magazinmárcius

Megjelent a Wellness magazin márciusi száma!

Írta:
0

A magazin márciusi számát Akovács Éva főszerkesztő ajánlja neked! Azt hiszem, ott rontjuk el, hogy nagyon akarjuk. Hogy iszonyúan rágörcsölünk, hogy na, most aztán egészségesen fogok élni. A kemény elhatározást kemény változások követik, melyek aztán tartanak is vagy három napig. Mert senki ne gondolja, hogy az a lány, aki eddig napi nyolc óra munka után […]

energetizálástáplálkozás

Tavaszváró energetizáló tippek – a dietetikustól

Írta: and
0

Miért vagyunk tél végén kimerültek? A téli kimerültség nagyon sok embert érintő probléma, amelynek hátterében számos testi és lelki ok áll. A téli kimerültséghez hozzájárulhat a napfény hiánya, a kevesebb testmozgás, és az, hogy a hideg hónapokban alig vagyunk friss levegőn. Télen sötétek és rövidek a nappalok, felkelni is sokkal nehezebb, mint egy verőfényes nyári reggelen. Sok […]

diétaegészség

Megérnéd a százat? – 4 tipp a hosszú életért

Írta:
0

1. Ne igyál alkoholt!  A túlzott mértékű alkoholfogyasztás az egészség károsodáshoz vezet és növeli a rák kialakulásának kockázatát. Az alkohol sok kalóriát tartalmaz és a szervezetben zsírrá alakul. Megterheli a máj működését, károsíthatja a hasnyálmirigyet és az agy funkcióit.Mi történik a szervezetben, ha befejezed a túlzott mértékű alkoholfogyasztás? Néhány napon belül beindulnak a máj regenerációs folyamatai, […]

Lélegző anyagsport

Kellemetlen izzadás? Eláruljuk, miért jó lélegző ruha! – videóval

Írta:
0

Az első lélegző szövetet az amerikai űrhajósok számára a NASA fejlesztette ki. Ez az anyag kívülről nem engedi be a vizet. Ami az újdonság, hogy a testünk által termelt párát viszont átereszti magán az anyag. A lélegző szövet finom szerkezetén az esőcseppek egyszerűen nem férnek át. Viszont a testből érkező pára annyira kicsi részecskékből áll, hogy ez […]

babakétnyelvűség

Már az anyaméhben kétnyelvű lehet a gyerek

Írta:
0

A University of British Columbia pszichológusai egy francia kutatóval együtt vizsgálták újszülöttek két csoportját. Az egyik csoportba tartozó babák csak angol nyelvű beszédet hallottak méhen belül, míg a másik csoportba tartozó magzatok az angolon kívül tagalog nyelvet is hallottak, amelyet a Fülöp-szigeteken beszélnek. A kutatók a babák nyelvek iránti preferenciáját az újszülöttek szopóreflexének segítségével vizsgálták, […]

egészségélelmiszer

Nem szállítottak Magyarországra listeria fertőzött sajtot

Írta:
0

A MÉiH tájékoztatása szerint sajt fogyasztása következtében kialakuló hazai megbetegedésről, illetve halálesetről nincs tudomásuk. Az osztrák egészségügyi minisztérium bejelentése szerint tavaly négy osztrák és két német halt meg egy ausztriai sajtüzem listeria baktériummal fertőzött termékeinek fogyasztásától, a sajtokat a stájerországi Prolactal GmbH gyártotta. A fertőzött termékeket kivonták a forgalomból, miután január 23-án a vizsgálatok megállapították, […]

fagyasztottháztartás

Háztartási kisokos – 3 durva tévhit, aminek ne dőlj be!

Írta:
0

Az ételeidet rendszeresen mikrohullámú sütőben melegíted, de gyakran megfordul a fejedben, vajon nincs-e rossz hatással az egészségedre a háztartási gépek sugárzása? Kényelmesnek tartod a mirelit termékeket, de attól tartasz, hogy a fagyasztás hatására romlik az ételek minősége, netán az otthonodban használt rengeteg tisztítószer miatt fáj a fejed? Most bemutatjuk a három legnagyobb háztartási tévhitet! 1. […]

depressziódiéta

7 szuper táplálkozási tipp téli mélabú ellen

Írta:
0

1. Ne hagyd ki a reggelit! A reggeli elmulasztása egész napunkra kihatással lesz, ennek hiányát a későbbi étkezések sem pótolhatják. A mennyiség helyett koncentráljunk a minőségre, ügyeljünk rá, hogy a reggelire szánt falatok egyaránt tartalmazzanak fehérjét (tojás, alacsony zsírtartalmú tej, vagy joghurt formájában) és szénhidrátokat, melyeket gyümölcsökből, teljes kiőrlésű kenyérből készített pirítósból, vagy gabonapehelyből nyerhetünk. […]

depresszióegészség

A legbiztosabb tipp, hogy elkerüld a náthát!

