Sült sütőtök A köretként és önmagában is fogyasztható sült sütőtök szinte pillanatok alatt elkészíthető. A petrezselyemmel és olívaolajjal ízesített sütőtök magas rost –, és alacsony kalóriatartalommal rendelkezik. Ebédre fogyaszd sült csirkével és néhány szelet teljes kiőrlésű kenyérrel. Hozzávalók:2 csésze kockára vágott sütőtök1 csésze kockára vágott édesburgonya1 csésze apróra vágott sárgarépa1 csésze apróra vágott vöröshagyma 1 […]
Az első randi legalább akkora megpróbáltatás, mint egy állásinterjú. Jó benyomást szeretnénk kelteni, de annyira idegesek vagyunk, hogy többnyire rosszul sül el. Tippjeink segítenek, hogy az első találkozás is sikeres legyen. Tedd: Légy önmagad! Nem ez a legjobb alkalom arra, hogy eljátszd, ki lenni szeretnél lenni, vagy hogy annak a képnek próbálj megfelelni, amit a […]
Melyikünk ne emlékezne arra, amikor gyerekként, energiától duzzadva szaladtunk ki az udvarra, ahol vad ugrándozásba kezdtünk? Fiatalon az ember még sokkal nagyobb örömét lelte a mozgásban, sőt, kereste is azokat az alkalmakat, amikor kitombolhatta magát. Miért feledtük el azokat a sportokat, amiket akkoriban boldogan űztünk? Hová lett az élvezet, amit közben éreztünk? Fedezzük […]
Ismerd meg a legjobb selfness szállodákat, a bikácsi Zichy Park Hotelt, a Greenfield Hotel Golf & Spa-t Bükfürdőn, a Thermal Hotel*** Mosonmagyaróvárt, és a ráckevei Kék Duna Wellness Hotelt. A selfness egy új életmód-segítő, életminőség javító trend. A selfness túlmutat a wellness testi feltöltődésre, kikapcsolódásra fókuszáló szolgáltatásain: a fizikai jólléten túl a lelki működésekre helyezi […]
1. Mi a pigmentfolt? A bőr színét a melanin adja. Ha a melaninképződésbe zavar áll be, akkor pigmentképzési rendellenességről beszélünk. Ezek foltok formájában jelentkeznek a bőrön, hol sötétebb, hol világosabb alakban, tapintásra nem emelkednek ki a bőrfelszínből. 2. Hogyan alakul ki? Kialakulása alkati vagy hormonális. Létrejöhet UV-sugárzás hatására – ez a leggyakoribb, de gyógyszerek – […]
Egy kis túlzással azt is írhatnánk, hogy Mel B máris a Szilveszterre készül, hiszen a Spice Girls együttesből, illetve az X Factor ausztrál adásaiból is ismert sztár az év végére szeretne 15 kilótól megszabadulni. A 36 éves mentor elmondása szerint súlygyarapodásának az az oka, hogy harmadik terhessége során éjjel-nappal evett, ráadásul nem épp a legegészségesebb […]
Tudatos odafigyeléssel és étrendi változtatásokkal a terápia hatékonysága növelhető. Felismerés és kezelés Az európai lakosság körében a pajzsmirigy betegségei népbetegségnek számítanak, mivel a teljes lakosságban a csökkent működés 4,4%-ban, a fokozott működés 1,4%-ban fordul elő. A betegség a páciens panaszainak kikérdezése, vérvizsgálat – a hormonszintek ellenőrzése – és fizikai vizsgálat, esetleg pajzsmirigy ultrahang segítségével diagnosztizálható. […]
Szakértők szerint ösztönösen azokhoz az emberekhez vonzódunk, akik vagy külsőleg, vagy habitusukban hasonlítanak szüleinkhez – vagy azokhoz, akikkel gyermekkorunkban a legszorosabb volt a kapcsolatunk. Ekkor úgy érezzük, hogy valamelyest visszakapjuk a gyermekkori biztonságérzetünket, amit akkoriban az otthon melege jelentett számunkra. A szüleinket keressük? Kísérletek igazolták, hogy jó szülő-gyermek viszony esetén a boldog párkapcsolatban élő férfiak […]
