fogyókúrafutás

Futógála és Görkori Futam

Írta:
0

A felújított, autóktól mentes rakpartnál alkalmasabb helyszínt keresve sem találna az ember. A rajt 10 órakor az újpesti alsó rakparton, a Dráva utcai lehajtónál lesz. A futás szerelmesei a 10 000 méter mellett a 9 órakor rajtoló 5 kilométeres távon is próbára tehetik edzettségüket. A 10 km-es Görkori Futam a futótávok után, 12 órakor rajtol. A […]

A hatékony edzés alapjai

Írta: and
0

Nem csodálom! De valóban azért van így, mert tényleg nem érünk rá, vagy mert nem tudjuk igazán pontosan, hogyan is gondolkozzunk a sportról, a testmozgásról? Hasonlóan a focihoz vagy a politikához, mások magánéletéhez, ezen a téren is tudni vélünk tényeket, látni vélünk összefüggéseket. „Egyszerű” a történet: „Ha nem eszem fogyok, ha súlyzózom, akkor pedig hatalmas izmaim […]

„Nem csak egyetlen út létezik”

Írta:
0

Az interjúnk valójában fesztelen beszélgetésnek indul. Bár életünkben először találkozunk, mégis olyan, mintha összefutottunk volna egy kis pletykálkodásra. Csak éppen nem egy kávézó a helyszín, hanem a fotózásnak otthont adó műterem. Napokkal később, amikor a beszélgetésünk jegyzeteit próbálom összerendezni, nehéz felidéznem, hol is kezdődött a hivatalos interjú. A „jeges műsorban” utaltál arra – amikor a […]

családi naphétvége

Mi világunk családi nap

Írta:
0

A Mi Világunk klub célja, hogy a kisgyermekes családokat sok praktikus és hasznos tanáccsal segítse a mindennapokban, valamint kellemes kikapcsolódást nyújtson. A Mi világunk egész nap színes műsorokkal várja vendégeit a Skanzenben. A rendkívüli helyszín és az egész napos programkínálat jó lehetőséget ad az igazi kikapcsolódáshoz és a felhőtlen hangulathoz. A gyerekek sokféle ügyességi játékot […]

életmódgrafológia

Nőiesség a kézírásban

Írta: and
0

Gömbölyű formákA női test születetten dúsabb, mint a férfiaké: nem véletlen, hogy a kézírásban is a kerekség, a gömbölyű formák mutatják a nőiességet. Minél kerekebbek az „o”, az „a” betűk, annál inkább árulkodnak gazdájuk belső lágyságáról, nőiességéről. Ha közelebbről megnézed, észreveheted, hogy a kerek betűk (a, á, o, ó, ö, ő) sokszor egyáltalán nem kerekek: […]

diétafogyókúra

Evés vekkerrel, avagy a Pavlov-diéta

Írta:
0

Szerintem nincs olyan dolog, amit elméletben ne tudnék a fogyókúrákról. Nemhiába dolgozom életmódmagazinoknál lassan nyolc éve. Sőt, olyan fogyókúrás program is alig-alig akad (talán csak a nullkalóriás diéta), amit még ne próbáltam volna ki. Persze nem vagyok büszke a tudományomra, hiszen nem sok látszata van rajtam. Éppen ezért nem ért meglepetésképpen, amikor a korábban már […]

Kellogs – Optiwell Fittbalance Day

Írta:
0

KELLOGG’S – OPTIWELL FITTBALANCE DAY Budapest Millenáris Park 2007 június  10. vasárnap 9:00-23:00 Játssz velünk és nyerj VIP belépőjegyJátssz velünk és nyerj VIP belépőjegyet a rendezvényre! – Kattints ide! A rendezvény programjai az alábbiak szerint alakulnak:1.helyszín: 1.Optiwell Fogadó: 1.FITTBALANCE RITMUS CSAPATOK ORSZÁGOS DÖNTŐJE: 8.30 – 9.00 regisztráció10.00 – tól-22:00-ig-         egyéni ritmus országos döntők-         duo ritmus […]

A barátság versenye

Írta:
0

A verseny jellege: maraton váltó; 6 fős csapatok versenye, ahol minden csapattag egymást váltva azonos távot (1 kört) teljesít. félmaraton váltó; 3 fős csapatok versenye, ahol minden csapattag egymást váltva azonos távot (1 kört) teljesít. minimaraton váltó; 3 fős csapatok versenye, ahol minden csapattag egymást váltva azonos távot (1 kört) teljesít Táv: maraton váltó – […]

