várandósság

bababébiétel

Akut tüneteket nem okozhat a szennyezett bébiétel

Írta:
0

Tóthné Lippai Edit tájékoztatása szerint nagyon nagy mennyiséget kell elfogyasztani az áruházpolcokról leszedetett, szennyezett bébiételből ahhoz, hogy hasmenést okozzon, ez a babáknál nem releváns, hiszen nem tudnak sokat elfogyasztani belőle. Aki azonban közülük érzékeny, annál a kisebb mennyiség is okozhat hasmenést. A bébiételben talált szerrel az a probléma, hogy a rákkeltő hatása a tudomány jelenlegi […]

babaföldrengés

Földrengés után gyakoribb a koraszülés

Írta:
0

Az öt évvel ezelőtti chilei földrengés társadalmi és egészségügyi következményeit egy amerikai kutató vizsgálta. Tarapaca Chile magasan fekvő része a bolíviai határnál. Öt éve ötven másodpercre megrendült a föld a térségben. A földmozgás a Richter-skála szerint 7,9 erősségű volt. Sok ház összedőlt, a romok alatt halottak maradtak. Florencia Torche szociológiával foglalkozik, és azt vizsgálta, hogy […]

babahármas ikrek

Egyre gyakrabban születnek hármas ikrek

Írta:
0

A szakemberek szerint a növekedés hasonló lehet Európa más részein is, és vélhetően a peteérés serkentésére adott hormontartalmú gyógyszereknek, valamint az átlagos anyai életkor emelkedésének tudható be. A tanulmányban 2 milliónál több, 1967 és 2006 közötti terhesség adatait elemezve megállapították, hogy bár az újszülöttek halálozási aránya csökkent Norvégiában, a hármas ikreknél ez még mindig tízszeres […]

babacsászármetszés

Biztonságos császármetszés?

Írta:
0

Császármetszéssel szülni ma nagyon divatos. Rengeteg sztár hozza így világra a gyermekét: pl. Angelina Jolie, Claudia Schiffer, Madonna vagy Victoria Beckham. Ennek egyik oka az lehet, hogy a nők manapság későn vállalnak gyereket, és az ezzel járó kockázatok miatt gondolják azt, hogy biztonságosabb császármetszéssel szülni, mint természetes úton. De hogy ez közel sincs így, arról […]

babameddőség

Nem segíti a teherbe esést a kínai orvoslás

Írta:
0

A Brit Termékenységi Társaság (BFS) 2670 ember bevonásával készült tizennégy tanulmány adatait összegezte, majd az elemzés alapján adta ki irányelveit. Adam Balen, a bizottság elnöke hangsúlyozta: “jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy az akupunktúra vagy a kínai, gyógynövényekkel való orvoslás az asszisztált termékenységi kezelésekhez kapcsolódóan bármilyen előnyös hatással lenne az élve születések arányára, a teherbe esési […]

gyerek

25 és 34 éves koruk között szülnének a nők

Írta:
0

A ForbesWoman.com és a TheBump.com közösen szervezett felmérésén 2210 nő válaszolt a gyermekvállalással kapcsolatos kérdésekre. Hajszálnyival több mint 75 százalékuk gondolta úgy, hogy 25 és 34 éves kor között ideális az első gyermek érkezése. A válaszolók 42 százaléka 25-29 év közé szűkítette az ideális korosztályt, 17 százalék pedig azt vallotta, hogy egyszerűen nincs “legjobb kor” […]

babacukorbetegség

Terhességi cukorbetegség? Itt a megoldás!

Írta:
0

A részletekről dr. Kocsi Anikó, diabetológust kérdeztük. Az információ fél siker Az Amerikai Diabétesz Szövetség szerint „Az orvosoknak fel kell világosítaniuk a szülőképes korban lévő nőket a terhességi cukorbetegségről, hogy azok terhességük során egészséges életmódot folytathassanak.” A kutatások alapján kiderült ugyanis, hogy azoknál az enyhe terhességi cukorbetegségben szenvedő nőknél, akik valamilyen kezelésben (diéta, mozgás, saját […]

babakoraszülött

Életveszélyes fertőzés ellen oltják a koraszülötteket!