Írta:
0

Korábbi tanulmányok kimutatták: a stressz ártalmas az immunrendszerre nézve, a stressztől szenvedő emberek ezáltal pedig fogékonyabbak a betegségekre – emlékeztetett a kutatók egyike. “Tudni akartuk, fordítva is igaz-e, vagyis, hogy a fertőzés veszélye csökken a pozitív életszemlélet révén” – mondta Heiko Schulz pszichológus. A Hamburg-Eppendorf Egyetemi Klinika és a Techniker Krankenkasse (TK) közös kutatásában 43 […]

egészségférfi

A nagyobb óvszer sokkal jobb! – fogamzásgátlás pasiszemmel

Írta:
0

A Kinsey-i Szexológiai Intézet tudósai egy tanulmányban 400 férfit kérdeztek meg az óvszervásárlási szokásaikról. A tanulmány döbbenetes eredménnyel zárult: a megkérdezettek 45 százalékának volt már problémája a gumióvszerrel. A legtöbb esetben az óvszer mérete okozta a gondot, mivel a férfiak többsége ösztönösen a nagyobb méretű óvszert vásárolja meg.A szakemberek szerint ezért a pornó filmek a felelősek, […]

egészséghigiénia

Hideg plazma – Itt az vadiúj, gyors kézfertőtlenítő!

Írta:
0

A kutatásban több ország is részt vett, vezetője Gregor Morfill, a németországi Max Planck Fizikai Intézet munkatársa volt. A kutatók olyan eszközöket fejlesztettek ki, amelyek plazma segítségével tisztítják a kezet. Ez az úgynevezett hideg plazma hasonlít a fénycsövekben, illetve TV-készülékekben használtra. A fertőtlenítés csupán néhány másodpercet vesz igénybe, és az ember számára veszélytelen. A plazma […]

diétaelhízás

Csecsemőkorban érdemes kezdeni az elhízás megelőzését

Írta:
0

A Clinical Pediatrics című szaklapban ismertetett tanulmányban 480 két és húsz év közötti gyerek és fiatal egészségügyi adatait tekintették át. Közülük 184-et találtak elhízottnak. A kutatók szerint az átlagos életkor, amikor ezek a gyerekek túlsúlyossá váltak, 22 hónap volt. A későbbi kövér gyerekek és tinédzserek negyede már 5 hónapos kora előtt túlsúlyos volt, fele 24 […]

diétaelhízás

Testsúlycsökkentő készítmények forgalmazását függesztette fel az OGYI

Írta:
0

A Magyarországon Lindaxa, Minimectil és Reductil elnevezéssel, különböző kiszerelésben forgalomban lévő, szibutramin hatóanyag-tartalmú készítmények forgalomba hozatali engedélyét függesztették fel. További döntéshozatalig a receptre kapható szibutramin hatóanyagú készítmények Magyarországon nem hozhatók forgalomba, sem gyógyszer-nagykereskedő, sem gyógyszertár által nem forgalmazhatók – közölte az OGYI. A tájékoztatás szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) biztonságossági okokból vizsgálta felül a szibutramin-tartalmú […]

lapmagazin

Megjelent a Maxima magazin 4. száma!

Írta:
0

A Maxima magazin legfrissebb számát Zellei Dóra főszerkesztő ajánlja neked! Az, hogy egy illat mindent eldönt, a saját példámon tanultam meg. Azóta is áldom Isabella Rossellinit, hogy megálmodta azt a parfümöt, ami azon az öt évvel ezelőtti estén rajtam volt… Igaz, egy másik pasit akartam levenni a lábáról. Nem volt egy egyszerű eset, már hónapok […]

férfiintim torna

Intimkondi pasiknak – tabuk nélkül

Írta: and
0

Életerőtől duzzadva Dr. Ádám Éva Kriston Intim Torna tréner évek óta tart férfiaknak is tréningeket, és csak nevet azon felvetésünkön, hogy ezekre az alkalmakra csak a prosztatabántalmakkal küzdő idősödő urak járnak. Mert ez bizony hatalmas tévedés. Sőt mint megtudtuk, egyre inkább és egyre nagyobb számban érkeznek a tréningre fiatal férfiak, akik nem kifejezetten egészségügyi panaszaikat […]

diétaelhízás

Így tanulhatsz meg könnyen és jól főzni! – tippekkel

Írta: and
0

A főzéshez motiváció kell! A legkézenfekvőbb indíték, ha szeretünk enni, de ösztönző lehet az életmódváltás vagy akár egy fogyókúra is, no meg persze az, ha főzőtudományunkkal szeretnénk elkápráztatni valakit. Ma, amikor a vendégeket kimondottan trendi finom falatokkal várni, a társasági életünk is megsínyli, ha nem szívesen időzünk a konyhában. Az első lépések otthon, szakácskönyvből is […]

