Védekezz a hasgörcsök ellen!

Írta: and
0

Betegség, vagy múló rosszullét? A hasfájás népbetegség: a rohanó élettempó, a rendszertelen étkezés, a mozgásszegény életmód, a stressz, illetve a nőknél a menstruáció hasi fájdalmat produkálhat. A görcsök sokak életében mindennapos problémát jelentenek. A panaszok súlyosabb esetben az életritmust is befolyásolják, mivel az intenzív fájdalom az egész hasra kiterjed. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint a […]

Mozogj és méregteleníts egyszerre Bikram jógával!

Írta: and
0

A Bikram jóga úgynevezett meleg jóga, vagyis felmelegített környezetben, teremben végzik a gyakorlatokat. A Bikram jóga 26 gyakorlat és két légzőgyakorlat egymásra épülő sorozata, ezeket az ászanákat Bikram Choudhury választotta ki és állította sorrendbe úgy, hogy az adott testhelyzet – a jótékony hatásai mellett – felkészítse a szervezetet, előnyújtsa az izmokat és a szalagokat a […]

Így hozta magát bombaformába a szülés után Milla Jovovich!

Írta: and
0

Bár a közelmúltban Milla Jovovich maga is beismerte, hogy régebben elképesztő diétákkal sanyargatta a testét, például képes volt kávén és cigarettán élni. Terhessége után azonban sokkal felelősségteljesebben kezdett viszonyulni saját testéhez is. A modell-színésznő 2007 novemberében adott életet kislányának, így az az év szinte teljes egészében a gyermekéről szólt. Milla a terhessége alatt semmit sem […]

Asztmás pocakosok

Írta:
0

Különösen gyakori ez a gyógyszerek esetében. Mellőzésük azonban az olyan krónikus betegségek kezelésében, mint az asztma többet árt, mint használ. „Kettő helyett lélegzünk” A helyes légzés fontosságáról a legtöbb kismama hallhatott már a szülésre felkészítő foglalkozások, vagy a kismama torna során. A megfelelően végzett légzéstechnika segítségével megelőzhetőek az utolsó trimeszterben gyakori légzési nehézségek, csökkenthető a […]

Őrületes edzések éjszakája

Írta:
0

A NIVEA Fitness Night nagyszerű alkalom arra, hogy megismerjük a klub fantasztikus hangulatát és átgondoljuk, hogy a hideg idő beköszöntével hogyan tarthatjuk karban testünket és lelkünket. A programok igen sokrétűek, mindenki találhat számára megfelelőt, legyen szó sportemberekről, kihívást kereső versenyőrültekről, vagy éppen relaxálni vágyó vendégekről. A klub nagyszerűsége abban rejlik, hogy igazán rendhagyó módon próbálja […]

3 + 1 őszi wellness tipp a szezonális szépüléshez

Írta:
0

Huszonegyedik századi szépségtrükkök garmadát vethetjük be félsikerrel, ha az olyan ősrégi irányelveket nem tartjuk szem előtt, mint amilyen a mértékletesség, vagy éppen a szezonalitás. A természet mindig súg nekünk: ahogy a növényeket a téli álmuk előtt a legkíméletesebb átültetni, úgy ránk is jótékony hatással van egy kis őszi környezetváltozás, legyen az egy kulturális élmény, szépségkúra, […]

5 tuti tipp stressz és rosszkedv ellen!

Írta: and
0

Fáradtnak, levertnek és motiválatlannak érzed magad? Az őszre való átállással bizony sokunknak meggyűlik a baja, aggodalomra azonban semmi ok. Az ilyenkor fellépő melankólia és lehangoltság mondhatni ”természetes” velejárója a nyár búcsúztatásának. A nap is kevesebbszer bújik elő, többször ébredünk borongós, ködös reggelre, mindez azonban nem ok arra, hogy jövő tavaszig lógasd az orrod! Olvasd el […]

Gyönyörű és csinos Will Smith felesége! Így tartja formában magát!