Miért hívják gyógyító zöldségnek? A vörös cékla rendkívül gazdag ásványi anyagokban, fitovegyületekben és nyomelemekben, ennek köszönheti kiemelkedő gyógyhatását. A cékla kalciumot, káliumot, magnéziumot, foszfort, jódot, nátriumot, C-vitamint és B-vitamin komplexet is tartalmaz, emellett a legmagasabb cukortartalmú zöldség, amit a szervezet könnyedén hasznosít, és cukorbetegek is fogyaszthatják. A cékla serkenti az emésztést, csökkenti a gyomorsav okozta […]
KOS (március 21 – április 20.) Nagyon frissen, fitten kezded a hetet. Kipihented a korábbi fáradtságot és megszabadultál egy kellemetlen problémától. Lényeg, hogy újra erőd teljében vagy. Jól teszed, ha átszámolod a pénzed, és tervet készítesz legalább a közeljövőre. Kölcsön ne adj senkinek, mert alig van esély rá, hogy vissza is kapd. Fizikailag még jobban […]
Bár Réka szerencsés alkatnak mondhatja magát, második terhessége után bizony meg kellett küzdenie a rárakódott pluszkilókkal. „Másfél évig, pontosabban majdnem két évig tartott, mire visszanyertem a terhességeim előtti alakomat” – árulta el Réka a Wellness Cafe-nak a Delikát 8 „Főzzön játszóteret” kampány 2011 évi záró sajtótájékoztatóján. Majd hozzátette: az utolsó néhány kiló leadása volt számára […]
Egy adag ínycsiklandó, különleges szendvicskrém mindig jól jön a hűtőben. Bármikor fogyasztható, és ha hirtelen vendégek toppannak be, akkor is megállják a helyüket. Jól lezárt edényben akár egy hétig is elállnak a hűtőben, ha addig el nem fogynak. Igazán különleges lehet, ha bagettel vagy ciabattával kínálod ezeket a finomságokat. Piros pesto sajttal kis üveg szárított, […]
Ezt a bonyolult szerkezetet a szerveid tartják mozgásban, tehát övék a legalapvetőbb és legfontosabb funkció is, ezért adunk néhány tanácsot, hogyan háláld meg nekik véget nem érő munkájukat! Hasnyálmirigy Néha rád is rád tör az „Ú, meg tudnék enni egy tucat palacsintát” érzés? Na így működik a hasnyálmirigy, és ez termeli az összes tápanyag emésztéséhez […]
Fogyasztása azóta világszerte elterjedt. Ki természetes forrásból, ki étrend-kiegészítők formájában viszi be szervezetébe. Népszerűsége ellenére azonban korántsem biztos, hogy mindent tudsz a halolaj pozitív és negatív hatásairól. Miben rejlik a halolaj ereje? A halolaj az egyik leggazdagabb esszenciális zsírsavforrás, nagy mennyiségben tartalmaz EPA-t és DHA-t, amelyek az Omega-3 altípusai. Ezeket a nélkülözhetetlen zsírsavakat a szervezet […]
Szórakozni mindenki szeret, ahol olykor többet iszunk a kelleténél. A másnapot ekkor gyakran, fejünket, vagy a gyomrunkat fájlalva az ágyban töltjük. Úgy érezzük, a felkeléstől kezdve, a fürdőszobába való kicammogáson át, a lakás rendbetételéig minden mozdulat pokoli fájdalmakkal jár. A legjobb az lenne, ha piacra dobnának egy olyan szert, ami egy csapásra mindent rendbehoz. A […]
Tudj meg mindent erről a fontos tápanyagról!