immunrendszer

diétaegészség

Igazi csoda: 5 érv a goji bogyó mellett

Írta:
0

A goji bogyó a kínai lycium barbarum növényből származó aszalvány, a tradicionális kínai gyógyászatban évszázadok óta használják. Számos tanulmány bizonyítja a jótékony hatásait, kezdve a szem erősítő hatásától a krónikus betegségektől való védelmén át a fogyást elősegítő képességéig. Az ősi Kínában a vesét, májat és szemet érintő betegségek gyógyítására használták.

aktivitásenergia

6 ok, amiért megéri sétálni

Írta:
0

Igen, tudjuk, hogy a rendszeres séta segít a fogyásban, és csökkenti a szívbetegségek és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Ennek a mozgásformának azonban több olyan azonnal érezhető, áldásos hatása is van, amelyre nem igazán gondoltunk eddig. Íme, 6 dolog, amiért érdemes most rögtön elindulnod sétálni!

antioxidánsdiéta

Erősítsd étkezéssel az immunrendszered

Írta:
0

Szervezetünk védelme bonyolult működések sokasága révén valósul meg. Ezt a feladatot az immunrendszer látja el a különböző vér és csontvelői sejtek által, melyek szoros kölcsönhatásban állnak a belekben található baktériumokkal. Az étrend ennek megfelelően több ponton is javíthat vagy ronthat a védekezőképességen.

betegségegészség

Mennyi az annyi? Erre figyelj, ha vitamint szedsz

Írta:
0

Vitaminokra egész évben szüksége van a szervezetednek. Amíg nyáron tobzódunk a friss zöldségekben, gyümölcsökben, télen nehezebb ezekhez hozzájutni, de ahhoz, hogy tested tökéletesen működjön, meg kell találni a különböző vitaminforrásokat. Itt egy kis segítség, hogy tudd, mit, mikor, mennyit és hogyan szedj.

bélbelek

Ez a 8 legjobb étel a beleknek

Írta:
0

A bél olyan, mint az erdő, tele van csupa változatos élettel, mely segíti az egész rendszert a kivirágzásban. A probléma az, hogy az ételek nem olyan egyszerűek, mint voltak. A modern konyha, a modern orvostudomány, például az antibiotikumok is nyomokat hagynak a természetes emésztőrendszer talaján.

betegségbiciklizés

Ha stresszelsz, legalább mozogj!

Írta:
0

Sajnos ma már szinte életünk részévé vált a stressz, beépült mindennapjainkba. Vannak olyan teendők amik mindig ezt a jelenséget okozzák és már észre sem vesszük. Így viszont alattomosan képes terhelni szervezetünket és ha nem változtatunk, bizony meg is betegedhetünk.

Kövess Facebook-on!
X