étrendfogyókúra

A lúgosítás alapjai

Írta: and
0

Az ételválogatás irányelveiA magas fehérjetartalmú ételek, így a húsok, sajtok általában erősen – közepesen savasító hatásúak, akárcsak a teljes tojás, ezért mértékkel fogyasztandóak. A tej és a legtöbb tejtermék csak enyhén savasító, így az egészséges táplálkozásnak megfelelően a húsoknál nagyobb mennyiségben fogyaszthatóak. A gabonából készült ételek mennyisége a szokottnál kisebb a lúgosító étrendben, ugyanakkor a […]

életmódkismama

Kismama masszázs

Írta: and
0

Jó a babának és a mamánakSok kismamának állapotossága alatt emésztőszervi és mozgásszervi panasza van, melyek általában hát és derékfájdalommal járnak. Ha korábban fennállt egy fiatalkori gerincferdülés, amit nem kezeltek gyógytornával vagy fizikoterápiával, csontkovácsolással, az kismama korban sok problémát okoz. Az egyre jobban előre domborodó pocak egyensúlyozására a deréktájéki homorulat jelentősen fokozódik. Emiatt a kismamák medence-gerinc […]

Akkor is talpra állok!

Írta:
0

Hát igen, vannak, olyan helyzetek, amikor az ember úgy gondolja, nem érdemes folytatni. Nem érdemes még egyszer bemenni a munkahelyre, nem érdemes felhívni, akit eddig szerettünk, vagy egyáltalán levegőt venni sem kéne többé. Egy fájdalmas szakítás, valakinek az elvesztése – és egy pillanat alatt kicsúszik a lábunk alól a talaj, de úgy, hogy azt hisszük, […]

csokidiétadiéta

Csoki-diéta – kellemest a hasznossal

Írta: and
0

No de kezdjük az alapoknál! Mit is nevezünk csokoládénak? A csokoládé az a termék, amely legalább 50% kakaótartalmú, és a benne található zsiradék kizárólag a kakaóvaj. Az összes többi „csoki imitáció” problémája, hogy nagyon alacsony a kakaótartalmuk, és a drága, jó minőségű kakaóvajat valamilyen ipari – (jobb esetben növényi) zsiradékkal helyettesítik. Aki valóban csokoládé ínyenc, […]

fogyókúrakismama

Készíts fel tested a terhességre!

Írta: and
0

Készítsd fel a szervezeted! A szervezet megújítására és tisztítására egy több napos böjt vagy méregtelenítő kúra, mindenképp nagyon hasznos lehet. Akárcsak egy tavaszi nagytakarítás a lakásban, úgy szervezetünkből is célszerű, ha kitakarítjuk az összes olyan salakanyagot, amelyek gátjai lehetnek egy új élet megfoganásának. A fogantatás előtt azok lennének a hasznos mozgásformák, amelyek általánosan átmozgatnak, de […]

fogyókúrasikertörténet

Fogyókúrás sikersztori

Írta:
0

Hajthatatlan diéta A szakemberek egyetértenek abban, hogy a sikeres és tartós fogyáshoz nem elég az étkezési szokásokon változtatni, hanem rendszeresen mozogni is kell. Emese kivétel ez alól, hiszen kizárólag táplálkozása megreformálásának köszönheti, hogy ma már 30 kilóval mutat kevesebbet a mérleg. Derült égből villámcsapásIskolás éveiben Emese rendszeresen sportolt. Ha volt is néhány kiló plusz rajta, […]

diétaegészség

Nassolj tervszerűen!

Írta: and
0

Több levelet kapunk Tőletek, melyekben tanácsot kértek a napközbeni, esti nassolás ellensúlyozására. Ha sikerül jobban megértened nassolásod lelki hátterét, egy lépéssel közelebb visz önismereted felé. Ha a „csipegetést”, nassolást az eltervezettség biztonságával építed be napi étrendedbe, nem kell attól tartanod, hogy egészséges életmódodat akadályozza. Immár közhelyként beszélünk a különböző civilizációs ártalmakról. Ilyen ártalom az is, […]