házasságpárkapcsolat

A hosszú házasság titka: a két tévé

Írta:
0

A 98 éves, liverpooli illetőségű Bill Turpin és neje, a 97 éves Peggy 77 éve él boldog házasságban; ezzel ők tartják a jelenlegi brit házassági időrekordot. Két gyermekük van, a 76 éves William és a 73 esztendős Geraldine. A News of the World – a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap – Valentin-napi különriportjában Peggy elmeséli: ő […]

diétaegészség

Minél fehérebb kenyeret eszel, annál betegebb lehetsz?

Írta:
0

A német táplálkozási szakemberek szerint a fehérlisztből készült kenyér éppen olyan egészségtelen, mint a túlzott mértékű cukorfogyasztás. Ráadásul a fehér kenyér harmadannyi ásványi anyagot és csak fele annyi vitamint, valamint ballasztanyagot tartalmaz, mint a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér. De milyen is a teljes kiőrlésű liszt? Amikor a gabonának nemcsak a magbelét, hanem a csíráját és a […]

balesetbetegség

Életmentő tetszhalál segíthet a betegen?

Írta:
0

A nagy dózisban mérgező hidrogén-szulfid (H2S, kénhidrogén), kisebb adagban biztonságosan hibernálja az állatokat, a tetszhalott állapot után sértetlenül lehet felébreszteni azokat – közölte Mark Roth biokémikus egy hétvégén véget ért TED (Technology, Entertainment, Design) konferencián. Mint Roth elmondta, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának kutatási szervezete által támogatott munkája új utakat tár fel az élő szervezetekben […]

baktériumokmandula

Betegségektől véd a mandulád! – videóval

Írta:
0

Az orr és a torokmandulák a szervezet védekező rendszerében töltenek be fontos szerepet. A torokmandula páros szerv, az orrmandulából viszont csak egy van. Az orr- és a torokmandula az immunrendszer alkotórésze. Feladatuk a testidegen anyagok felismerése és ellenanyag termelése. Bár az orr- és torokmandulák a szervezet védekező mechanizmusában vesznek részt, elvtávolításuk mégsem okoz egészségkárosodást. Ennek oka, […]

egészségpresszókávé

Egyetlen presszókávé is árthat a szívnek

Írta:
0

A Palermói Egyetem szakemberei önkénteseken azt vizsgálták, mi történik a vérkeringéssel egyetlen csésze presszókávé elfogyasztásakor, szemben azzal, amikor koffeinmentes kávét iszunk. A presszókávé mintegy 107 milligramm koffeint tartalmaz, egy csésze instant kávé pedig 75 milligrammot. A kutatók azt találták, hogy 22 százalékkal kevesebb vér áramlott a szívbe a presszókávé megivása után egy órával, miközben a […]

fogsorhíd

Tökéletes fogsorra vágysz? Itt a megoldás!

Írta:
0

Az implantáció magyarul beültetést jelent, az elvesztett fogak pótlásának egyik módja. A hagyományos hídnál két vagy több pillér kell, ami áthidalja a foghiányt, az implantációnál nincs szükség ilyesmire, hiszen a korona megtartásához előbb beültetnek egy implantátumot, vagyis egy csavar formájú, titánból készült műgyökeret. A szájsebészeti eljárásról dr. Iványi Zoltán, fogszakorvos beszélt. Természetesen vannak helyzetek, amikor […]

betegségC-vitamin

C-vitamin: mennyi az elég?

Írta: and
0

Milyen út vezet a vacsorától a Nobel-díjig? A híres tudós, Szent-Györgyi Albert nem kedvelte a paprikát, amit felesége tálalt fel az esti menühöz. A zsebébe csúsztatta, és később felhasználta kísérleteihez. Ha jóízűen megeszi, talán soha nem lesz világhírű – és nem tőle tudjuk meg, miért létfontosságú a C-vitamin. Minden élet alapja A Föld élőlényeinek többsége […]

diétafogyókúra

3 villámgyors fogyókúrás fogás – rohanós hétköznapokra

Írta:
0

Minden este két különböző ételt főzöl – egy „normál menüt” a családodnak, egy fogyókúrásat pedig magadnak? Mi lenne, ha olyan finomságokat készítenél, amelyek a diétád előírásainak és a családod ízlésének is megfelelnek? Csak néhány egyszerű hozzávalót kell beszerezned, és rászánnod egy negyedórát! 1. Párolt hal tzatzikivel Fogyj mediterrán módra tengeri hallal és tzatzikivel! Ebben az […]

Kövess Facebook-on!
X