A hét wellness pasija: Jamie Oliver
Honnan ismerheted? A 39 éves sztárséfet először talán te is első sorozatában, az 1998-1999-ben indult BBC-s
Honnan ismerheted? A 39 éves sztárséfet először talán te is első sorozatában, az 1998-1999-ben indult BBC-s
A magyarok egy főre eső halfogyasztása már eléri a négy kilót évente, ám ez még így is
Platinaszőke Kleopátra-haj, porcelán bőr, ezüst-kék szemfesték. A fotókra pillantva ki hinné, hogy a
A gesztenyeliszt Olaszországból került hozzánk, a mai Toszkána környékén használták
A szobákból a Dunakanyarra, a szabadtéri, fűthető dézsából, valamint az ország legnagyobb termé
A zöldleveles zöldségek szerencsére jól megélnek a hidegben is, a spenót a legízletesebb és
Szeretsz főzni, és szeretnél egészséges, de nem hizlaló fogásokat készíteni? Prób&
Világszerte egyre többen választják a vegetáriánus életmódot, aminek a vallási, etikai &
A WHO szerint évente 4,3 millió ember hal meg csak a beltéri légszennyezettség miatt. Gyilkosabb, mint a há
Ennek ellenére imádjuk a belőlük készült ételeket, sőt még az illatukat is, egészen addig, míg elfogyasztjuk őket. Az étkezés utáni órákban viszont már senki nem szeretne ételszagot az otthonában és ilyenkor jön jól egy olyan légfrissítő, ami nem elfedi, hanem megsemmisíti a nem kívánatos illatmolekulákat. Mautner Zsófia, gasztroblogger most összegyűjtötte a legzavarbaejtőbb illatú alapanyagokat, valamint […]
Legtöbbünk szinte naponta használ különböző olajokat az ételek elkészítéséhez, vagy akár a salátához adagolva. Ezek közül a legáltalánosabbak a napraforgó-, a kukorica-, a repce- és az olívaolaj. A táplálkozástudományban számos nézet látott napvilágot, miszerint ezek az olajok sem igazán egészségesek, mert a túlzott hevítés hatására elvesznek a bennük lévő tápanyagok, illetve átalakul a zsírsavtartalmuk. Az […]
Eljött a Mikulás és már vészesen közeleg a karácsony is. A leginkább rest, vagy munka okán túlterhelt háziasszonyok sem ülhetnek azonban ezek után a babérjaikon, hanem kénytelenek nekilátni a karácsonyi menü előkészítésének, hiszen egy nagy családi vacsorában nem csak az együtt elfogyasztott étel okoz örömöt, hanem az egész folyamat is, míg az asztalra kerül az […]
„Inspirálnak a nagy kihívások” A bájos műsorvezető a FEM3 TV arcaként tűnt fel először a képernyőn, jelenleg a TV2 Itthon.hu programmagazinját vezeti. Anita 8 évig úszott, 4 éven át versenyszerűen röplabdázott, és életének azóta is szerves része a mozgás. Az utóbbi években számos mozgásformát kipróbált, a step aerobiktól kezdve a kangoo-ig, ám nem igazán kedveli […]
Hegyi Barbara: Abraka babra – Monológok a konyhámból A színésznőről barátai és színésztársai jól tudják, hogy remekül és szívesen főz a családnak és nagyobb társaságnak is. Ez a fotókkal illusztrált könyv kedvenc receptjeit gyűjti össze. „A mákos gubájáért, ha kell, egy hétig egy irányba mennék.” Eszenyi Enikő „Mikor Barbaránál kitör a csokoládégyár(tás), különös hangjáték szól. […]
A rántással sűrített főzelék a 19. században jelent meg, azóta számtalan receptet és fortélyt ismerhettünk meg. A főzelék – bár első látásra egyszerű ételnek látszik – okozhat meglepetéseket, hiszen még a gyakorlott háziasszonyokon is kifoghat a sűrítés. Megoldás lehet a főzelék alap, amely minden esetben biztosítja a megfelelő állagot, így nem kell attól tartani, hogy […]