Írta:
0

A csöppségekre óriási veszélyt jelent az RSV (respiratory syncytial vírus), ami az orvosok előtt ismert, de mi alig hallunk róla, pedig sokan fertőződnek tőle, és a koraszülöttek életét követelheti. Dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikája Újszülött Intenzív Osztályának vezető főorvosa azt mondja, a fertőzésveszély november és március között a legnagyobb, ebben […]

egészséglombikbébi

A legtöbb lombikbaba egészséges

Írta:
0

Világszerte hárommillió fölött van a szervezeten kívüli, mesterséges megtermékenyítéssel, közismert nevén lombikbébi eljárással született gyerekek száma, amely az összes élve születés 4 százalékát teszi ki mára – közölték kutatók vasárnap a legrangosabb amerikai tudományos társaság, az AAAS éves találkozóján. Tanulmányuk szerint az így világra jött gyerekek túlnyomó többsége egészséges, csak néhányuknál tapasztalták egyes születési hibák […]

egészségfogorvos

Babát vársz? Nézesd meg a fogaidat!

Írta:
0

Főleg azoknak a kisbabát váró terhes nőknek tanácsos fogorvoshoz menni, akik krónikus fogínysorvadásban szenvednek – állítja a német szakember. Egy tanulmány szerint ugyanis a fogínysorvadás növeli a koraszülés kockázatát. A nőgyógyászok azt is javasolják a várandós nőknek, hogy a terhesség ideje alatt rendszeresen járjanak fogorvoshoz ellenőrzésre, mert a hormonális változások kihatnak a fogak állapotára is. Ha megváltozik a nyál savösszetétele, bizonyos […]

szülésterhesség

240 kilósan szült a kismama!

Írta:
0

Romániában ezelőtt még soha nem adott életet ennyire kövér nő. A gyermek 2 kiló 90 dekás, lány. Az anyát Bukarestbe kellett szállítani a szüléshez, mert a lakóhelyéhez legközelebbi szülészetnek nem volt megfelelően strapabíró ágya. Anya és gyermeke jól van, bár az anyára fokozottan figyelnek a kórházban kóros súlyfeleslege miatt. Forrás: MTI

babakétnyelvűség

Már az anyaméhben kétnyelvű lehet a gyerek

Írta:
0

A University of British Columbia pszichológusai egy francia kutatóval együtt vizsgálták újszülöttek két csoportját. Az egyik csoportba tartozó babák csak angol nyelvű beszédet hallottak méhen belül, míg a másik csoportba tartozó magzatok az angolon kívül tagalog nyelvet is hallottak, amelyet a Fülöp-szigeteken beszélnek. A kutatók a babák nyelvek iránti preferenciáját az újszülöttek szopóreflexének segítségével vizsgálták, […]

táplálkozásterhesség

Babát vársz? Eláruljuk, milyen ételeket fogyassz a magzat egészségéért!

Írta:
0

A tanulmányba összesen 763 mama-gyermek párost vontak be, és az anyák étkezési szokásait egy kérdőív kitöltésével térképezték fel. A nehézlégzésre és az ekcémára vonatkozó adatokat a Gyermekkori Asztma és Allergia Nemzetközi Tanulmányának kritériumai szerint rögzítették. Az eredményekből kiderült, hogy a terhesség alatt nagy mennyiségben elfogyasztott sárga és zöld zöldségek, citrusfélék és béta-karotin jelentősen csökkentik a […]

lombikbébiprogrammegtermékenyítés

Az idősebb nőknek ötször többe kerülhet a lombikbébiprogram

Írta:
0

A Sydneyi Egyetem kutatói az in vitro megtermékenyítés, az IVF-program eredményességét vizsgálták, hogy érvekkel szolgáljanak abban a vitában, amely az efféle kezelések állami támogatásáról zajlik az országban. Megállapításuk szerint az egy élve születésre jutó költség az IVF-eljárásoknál jelentősen növekszik az anyai életkor emelkedésével, ez a tényező befolyásolta a legerőteljesebben a kezelések költségét. A 30-33 éves […]

diétaelhízás

A túlsúly növeli a terhességi kockázatokat

Írta:
0

A túl nagy babák világra jötte során a szülő nő és a gyerek kockázata is nagyobb. A túlsúly emeli a várandós nő kockázatát a terhességi toxémia (preeclampsia), egy potenciálisan halálos szövődmény kialakulására is. Mint Boyd E. Metzger és kollégái a British Journal of Obstetrics and Gynecology című szaklapban megjelent tanulmányukban írták, a túlsúly és a […]

babaikerterhesség

Az ikerterhességről – szakértői szemmel

Írta: and
0

A modern élet a nőket nehéz feladat elé állítja: karriert és családot egyaránt szépen felépíteni (szinte) lehetetlen feladat. Néhányan azért, hogy a családépítés egy lépésben megoldható legyen, több babát szeretnének egyszerre, de ez orvosilag elfogadhatatlan kockázatot jelent. Hangsúlyozni szeretném, hogy a várandósság és a szülés – az ikerszülést is beleértve -természetes folyamat, és orvosként az […]

egészségotthonszülés

Otthon szülni? – A sztármodell ezt választotta!

