fürdő

fürdő

Dandár, a legkedvezőbb árú budapesti fürdő (X)

Írta:
0

A budapestiek kivételesen szerencsés helyzetben vannak, hiszen a fővárosban kilenc termálfürdőben élvezhetjük a gyógyvíz jótékony hatását. A IX. kerületi Dandár fürdő talán a legkevésbé ismert e fürdők közül, pedig bel- és kültéri medencékkel, szaunákkal, családias hangulattal és nem utolsósorban igen kedvezményes árakkal várja vendégeit.

fürdőmeditáció

4 lazító technika stresszes napokra

Írta:
0

Mindenkivel előfordul, hogy nehezebb időszakban eluralkodik rajta a stressz, és nem érzi magát olyan erősnek, mint máskor. Kemény vizsgaidőszakban egy idő után már nem tudunk koncentrálni, fárasztó munkanapok után pedig úgy érezzük, minden energiánkat kiszívták. Hamarosan mindez teljesítményünkön és lelkiállapotunkon is meglátszik.

cukoredzés

A fitneszkirálynő hetente 6 napot tölt edzéssel

Írta: and
0

Jó néhány évvel ezelőtt Jennifer még egy 100 kilós, kétgyermekes anyuka volt, ám úgy döntött: ő akar lenni a legszexisebb nő. Ennek érdekében képes volt 40 kilótól megszabadulni, ami azonnal meghozta a várva várt sikert: ő lett Miss Bikini America. Innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy  ő maga adjon tanácsokat a fogyni vágyónak. Miután a […]

fürdőgyógyvíz

Fürdőzz télen is a legjobb hazai fürdőkben! (x)

Írta:
0

Lazíts és tapasztald meg a nyugalmat! Debrecen kedvelt pihenőövezetében, a Nagyerdőn található az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont, amely valódi oázis a hideg téli napokon. Bárki kedve szerint dönthet a különböző fürdőélmények között. Választhat, hogy a termálvíz, szauna, gőzfürdő vagy infravörös kabin igénybevételével melegíti fel magát vagy akár az aktív kikapcsolódást választva fiatalodik az élményfürdő pezsgőmedencéiben, […]

fürdőselfness

Fürdővilág télen – Frissülj fel, kapcsolódj ki!

Írta:
0

Sárkány Wellness és Gyógyfürdő – zöld sziget a szürke hétköznapokban A festői Nyírbátorban 2010-ben épült Sárkány Wellness és Gyógyfürdő gyógymedencéivel – a gyógyászati célokra is alkalmas rendkívül hatásos Báthory gyógyvíznek köszönhetően – igazi termál paradicsom a pihenni és gyógyulni vágyók számára. Tapasztalt szakszemélyzettel ellátott gyógyászati részlegén a gyógyítás a legújabb kezelési módokkal és szakorvosok szakmai […]

fürdőpihenés

Télen is irány a spa!

Írta: and
0

Az ünnepek alatt vagy között te se vond meg magadtól az élvezeteket, és használd ki a spa nyújtotta előnyöket. Garantáltan újult erővel fogod kezdeni az újévet. A spa a latin eredetu sanus per aquem kifejezés rövidítése, mely annyit jelent: egészséges a víz által. Számos fürdő, szálloda épült abból a célból, hogy kihasználja a spa nyújtotta […]

bulifürdő

Fürdők Éjszakája negyedszer – november 19-én!

Írta:
0

A Fürdők Éjszakája rendezvénysorozat legújabb állomása november 19-én (szombaton) kerül megrendezésre. A Budapest egyik legkedveltebb buli szervező csapataként ismert 4 BRO a novemberi és a jövő februári Fürdők Éjszakája során is egyedülálló programot ígér az éjszakai fürdőzést kedvelőknek.  A Fürdők Éjszakája kuriózumnak számít az éjszakai rendezvények terén, hiszen a helyszínéül több száz éves hagyományokkal bíró […]

evésfehérnemű

6 dolog, amitől szexisebbnek érzed magad

Írta: and
0

Nem kell semmi extrém dologra gondolnod. Ahhoz, hogy elfogadd a tested, és jobban érezd magad, mindössze ki kell lépned a megszokott komfortzónádból. Vegyél egy fürdőt! Ha olyan vagy, mint a többség, nem töltesz 8-10 percnél többet a zuhany alatt. Amikor a kádban veszel egy fürdőt, lehetőséged van arra, hogy lassíts a tempón, különféle aromaterápiás készítményekkel […]

fürdőgyógyvíz

Látogass el Sárvárra! – 7 ok, amiért érdemes (x)

Írta: and
0

Évszázadok vonzásában Sárvár a Nyugat-Dunántúl legnagyobb múlttal rendelkező és legdinamikusabban fejlődő fürdővárosa, több mint ezer esztendős történelmi és kulturális értékeit írásos emlékek őrzik. A város az elmúlt évszázadokban sokszor állt az események középpontjában, különösen a 16-17. századi gazdasági, politikai és kulturális változásokat illetően, amelyek megteremtették a mai városkép jellegzetes arculatát. A szabadidő kellemes eltöltéséhez Sárvár […]

élményfürdő

9 remek tipp, miért érdemes elutaznod Hévízre (x)

Írta: and
0

Az egészség városa Hévíz története a török időkre nyúlik vissza, amit a pusztítás után német telepesek építettek újra. Az Árpád-kori műemlék templom és a temető az egregyi szőlőhegyen áll, a domb tetején pedig az egykori császárkori épület maradványait tekintheted meg. Látogass el a fürdőváros fő nevezetességéhez, a Dr. Schulhof Vilmos sétány melletti kórház műemlék épületegyütteséhez […]

fürdőmagabiztos

5 tuti tipp, hogy szexibbnek és magabiztosabbnak érezd magad!

Írta: and
0

1.  Végy egy kellemes fürdőt! Ha te is a nagy átlagba tartozol, valószínűleg nem töltesz 8-10 percnél többet a zuhany alatt. Egy kellemes fürdő azonban segít lenyugodni, a rutinos tusolásokat pedig meghitt szertartássá varázsolja, amely remek alkalom arra, hogy elfogadd a tested és magabiztosabbá válj. 2.  Térj nyugovóra meztelenül! Ha eddig sosem tetted, mindenképp érdemes […]

fürdőkultúra

Toscana, a wellness-paradicsom

Írta: and
0

Az előkészületek Az egész éves hajtás, az állandó csúcsteljesítmény mindenki számára megterhelő egy idő után. Miközben a maximumot nyújtjuk mind a munkahelyünkön, mind a családi életünkben, nem csoda, hogy kívánságlistánkon az első helyek egyikén szerepel egy igazi pihentető wellness-hétvége. A hétköznapok rohanásában ugyanis valószínűleg kevesen engedhetjük meg magunknak a Thalasso-terápiához vagy éppen a forró köves […]

Kövess Facebook-on!
X