idején a fertőzés megelőzésében az általános személyi higiénés magatartás a döntő, ennek egyik legegyszerűbb módja a rendszeres és alapos kézmosás.

betegségbetegszabadság

Beteg vagy? 4+1 ok, miért maradj otthon

Írta:
0

A mai rohanó világban sokan hajlamosak könnyelműen kezelni a szezonális betegségeket, és pihenés helyett lábon hordják ki őket. Ha te is közéjük tartozol, fontos tudnod, hogy bizonyos tünetek jelentkezésénél mindenképp szükséged van egy kis otthoni nyugalomra a gyógyuláshoz.

betegségegészség

Elment a hangod? Így szerezd vissza!

Írta:
0

Húztad, halasztottad a pihenést, a kímélést, kezelgetted, de mégis elment a hangod? Kész, ez van, most már muszáj bekapcsolnod a vészforgatókönyvet, hogy ne legyen komolyabb baj, és mielőbb visszatérjen a hangod. Fogadd meg tanácsainkat, és jelentősen lerövidítheted a gyógyulási folyamatot.

Kövess Facebook-on!
X