Gondolkodj színekben! A gyorséttermek előszeretettel alkalmazzák a piros árnyalatait, mivel evésre ösztönzik a szervezetedet, állítják a színszakértők, tehát impulzívabban (és kevesebb önkontrollal) választod ki az ételeket, ha ezekkel a színekkel szembesülsz a konyhádban. Ha el karod kerülni a túlevést, érdemes kék vagy fekete tányérokat választanod, ezekről ugyanis kevesebbet eszel, mégis jóllakottabb leszel étkezés után. Ennek […]
A padlizsán a favorit A főzés Till Attila számára alkotási folyamat, és egyben igazi kikapcsolódás. Gyakran előfordul, hogy egy húzósabb nap után lazításképpen akár este tízkor is nekiáll összeütni a kedvenc ételét. „Bár sokáig főként klasszikus magyar fogásokat készítettem, az utóbbi hónapokban – miután áttértem a vegetáriánus étrendre – teljesen átalakult a főzési stílusom. Fogyni […]
Közös főzésre bírtuk a sztárcsaládokat. A kihívásban részt vett Ungár Anikó bűvész és fia, Baronits Gábor színész; Papadimitriu Athina és Torkán Nóra színésznők, Athina legkisebb lánya, Réka; valamint Bán Teodóra, Keveházi Krisztina balettművészek és Krisztina kislánya Jázmin. Étvágygerjesztő falatok Bán Teodóra és Keveházi Krisztina balettművészek, illetve Kriszta kislánya, Jázmin A táncoscsaládban az átlagosnál nagyobb hangsúly […]
Ne éhezz többet! Rengetegen esünk abba a hibába, hogy időhiány miatt csak gyorsan bekapunk valamit ebédre, vagy éppen kihagyunk akár több étkezést is. Ennek eredménye, hogy a vércukor-szint a padlóig zuhan, és farkasétvágyunk lesz. És természetesen nem kertész salátát fogunk kívánni, hanem minél több szénhidrátot, például tésztát, péksüteményt minden mennyiségben, mely előbb-utóbb az alakunkon is […]
Articsóka Egy nagyobb darab articsóka 8 gramm rostot és mindössze 87 gramm szénhidrátot tartalmaz. A fagyasztott articsóka is majdnem olyan gazdag rostban, mint a friss, így, ha a piacon épp nem jutsz hozzá, a fagyasztott is bőven megteszi. Provánszi articsóka Hozzávalók:36 articsóka10 szem gyöngyhagyma20 dkg füstölt szalonna1 citrom leve5 evőkanál olívaolaj4 paradicsom2 babérlevél1 kiskanál morzsolt […]
A főzéshez motiváció kell! A legkézenfekvőbb indíték, ha szeretünk enni, de ösztönző lehet az életmódváltás vagy akár egy fogyókúra is, no meg persze az, ha főzőtudományunkkal szeretnénk elkápráztatni valakit. Ma, amikor a vendégeket kimondottan trendi finom falatokkal várni, a társasági életünk is megsínyli, ha nem szívesen időzünk a konyhában. Az első lépések otthon, szakácskönyvből is […]
1. Burgonya kevesebb olajjal Számtalanszor hallhattad már, hogy az olajban tocsogó sült krumpli igazi kalóriabomba. Ha ennek ellenére nem tudsz lemondani erről a közkedvelt finomságról, lássuk, mit kell tenned azért, hogy ne szaporítsd kilóid számát! A nagyi tippje: A hasábburgonya kevésbé lesz zsíros, ha sütés előtt mintegy 20 percig tejbe áztatod a krumpliszeleteket. A tej megakadályozza, hogy […]
Gyümölcsös, fehér, fekete és zöld tea – azzal valószínűleg te is egyetértesz, hogy nincs is megnyugtatóbb dolog esténként, mint leülni egy csésze finom, forró tea mellé beszélgetni vagy olvasni. De vajon mindent tudsz erről a különleges növényről és a belőle készített isteni italról? 1. Több millió tonna teafüvet termelnek évente A világ több mint harminc […]
Finom ételt főzni, bizony alapos jártasságot igényel. Alapvetően azt kell tudd, hogy a legtöbb aroma (íz+zamat+illat) anyag megjelentetéséhez, elővarázslásához forró zsiradékra van szükség! Ez a zsiradék pedig lehet növényi (különféle hőálló olajok formájában), állati (vaj, tejszín, tejföl, disznó-, vagy baromfizsír formájában) eredetű. Azok számára, akik testsúlyukat szeretnék csökkenteni, a felhasznált zsiradékok mennyiségét és a megfelelő […]