Írta:
0

A sztármodell a Globo TV-ben mesélte el a hét végén, hogy miért választotta az otthonszülést. Mint mondta, teljesen éber és nyugodt kívánt lenni, nem akar semmilyen fájdalomcsillapítót. Előzőleg alaposan felkészült, sokat jógázott és meditált. A szülés cseppet sem fájt – állította a modell. Újszülött gyermeke nem sírt, ellenben sokáig az ölén pihent világra jötte után. […]

egészségmagzat

Orvosi szenzáció! Új teszt a magzat nemének korai meghatározására

Írta:
0

Az utóbbi években többféle tesztet dolgoztak ki, amelyekkel az anya vérmintájából állapíthatják meg az utód nemét, ezek megbízhatósága azonban igen változó volt. A most ismertetett tanulmányban 100 százalékos pontossággal állapították meg a kipróbálásban részt vevő 201 kismamánál születendő gyermekük nemét. Ellen van der Schoot és szerzőtársai szerint tesztjük rutinszerűen elvégezhető, és különösen olyan esetekben lehet […]

babaegészség

Hány hónapig szoptassuk a babát?

Írta:
0

A perthi Telethon Institute for Child Health Research kutatói 2366 gyermek sorsát követték nyomon, akik a Nyugat-Ausztrália szövetségi államban látták meg a napvilágot. A kicsik 11 százaléka sohasem kapott anyatejet, 38 százalékukat félévnél rövidebb ideig szoptatták. Csupán a gyerekek 51 százaléka jutott anyatejhez hat hónapon vagy annál hosszabb időn át.  Azok az anyák, akik félévnél […]

aszpirinbaba

A terhesség alatt szedett aszpirin nem árt a magzatnak?

Írta:
0

A következtetéseket megfigyeléses tanulmány alapján vonták le a Roueni Egyetemi Kórház munkatársai, ezért Stephane Marret kutatásvezető szerint további vizsgálatok szükségesek az adatok igazolására. Marret és kollégái 656 olyan gyereket vizsgáltak, akik a 33. terhességi hét előtt jöttek világra. Az 584 anyánál terhességi szövődmények léptek fel, például magas vérnyomás, vese- és immunrendszeri problémák. A nők közül […]

babacukorbetegség

Segítség! Várandósan cukorbeteg vagyok!

Írta:
0

Miért alakulhat ki a cukorbetegség a terhesség alatt? A terhességi cukorbetegség gyakorisága szorosan összefügg a mozgásszegény életmóddal, az egészségtelen táplálkozással és az elhízás fokozódó gyakoriságával. Mára már ismert, hogy genetikai hajlam is szerepet játszik a cukorbetegség kialakulásában. A cukortolerancia romlása ugyanakkor sajnos teljesen természetes folyamat terhesség alatt. Annak tudható be, hogy a kismama szervezetében az […]

babaterhesség

11 hónapot érdemes várni két terhesség között!

Írta:
0

A tanulmányban az izraeli nemzeti adatbázisból származó 441 ezer élveszülés tapasztalatait elemezték. A vizsgálatban szereplő, korábban már szült nők 2000 és 2005 között adtak életet újabb gyermeküknek. Közülük 36 020 nő kevesebb mint hat hónapon belül lett újra állapotos, 77 899 hat hónap és tizenegy hónap között, 124 152 tizenkettőtől 23 hónapot várt az újabb […]

babakarrier

Tényleg karriergyilkos a terhesség?

Írta:
0

Dolgozol vagy főzöl? Az ausztrál CareerOne megbízásából készített felmérés szerint sok nő szakmai előmenetele akadályaként értékeli a terhességet. A közel 1500, dolgozó nő részvételével készült kutatás eredményei szerint ugyanis a megkérdezettek kétharmada úgy véli a gyermekvállalás negatív hatást gyakorol karrierjükre, és akadályát képezi a szakmai feljebbjutásnak. Mindemellett 75 százalékuk úgy véli, egy felsőszintű beosztás és […]

H1N1járvány

Új vírus – Újabb kismama került kórházba Budapesten

Írta:
0

A 31 hetes terhes nőnél császármetszést hajtottak végre, a kislány 2.200 grammal született és jól van. Jákó Kinga, az egyetem orvos igazgatója elmondta, a kismama állapota súlyos, ő is lélegeztetőgépre szorul. A klinikán kezelt másik kismama állapota továbbra is válságos, még mindig lélegeztőgépen van. Jákó Kinga tájékoztatása szerint életbe kellene léptetni azt a tervet, amelynek alapján […]

Kövess Facebook-on!
X