Utazás

Dánialátványosság

7 látványosság, amiért érdemes Dániába látogatni

Írta: and
0

A Kronborg-kastély, Hamlet vára A Dánia Svédországhoz közeli csücskében található Helsingør. A kis part menti várost Shakespeare tette híressé azzal, hogy ezt választotta Hamlet otthonául. Itt található a Kronborg-kastély, mely elsősorban a drámának köszönheti ismertségét, de emellett Észak-Európa egyik legfontosabb reneszánsz kastélya is, jelentőségét pedig annak köszönheti, hogy a Svédországot és Dániát összekötő szoros itt […]

kikapcsolódásreneszánsz

Romantikázz Český Krumlov-ban!

Írta: and
0

Reneszánsz történelem Český Krumlov hangulata és szépsége mindenkit magával ragad. Ha csak egy hétvégét töltesz itt, érdemes hamarabb érkezned, hogy mindenre jusson időd, hisz annak ellenére, hogy nem túl nagy területről van szó, számos kikapcsolódási lehetőség kínálkozik. A szabad királyi város történelme szorosan összefonódik a 300 éven keresztül itt uralkodó Rožmberk nemzetségével. Kastélyát, mely a […]

fürdőkultúra

Toscana, a wellness-paradicsom

Írta: and
0

Az előkészületek Az egész éves hajtás, az állandó csúcsteljesítmény mindenki számára megterhelő egy idő után. Miközben a maximumot nyújtjuk mind a munkahelyünkön, mind a családi életünkben, nem csoda, hogy kívánságlistánkon az első helyek egyikén szerepel egy igazi pihentető wellness-hétvége. A hétköznapok rohanásában ugyanis valószínűleg kevesen engedhetjük meg magunknak a Thalasso-terápiához vagy éppen a forró köves […]

látványosságolasz

Utazz az örök városba, Rómába!

Írta: and
0

Az örök város Történelem ide, vagy oda, Róma nem csupán egy műemlékekben gazdag, az évezredek hagyatékát őrző hely, hanem egy nyüzsgő, energiával teli olasz város. Itt egymás mellett létezik a nagyvárosokra jellemző rohanó életmód, és a déliek nyugodt, stressztől mentes hozzáállása a mindennapokhoz. Fedezd hát fel az örök városban a múltat, és ismerd meg az […]

AtlantiszAzori-szigetek

Fedezd fel Portugália távoli kincsét, az Azori-szigeteket!

Írta: and
0

Az Azori-szigetek tökéletes úti cél, ha szeretnél igazán kikapcsolódni, és távol kerülni a város nyüzsgésétől és zajától. Ha élvezed a természet közelségét, a csodálatos szigetek csak rád várnak, bármelyiket is választod közülük. A szigetcsoportot 27 sziget alkotja, melyek közül 18 lakatlan, a maradék 9 pedig a következőképpen helyezkedik el: nyugaton található Corvo és Flores, középen […]

ajánlókávé

Sziesztázz a legszebb fővárosi kávéházakban!

Írta: and
0

Éld át az inspirációt! A New York több mint egy kávéház: irodalmi életünk örökös helyszíne, a városba látogató turisták, a művészetet kedvelők találkozóhelye és a kifinomult gasztronómia fellegvára. Ha belépsz a New York Kávéházba, hamisítatlan polgári atmoszféra és a boldog békeidők hangulata fogad. Itt meginni egy feketét maga az időutazás, régi nagy szellemek társaságában, elmerengve […]

energiafeltöltődés

Gyógyulj utazással! – Csodás gyógyító helyek itthon

Írta: and
0

Mint a világ más tájain, hazánkban is vannak olyan helyek, melyek misztikus energiákkal rendelkeznek. Ezekre a helyekre több ezren vándorolnak el évről évre, hogy feltöltődjenek, és meggyógyuljanak. Látogass el te is hazánk csodás tájaira, és érezd a föld energiáit, ahogy feltöltik tested és lelked. Attila-domb, az energia központja Az elmúlt években lett ismert a Tápiószentmárton […]

északFinnország

Ezért utazz Finnországba!

Írta: and
0

Hűvös, de kedves ország Ahogy az időjárás, úgy talán az 5 millió finn is kissé hűvösebb a délebbre fekvő országok lakosainál, kedvességüket és vendégszeretetüket azonban így is biztosan érezni fogod. A szőke, vagy a sztereotípiának ellentmondva sokszor barna hajú és sápadt bőrű finnek mellett az országban jelentős, 6 százaléknyi svéd kisebbség is él, akik kedvéért […]

sivatagtengerpart

Barangold be az ezerarcú Tunéziát!

