1. Mi a mellrák? A mellrák az emlő sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés, mely leggyakrabban a mirigyszövetekből, vagy a tejutak falában lévő hámszövetből alakul ki. Ez a világon a második leggyakoribb rákos megbetegedés. Kialakulása hosszabb folyamat. Kezdeti stádiumban, amíg olyan kicsi, hogy nem tapintható, addig teljesen gyógyítható, azonban ahogy a folyamat halad előre, egyre nagyobb lesz, […]
Hasformálás indul! Padtámasz Helyezkedj el térdelőtámaszban, az alkarodon támaszkodj. Nyújtsd ki hátra a két lábad úgy, hogy ne a térdeden, csak a lábujjaidon tartsd meg a testsúlyod. A térded és a csípőd egy vonalban legyen, a hátadat pedig picit domborítsd. Feszítsd meg a far- és a hasizmodat és tartsd meg ezt a helyzetet a megadott […]
KOS (március 21 – április 20.) A cselekvés számodra mindennél fontosabb. Állandóan az élet sűrűjét keresed. Ezen a héten végre élvezheted a munkád gyümölcsét. Lehetséges, hogy pénz áll a házhoz, vagy éppen olyan ajánlat érkezik, amit értelmetlen lenne visszautasítani. A hét közepén nagyon jól érzed magad. Fizikai és lelki erőd számottevő. Jól teszed, ha új […]
Courtney Love egykor énekesnőként és színésznőként került be a köztudatba, ma viszont már inkább csak Kurt Cobain botrányhős özvegyeként szerepel a médiában: olykor feltesz magáról pár provokatív képet az internetre – néha például fiatalabb fiúkkal fotózza magát az ágyban, vagy épp alig visel valamit a közzétett fotókon. A drogmámoros partikról is elhíresült híresség láthatóan senki […]
1. Számold a kalóriákat! Bár nem szeretjük, mégis, ha tudni akarod, hogy egy nap mennyi energiát vittél be, elengedhetetlen egy kis matematika. Nem ördöngösség, jegyezd fel az ételek kalóriaértékét, amit aznap elfogyasztottál, mondjuk a telefonodba, és a nap végén add össze őket, így pontos képet fogsz kapni arról, hogy ideális mennyiséget fogyasztottál-e el, vagy kicsit […]
Gyereknap a Zöld Pardonban Május utolsó vasárnapja hagyományosan a gyerekeké, amikor az egész ország a legkisebbeket ünnepli. Ez alkalomból a Zöld Pardonban már évek óta nagy sikerrel rendezik meg a Családi Gyereknapot, ami rendre izgalmas programokkal csábítja a gyerekes családokat. A Zöld Pardon május 29-én 10 és 17 óra között ingyenesen fogadja a gyereknapon szórakozni […]
Mindez az ELTE Etológia Tanszék és a Purina Pro Plan nemzetközi tapasztalatokon alapuló online kutatásából derült ki. A hiánypótló felmérésből kitűnik, átlagosan két évvel késünk az öregedés kezdetének meghatározásával. Pedig a négylábúak figyelme a hetedik év után felére, aktivitásuk pedig harmadára csökken. Ha felelősségteljes és gondos kutyatartóként időben felismerjük az öregedés jeleit, helyes táplálással és […]
Lényegében nincs olyan hajfesték, amely teljes mértékben biokészítménynek minősülne. Annak érdekében, hogy a hajszínünk drámai változáson essen át és szikrázóan ragyogjon, szükség van kémiai anyagok bevetésére is, például oxidációs színezékre vagy hidrogén peroxidra. Noha a boltokban találkozhatunk ammóniamentes termékekkel, amelyeket különböző olajokkal gazdagítottak, ezek ettől függetlenül nem felelnek meg a természetesség követelményeinek. Ha gyors és […]
Ezt az erősítő edzést minden másnap végezd el, valamint egészítsd ki hetente háromszor 30-60 perc közepes, vagy erősebb tempójú kardióval. Bemelegítésként jöhet a fürge iramú séta, a kocogás, vagy öt percre pattanj fel a kardiogépre. Minden kört háromszor ismételj meg, a gyakorlatok közt tarts 30 másodperces szünetet. Első kör Guggolj és ugorj! Állj vállszélességű terpeszbe, […]
1. Mit okozhat a rossz bélműködés? Szervezeted egészséges működése nagymértékben függ az emésztőrendszer állapotától, és a betegségek első jelei leggyakrabban az emésztőrendszerben jelentkezhetnek.A stresszes, mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás miatt kialakulhat a rossz emésztés és a szteroid tartalmú gyógyszerek, az antibiotikumok túlzott mértékű fogyasztása felboríthatja a bélbaktériumok egyensúlyát. Így a szervezetben olyan káros kórokozók, gombák […]
1. Mikor kell védenem a bőröm a káros sugárzások ellen? Most, hogy a várva várt napsugarak előbújtak és a jó idő is megérkezett, egyre több időt töltünk a szabadban. Azonban az UV sugárzás káros hatásairól nyáron nem szabad megfeledkezni. A rákvörösre égéshez elegendő akár 15 perc is védelem nélkül. Az UV sugarak amellett, hogy bőrrákot […]
Kirstie Alley-t nem túlzás a jojó-diéták királynőjének nevezni, ugyanis a 60 éves színésznő folyton küzdött a súlyával az utóbbi időben. Most viszont úgy tűnik, a Nicsak, ki beszél! – filmek sztárja rátalált a végleges megoldásra, hogyan tarthatja távol a nem kívánt pluszsúlyt. A híresség néhány hete a Szombat esti láz című táncos műsor amerikai megfelelőjében, […]
1. A mértékkel fogyasztott kávé valóban gyorsítja az anyagcserét Kutatások bizonyítják, hogy a feketekávé felpörgeti az anyagcserét. Egy amerikai szakfolyóirat állítása szerint két csésze fekete hatására a fogyasztást követő 4 órában, 50 extra kalóriával több zsírt éget el a szervezet. A koffein ugyanis stimulálja az idegrendszert, és olyan utasítást ad az agynak, hogy égessen el […]
Ennek meghatározására a mai napig a leggyakrabban az AFP vizsgálatot használják, miközben ez a 70-es években bevezetett módszer már alkalmatlan arra, hogy megbízható eredményt adjon. Dr. Csermely Gyula, a Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyásza elmondta: „Magyarországon a leggyakrabban alkalmazott terhességi szűrővizsgálatot, az AFP vizsgálatot 40 évvel ezelőtt vezették be a nyitott gerincű magzatok kiszűrésére, a magzati […]
Ugyanis az anyák – sok más mellett – a szoláriumozásban is példaként szolgálnak a lányaiknak. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa szerint pedig ezzel jelentősen növelik a bőrrák kialakulásának rizikóját. Anyáról lányára Néha nem az anyák a legjobb példaképek. Legalábbis ez derül ki az American Academy of Dermatology legújabb felméréséből, amelyben a megkérdezett, szolárium […]
Kifinomult és feltűnő A tervezők csodálatos selyemanyagokban, egzotikus virágmintákban álmodták újra az idei divatot, és Ázsiából merítettek inspirációt. Többek között Pucci, Louis Vuitton, Dolce&Gabbana, Herrera és Miu Miu kifutóin is felfedezheted ezeket a káprázatos organikus kelméket. A szatén esése egyedülálló, lágy és hűvös tapintása, fényes felülete az esti partin minden tekintetet rád irányít. Wellness Cafe […]