Írta: and
0

Will Smith nagyon büszke lehet a családjára, és persze feleségére is: Jada Pinkett Smith ugyanis a negyedik ikszhez közeledve csinosabb, mint valaha! Ennek a színésznő szerint nincs különösebb oka: ő egyszerűen csak a harmónia és az egyensúly elérésére és fenntartására törekszik, anélkül, hogy túlságosan bonyolult diétás- és mozgásprogramot kellene beiktatnia zsúfolt mindennapjaiba. Ami az étkezéseket […]

Helyettesítenéd a cukrot? Íme, a legjobb édesítőszerek!

Írta: and
0

Szacharóz, azaz étkezési cukor Energiatartalma: egy teáskanálban 16 kalória van. Megtalálható: természetes formájában a gyümölcsökben, hozzáadva a pékárukban, a lekvárban, a különböző pácokban és saláta öntetekben. Való igaz, hogy a szacharóz energiával lát el bennünket, emellett azonban semmilyen tápértékkel nem bír. Egy nemzetközi szakértőkből álló kutatócsoport azt javasolja, hogy a nők maximum napi hat teáskanálnyi […]

„Mozi az egész világ” – Őszi Divathetek az Allee-ban

Írta:
0

A rendezvénysorozat fő attrakciója a Cinema Paradiso c. divatshow, melyet Lukács Gabi és Lakatos Márk stylist álmodott meg. A bemutató az álomgyár egy-egy híres alkotását jeleníti meg az Allee márkaboltjainak őszi kollekcióival. A fergeteges show is azt célozza, hogy az Allee a divatot értő és szerető közönség kihagyhatatlan helyszíne legyen, igazi „Élménysétány Újbudán”! Az Allee […]

Ismerd meg a top 10 méregtelenítőt!

Írta:
0

Avokádó A benne található glutation olyan antioxidáns vegyület, amely akadályozza a szabadgyökök képződését. A zsírban oldódó méreganyagokat – így az alkoholt – vízben oldódóvá alakítja. Idős korban a glutationszint csökkenni kezd, így ahogy öregszünk, egyre kellemetlenebb lesz a másnaposság. Egy kutatás szerint azok az időskorúak, akiknek magasabb a glutationszintjük, egészségesebbek, mert kisebb arányban szenvednek ízületi […]

Így őrzi csinos vonalait Gryllus Dorka!

Írta: and
0

Gryllus Dorka neve talán számodra sem csak színházi- és filmes karrierje miatt ismerős, hanem azért is, mert egy kicsit mindig is irigyelted kecses alkatát, sugárzó szépségét és kiegyensúlyozottságát. A színésznő is osztja azt a nézetet, mely szerint a szépség minden nőnél belülről fakad, és ahogy érünk, ez egyre inkább megmutatkozik. Ugyanakkor egyetért azzal is, hogy […]

Varázsolj nyarat az őszbe, és fogyj a Saint-Tropez diétával!

Írta:
0

A diéta sokban hasonlít a mediterrán étrendhez, alapélelmiszerei halak, olívaolaj, olívabogyó, gyümölcsök, zöldségek, különösen a hüvelyesek, és a teljes kiőrlésű gabonák – a természet minden olyan kincse, ami a napsütötte franciaországi vidéken megterem. A diétát Appostolos Pappas és Marie-Annick Courtier, egy biokémikus és egy chef dolgozta ki, figyelembe véve a táplálkozástudomány legfrisebb alapelveit is. A […]

Szoros összefüggés van az irodai munka és az elhízás között

Írta:
0

Az elmúlt három évtized során az irodai alkalmazottak fokozatosan egyre lustább és mozgásszegényebb életmódra váltottak és ez valószínűleg nagy szerepet játszik az elhízottak arányának növekedésében is. “Az emberek ma sokkal egészségesebben táplálkoznak és többet mozognak mint az 1970-es években, azonban az elhízottak aránya továbbra is folyamatosan növekszik. Elméletem szerint ez a látszólag ellentmondásos jelenség a […]