Írta: and
0

A tengerparti üdülőhelyek ismét teljesen biztonságosak, kivéve Tunézia déli területei, amelyek a líbiai menekültek miatt jelenleg nem javasoltak utazásra. Az ország kiválthatatlan úti cél, nincs alternatívája, így vélhetően 1-2 hónapon belül visszaáll minden a megszokott kerékvágásba, az eddigieknél jóval kedvezőbb árakon – tájékoztat a Best Reisen Utazási Iroda. Oázisok, napfény, egzotikum Alig 2 órás repülőutat […]

feltöltődéshazai

Hamisítatlan luxus – a legjobb hazai ötcsillagos szállodák

Írta: and
0

Töltődj fel Sárváron Európa egyik legjobb Spa-ját, a sárvári Spirit Hotelt nem az öt csillag teszi luxuskategóriás szállodává, hanem a személyzet lelkes és odaadó munkája, mely a vendég maximális kiszolgálásában valósul meg. Ilyen körülmények között te is nyugodt szívvel átadhatod magadat a kényeztető pillanatoknak és itt azt teheted, amihez csak kedved van. A tavaszi feltöltődés […]

kirándulásnyugalom

Élvezd a vidéki vendégszeretetet!

Írta: and
0

Kirándulj Kehidakustányra Barátnőiddel, vagy a pároddal csodás hétvégét tölthetsz el a kehidakustányi családbarát panzióban. A kellemesen nagy apartman két külön hálószobájával, két nappalijával és két különálló fürdőszobájával ideális választás, ha olcsó, ám színvonalas szállást keresel. További információk a szállásról: www.szallaskehida.hu Az apartman szomszédságában lévő termálfürdő kénes gyógyvize főleg egészségügyi problémák kezelésére szolgál, ám kipróbálhatod itt […]

Egyiptomfáraó

Fedezd fel Egyiptomot, a csodák országát!

Írta: and
0

Az utóbbi időszakban jelentősen javuló közbiztonság miatt újra elindultak a charterjáratok a világ egyik legnépszerűbb üdülőhelyére, ám a líbiai menekültek miatt néhány egyiptomi nagyváros még nem biztonságos, ezért nem javasoltak utazásra – tájékoztat a Best Reisen Utazási Iroda. A kialakult helyzet következtében az áresés főleg Egyiptomnál feltűnő, így ide az elkövetkező hónapokban rendkívül kedvező árakon […]

foglalásnyár

Nyár 2011 – így foglalj okosan!

Írta: and
0

Sokan gondolják, hogy belföldre olcsóbb nyaralni menni, ez azonban nem minden esetben van így. Sőt, akár még kevesebb pénzből is kijöhet egy tengerparti vakáció vagy városnéző körút, mint egy balatoni nyaralás. Ehhez a következő tippek nyújtanak segítséget! Last minute A last minute akciók évek óta népszerűek a külföldre utazók körében, hiszen így akár fél áron […]

hegyvidékSvájc

Utazz Svájcba!

Írta: and
0

Rend és takarosság Svájc virágzó gazdasága már régóta Európa legstabilabb államává teszi az országot. A jólét a külcsínben is megmutatkozik, bármerre mész is, mindenhol rend és takarosság fogad, sehol egy eldobott csikk, egy rendezetlen porta, vagy egy késve érkező vonat. A pályaudvarokon és a tereken minden óra működik, egy percet sem késnek, és ne csodálkozz, […]

fesztiválnyár

Tervezz nyárra gondolatban!

Írta: and
0

A hideg téli hónapokban az egészséges életmód követése mellett a nyári tervek kovácsolásával is sokat dobhatunk hangulatunkon. Várni valami pozitív történésre mindig jó, ettől könnyebb végigcsinálni a most még igencsak szürke és nyálkás hétköznapokat. Még jobb akkor, hogy ha nem történésekre várunk, hanem konkrét, előre megtervezett tevékenységre.Egy csendes, téli estén kucorodj be a legkényelmesebb foteledbe, […]

Bodeni-tóFekete-erdő

Barangold be a kakukkos órák hazáját!

