A tudomány ezer és ezer éve foglalkozik a Hold, a Nap, és az égen magabiztos fénnyel felszikrázó csillagok hatásával. Merthogy hatnak ránk, az tagadhatatlan. Az erotikában egyaránt felfedezhetjük a Nap tüzét, a Hold titokzatos erejét és a csillagok fényét – mindehhez csak az érzékiséget szabadon engedve, közösen kell keresni azokat… Ebben segítünk most nektek. Holdasszony […]
Amikor a nő a várandósság alatt tartózkodik a szexuális együttléttől, az feszültséghez vezet a pár kapcsolatában. Aztán jön a szülés, a tényleges orvosi tilalom 6 hétig. A szülők talán már teljesen leszokott a szexről, és a szoptatással járó kimerülés, érzelmileg a baba felé fordulás sem kedvez annak, hogy újra egymásra találjon a pár. Sem a […]
“Azért hívtuk össze ezt a sajtótájékoztatót, mert ma megkezdődött az iskolai tanítás és erre az évre, őszre várjuk azt, hogy a H1N1 influenza járvány Magyarországon is járványos formát ölthessen” – kezdte mondanivalóját a miniszter, majd folytatta: „ ma Magyarországon az általános iskolákba körülbelül 770 ezer diák tanul, a középiskolákba körülbelül egy olyan 550 ezer diák […]
Az őszibarack Kínából Görögországon át érkezett hazánkba, és több száz fajtája ismert. Vásárláskor érdemes megnézni, hogy milyen gyümölcsöt vásárolsz, mert a ráncos, foltos külsejű darabok húsa valószínűleg már nem jó. Az alacsony kalóriatartalmú csümölcs sok vízben oldódó B3-vitamint, vagy más néven niacint tartalmaz, amely hatásosan csökkenti a vér koleszterinszintjét, és kitűnő antioxidáns. Sok benne a C- és B-vitamin is, […]
Őseink gyakran alkalmazták a fokhagymát és tormát egészségmegőrzésére, gyógyításra. E két növény igazi antiallergén hatású. Kutatások bizonyítják, hogy a fokhagyma és a torma kiváló gyulladáscsökkentő és hatékony gyógyír allergia esetén. A tormát és fokhagymát tartalmazó készítmények (keresd őket a fitotékákban) csökkenthetik nemcsak a nátha (köhögés, orrfolyás), hanem a pollenallergia tüneteit is. A fokhagyma sok antibiotikus hatású […]
Az első rosszullét után a popkirálynő a “Spanish Lessons” c. száma után is rosszul érezte magát, éppen akkor, amikor elhagyta a színpadot. A koncerten a számokat követő rövid szünet – feltehetőleg a rosszullét miatt – a szokásosnál jóval hosszabb ideig tartott – ahogy erről az egyik angol magazin is beszámolt. A történtek ellenére Madonna nem volt hajlandó abbahagyni […]
Ülő testtartásban megbomlik a törzs és végtagok izomzata közötti egyensúly, s ez rossz tartást eredményez. Ráadásul a sok üléstől lassul a lábban a keringés, ami csontritkulással, trombózissal és visszeres panaszokkal jár, különösen a nőket veszélyeztetve. A helytelen, előrebillentett fejtartás pedig látásromlást, fejfájást és fülzúgást is okozhat. A legtöbb ember persze tisztában van azzal, hogy nem […]
Érdekel, hogy hogyan tartja magát formában Michelle Pfeiffer, vagy hogy mit tesz szépségének megőrzése érdekében Uma Thurman? Tudni szeretnéd, mitől olyan energikus a színpadon Madonna, vagy hogy hogyan frissíti fel magát Charlize Theron egy fárasztó nap után? Íme a sztárok legjobb stresszűző és fiatalító tippjei! Charlize Theron – ellazulás frangipanival Charlize Theron augusztus elején betöltötte […]
Indítsd a reggelt egy turmixszal, és lendülettel kezdődik a napod! Ebédig ne csak reggelit fogyassz, hanem tízóraira is egyél egy kis gyümölcsöt, gyümölcslevet, sajtot répával vagy 2-3 dkg mogyorót. Figyelj arra is, hogy ébredéstől az ebédig legalább 0, 5 liter egészséges ivóvizet is elfogyassz 2-3 részletre elosztva! A turmixok készítése:Az egyes turmixok hozzávalóit tedd bele […]
Ahhoz, hogy a 3D-filmeket élvezni lehessen, a szemnek is tökéletesen kell működnie. A szakemberek azt javasolják, hogy a szülők a gyermekeket legkésőbb 3 éves korig vizsgáltassák meg szemorvossal. A háromdimenziós látás az emberek többségének nem okoz gondot, így sokan nem is sejtik, hogy egy 3D-és film megnézése milyen összehangolt munkát kíván a szem izmaitól és […]
A szexuális úton terjedő betegségek elsősorban közösülés útján terjednek, amikor a fertőzött ondó vagy hüvelyváladék közvetlen érintkezésbe kerül a nyálkahártyával. A legtöbb nemi betegség, különösképpen a herpeszfertőzés orális kapcsolat, csókolózás vagy petting során is átadható. Azonban a fertőzött anya is átadhatja magzatának, illetve az újszülöttnek ezeket a betegségeket. Néhány nemi betegség (hepatitis B és C, […]
A lapot Zellei Dóra főszerkesztő ajánlja neked!A barátnőmmel van egy játékunk. Néha kegyetlen tud lenni, de utólag mindig be kell látnunk, hasznos. Ha gondja adódik, és már jól kibeszélte és kisírta magából, próbálom szembesíteni a másik oldallal. Miután én csak egy külső szemlélő vagyok, igyekszem lefejteni magamról az iránta érzett szeretetemet és empátiámat, és belegondolni […]
Tudtad, hogy csupán a nők fele él át rendszeresen orgazmust szex közben, és hogy minden tizedik nő egyáltalán nem tud eljutni a csúcsra? Lelki traumák, párkapcsolati zűrök, egészségügyi problémák és a túl rövid előjáték is okozhat orgazmuszavart – lássuk az öt leggyakoribb okot! 1. ok: Fájdalmas a szexNemcsak az orgazmusra vagy képtelen, de a szexet […]
Gyorsabb és kényelmesebb a virtuális ügyintézés, de vajon olcsóbb is? Mit vétettek el a közszereplõk és a média a válságról való tájékoztatás során? Néhány fontos kérdés, amelyekre választ találsz a PIKNIK legfrissebb számában. Ha pedig arra vagy kíváncsi, miképp készülnek celebjeink az õszi szezonra, vagy arra, hogy valójában mit is gondol a világról meg önmagáról […]
1. Fenékrész nélküli hárem nadrág Ez a ruhadarab egyfajta lovaglónadrág – szabása a comb részen bő, a vádlinál pedig szűk -, amely nem igazán nyeri el a férfiak tetszését. Egyes férfiakban olyan mértékű visszatetszést kelt, hogy „pelenkanadrágnak” is csúfolják. Az erősebbik nem szerint ez a fazon egyáltalán nem hozza ki a láb formáját, és a popsi is […]
A pluszkilók Anikó a Tisza partján nőtt fel, a gyönyörű táj mégsem motiválta rendszeres testmozgásra. Néha ugyan elment kosárlabdázni, de a sport sosem játszott meghatározó szerepet az életében. Volt ugyan olyan időszaka, amikor vékony volt, ám életmódja miatt a pluszkilók vészes gyorsasággal rakódtak fel rá. Néha persze belekezdett egy-egy kampányszerű fogyókúrába, amely jórészt koplalásból […]