Mozgással az optimális vérnyomásért

Írta:
0

Nem csak örökség! Magyarországon a felnőttek 16-20 százaléka, a 60 éven felüliek több, mint fele magasvérnyomás betegségben szenved, ám még mindig kevesen fordulnak tudatosan a probléma megoldása felé. Tagadhatatlan, hogy a betegségre való hajlam közel 40 százalékban meghatározott a génekben. Ám a hajlam még nem maga a betegség! De a felnőttkori megjelenésnek számos életmódbeli kockázati […]

A szív valóban összetörhet!

Írta: and
0

A szívszakadás a mellkasodban sajnos nagyon is valódi, de ezt is – mint minden más fájdalmat – az agyad irányítja. Ahhoz, hogy jobban legyél, meg kell értened, mi megy végbe a szervezetedben ilyenkor! Először is, próbálj nem gondolni erre a pocsék érzésre, mert az agyad is erre fog koncentrálni, összezavarodik, és téves jeleket küld a […]

7 tipp a nyugodt, pihentető alvásért

Írta: and
0

Bizonyára te is tapasztaltad már, hogy  a csak pár órás alvás következtében másnap a munkahelyeden félóránként támolyogsz kómásan a kávéautomatához. A krónikus kialvatlanság azonban nemcsak nyomott hangulatot eredményez, hanem különböző, súlyosabb következményekkel is járhat, vagy éppen olyan betegségeket eredményezhet, mint cukorbetegség, depresszió vagy különböző szívelégtelenségek. Tippjeinkkel segítünk, hogy miként tudsz könnyen álomba szenderülni, és másnap […]

45 évesen is bombázó a Született feleségek sztárja!

Írta: and
0

Teri Hatcher azon hollywoodi színésznők közé tartozik, akik büszkén vállalják a korukat. Erre a hírességnek minden oka meg is van, ugyanis – bár két hónap múlva ünnepli 46. születésnapját – ma is szupercsinos. A színésznő egy külföldi weboldal információi szerint részben annak köszönheti vékony alakját, hogy régóta alacsony zsír- és szénhidráttartalmú ételeket fogyaszt, gyorsdiéták helyett […]

Gyógyít és szépít a sós levegő

Írta:
0

Hogyan gyógyít a sós levegő? A sóbarlangok pozitív tulajdonságaira már az 1800-as évek közepén felfigyeltek, a sóbányákban dolgozó munkásoknál ugyanis nem alakult ki tüdőbetegség. Ezt követően számos kutatás igazolta alkalmazásának előnyeit különösen krónikus hörghurut esetén és más légúti betegségektől szenvedők körében. A sós levegő belégzés útján gyulladáscsökkentő hatást fejt ki. A belélegzett sókristályok a légzőjáratok […]

Megdöbbentő tények a tejről

Írta: and
0

Mióta iszunk tejet? Manapság egészen alapvető táplálékunk a tej, ám azt talán kevesen tudják, hogy ez nem volt mindig így. Lehet, hogy ősi italnak tűnik, de gondolj csak bele, hogy ahhoz, hogy egy pohár tej kerüljön a reggelizőasztalra, szükség van valahol egy tehénre, vagy egy kecskére. Ezért azokban a népcsoportokban, ahol nem létezett az állattenyésztés, […]

Természetes hajápolás – csodás hajkorona

Írta: and
0

Megfelelő hajápolás – erős tincsek A vonzó külső szerves része az egészséges haj, melynek védelme a fejbőr ápolását és rendszeres hajmosást jelenti. Fejbőröd masszírozása a hajápolás elengedhetetlen része, körkörös mozdulatokkal élénkítheted a vérkeringés, hogy felgyorsuljon a hajnövekedés. Két-háromnaponta moss hajat, és hígítva használd a sampont.  Fejmosást követően alaposan száríts át, nehogy megfázzon a fejbőr, illetve […]

Kövess Facebook-on!
X