Írta: and
0

A Fekete-erdő, németül Schwarzwald, egy hatalmas, erdőkkel borított hegyvidék Németország délnyugati részén, Baden-Württemberg tartományban. Nevét eredetileg a sűrűn növő sötét színű fenyőiről kapta. Bár mára kissé megritkult, ugyanolyan gyönyörű látvány. Legfőbb turistacélpontjai a nyugati szélen lévő Freiburg és Baden-Baden, de az erdőben is nagyon kedves kis városokat találhatsz, mint Baiersbronn vagy Freudenstadt. Donauschingen, ahonnan a […]

bazármecset

5 ok, hogy miért utazz Törökországba

Írta: and
0

Egyedülálló vendégszeretet Törökországban, ha vendég vagy, te vagy az „első”. Pláne, ha helyiekkel is megismerkedsz, és alkalmad nyílik ellátogatni hozzájuk vacsorára. Amire feltétlenül számíts: terülj, terülj asztalkám, sok-sok mosolygó gyerek és felnőtt és szinte zavarbaejtő, teljeskörű kiszolgálás. A törökök méltán híresek vendégszeretetükről, ráadásul, egészen furcsa módon minket, magyarokat különösen kedvelnek. Ha pedig néhány török szót is […]

hagyományinka

Az inkák misztikus világa, Peru

Írta: and
0

A csodálatos Peru Peru lakossága az ősi idők óta itt élő indiánokból és a 16. századtól rájuk települő főként spanyol telepesekből, bevándorlókból, valamint a két csoport keveredéséből született meszticekből áll. Vannak még kultúrájukat és hagyományaikat őrző indián csoportok, így belepillanthatsz a régi idők életmódjába is. Az izgalmas kultúrán túl pedig az óceán, az Andok vonulatai, […]

Ausztriacsaládbarát

Síel a család: így szervezz hosszú hétvégét Ausztriában!

Írta:
0

A csodás táj és a remek sípályák mellett Ausztria nagy előnye, hogy közel van. Így nemcsak az útiköltség tekinthető barátinak – mondjuk az olasz, vagy francia úti célokhoz viszonyítva, hanem akkor is könnyebben elérhető, ha gyerekekkel töltenétek el pár napot a hegyekben. Családbarát sírégiókból több is található Ausztriában, például Serfaus-Fiss-Ladis vagy Altausee.  Ha festői környezetben […]

könyvkönyvajánló

Ettől egyből kedvet kapsz az utazáshoz!

Írta:
0

Drienyovszki Eszter: Moszkva hátizsákos szemmel Drienyovszki Eszter 2009 nyarán 2 hónapot töltött Moszkvában ösztöndíjasként. Igazi multikulti környezetbe került, a világ minden tájáról érkező diákokkal együtt fedezték fel az orosz fővárost. Eszter a Moszkvában, hátizsákosként megélt tapasztalatait egy nem szokványos formátumú útikönyvben foglalta össze, hogy a most odalátogató fiatalokat ne érje semmiféle meglepetés. Könyvét február 10-én, […]

egzotikusIndia

Irány a sokszínű India!

Írta: and
0

A hatalmas India… Ha elindulsz Indiába, érdemes legalább egy hónapot rááldoznod az utazásra, hiszen olyan nagy és annyi a felfedeznivaló, hogy rövidebb idő alatt aligha ismerheted meg a világ második legnépesebb országát. Területén rengeteg népcsoport, nyelv és vallás él együtt, egymás mellett, így lakosai között találsz hindukat, muzulmánokat, buddhistákat és más vallásúakat is. A mienktől […]

meglepetésromantika

A legszerelmesebb városok Valentin-napra

Írta: and
0

Róma A szerelem fővárosa. Legnagyobb és leghíresebb szökőkútja a Fontana di Trevi, olyan híres filmek hátteréül is szolgált, mint a Római Vakáció vagy Az édes élet. Sok szerelemmel kapcsolatos monda is fűződik ehhez a kúthoz. Az egyik szerint például, aki két pénzérmét dob a kútba, annak szerencséje lesz a párkeresésében. Látogass el a Spanyol lépcsőhöz […]

borvidéklátnivaló

Irány a napsütötte Toscana!

Írta: and
0

Toszkána a bor és az olívaolaj hazája, sokak szerint Olaszország legszebb része. A csodás kis középkort idéző városok, a zöldellő táj és a szőlőültetvényekkel teli dombok, ez a magával ragadó vidék Toszkána. Vidéki pihenés A homokos tengerpart és a kellemes éghajlat nagyon vonzó a pihenésre vágyó utazók számára. Akik a fürdőzés szerelmesei rengeteg kisváros közül […]

Baliegzotikus

Télből a nyárba: fedezd fel 3 egzotikus ország szépségét!

Írta: and
0

Barangolj az „istenek szigetén”! Bali, az indonéz szigetvilág turisták által legkedveltebb és leglátogatottabb nyaralóhelye, ideális téli úticél. Az országot az „1000 templom szigetének” is nevezik, népszerűségét pedig kellemes éghajlatának, természeti szépségének, ősi kultúrájának és vendégszerető őslakosainak is köszönheti. A vulkáni homokkal borított strandok tökéletes lehetőséget nyújtanak a pihenésre, ám a sziget tengerpartjai búvárkodásra és szörfözés […]

Kövess Facebook-on!
X