Volt egyszer egy Sütigyár

Írta:
0

Ez nem egy mese! Mindenkinek van egy Sütigyára. Mi lenne, ha mától úgy gondolnál a konyhádra, mint egy Sütigyárra, az otthonodnak egy barátságos részére, ahol együtt alkot a család finomabbnál finomabb csemegéket? A Sütigyár több, mint élmény A Sütigyárban sokkal több minden készül, mint finom édesség, itt emlékek születnek. Mikor együtt sütünk a gyerekekkel, az […]

masszázsméregtelenítés

Méregtelenítő masszázs

Írta: and
0

Szervezetünkben a stressz, betegségek, gyógyszerek, helytelen étrend és minden más negatív tényező hatására nagyon sok méreganyag halmozódik fel. Előfordulhat, hogy ezektől állandóan fáradtnak, levertnek érezzük magunkat. A méreganyagok olyan melléktermékek a szervezetben, amelyek a lágyszövetben halmozódnak fel és tárolódnak. A toxikus anyagok felhalmozódása nagymértékben gátolja a természetes kollagén és ellasztin funkciókat, mely a kötőszövet és […]

legyen_ez_a_te_napod

Írta:
0

Természetes életműködésünkhöz a bioritmusunk ugyanúgy hozzátartozik, mint szívverésünk üteme vagy agyhullámaink visszatérő mintázata. Érzelmi életünk, szellemi teljesítőképességünk és fizikai erőnlétünk is ciklikusan változik. Ezek a ritmusok részei genetikai örökségünknek, és szorosan kapcsolódnak a Föld nagy ritmusaihoz, amelyeket a Nap és Hold mozgása befolyásol. Bioritmusunk érzelmi görbéje 28 napos, a fizikai 23 napos, a szellemi ciklusunk […]

fogyókúrawellness

Zsírégető gyaloggalopp

Írta:
0

Még vannak emlékeim hat évvel ezelőttről, amikor kétnaponta lefutottam 5-10 kilométert és büszke lehettem a formámra. Éppen ezért nem kaptam a szívemhez, amikor a fogyiközpont (amit lelkesen látogatok) edzője megpendítette, hogy bezony nem ártana ismét nekivágni az edzéseknek. Társasági sportolás No persze nem szabad rögtön a futással indítani, mert azt ennyi pluszkilóval nem lehet, hanem […]

fogyókúrakalória

Szabadulj meg az utolsó 5 kilótól!

Írta:
0

Az utolsó pár kilót nem könnyű leadni. Akkor sem, ha nagyobb feleslegről indultunk, és csak ennyi maradt hátra, és akkor sem, ha régóta ragaszkodnak hozzánk a nem kívánatos gömbölyödések. „Előnyt jelenthet, ha valaki fizikailag is aktív volt az elmúlt hónapokban, és a súlyát rendszeres testmozgással és egészséges, de nem koplaláson alapuló táplálkozással tartja hosszabb idő […]

Kívül sovány – belül kövér

Írta:
0

Az, hogy valaki sovány testalkatú, még nem jelenti azt is, hogy nem kövér belül – mondja dr. Jimmy Bell, londoni professzor, aki 1994 óta végez kutatásokat csapatával, melyek során 800 embert vizsgáltak meg MRI-eszközökkel, hogy megállapítsák a vizsgált személyek „zsír-térképét”. Vagyis azt az ábrát, mely kirajzolja, hogy az emberek mely testrészében raktározódik el a zsír. […]

mozgássport

A sportos nők napja

Írta:
0

A futó- (3×1.5 km váltó, 3.3 km és 6.5 km egyéni) és gyalogló távokon (3.3 km) csak hölgyek indulhatnak. A Fitnesz Fesztivál, a Juventus Sportpark és a Flora Egészség Udvar sokszínű programjaira, valamint szurkolni az urakat is szeretettel várjuk. Az idei év újdonsága a Flora Fitnesz Fesztivál, ahol a hazai fitneszvilág sztárjaival, legnépszerűbb oktatóival találkozhatnak […]

fogyókúramozgás

Fuss a fényben!

Írta:
0

2007. az Esélyegyenlőség Éve az Európai Unióban, épp ezért e rendhagyónak számító mozgásfesztivállal a társadalom szélesebb rétegeinek figyelmét szeretnénk felhívni a látássérült emberekre, valamint a fogyatékosok sportolási lehetőségeire. A résztvevők a programok széles palettájából válogathatnak: „pattogós nap” a FÉBSSZ rendezésében (mászófal, játékok); látássérültekkel foglalkozó civil szervezetek bemutatkozása; közös Bothmer gimnasztika, sportbemutatók; közös bemelegítés és a […]

fogyókúramozgás

Zsírégetés vagy súlyzók?

Írta: and
0

Mozgás az erőfejlesztésért Az erősítő edzés két dolog miatt játszik kulcsszerepet a testsúlyunk ellenőrzésében. Megtartja, vagy növeli az izomtömeget, illetve megelőzi a korral járó anyagcsere-csökkenést.A legtöbb ember évente kb. 1/2 kg-ot veszít izomtömegéből, ez a súlyveszteség a kor előre haladtával nagyban felelős az anyagcsere lelassulásáért. Ez azért van, mert az anyagcserében az izom egy aktív […]

Kövess Facebook-on!
X