aszexualitásférfi

Segítség! Aszexuális vagyok! – szakértői szemmel

Írta: and
0

A legtöbben fizikailag képesek az orgazmusra, bár esetenként arról is említést tesznek, hogy normálisan működő fizikai reakciójukkal képtelenek érdemben mit kezdeni, zavarba hozza őket. Egy 2004-es kutatás adatai alapján az emberek kb.1%-2% -a aszexuális. Az aszexualitás az állatvilágban is megtalálható. A legtöbben úgy vélik, hogy az aszexualitás nem számít szexuális irányultságnak, hanem a nemi érdeklődés hiányát […]

ajkakdesmond

Így bolondítsd magadba a pasit!

Írta:
0

Egy Desmond Morris nevű brit kutató szerint az ember legszexközpontúbb lény. Mi a többi emberszabásúnál sokkal gyakrabban élünk nemi életet, az aktusaink hosszabbak és intenzívebbek is – így a közösülés tulajdonképpen csak az emberek kapcsolatában válhat a szó szoros értelmében vett szeretkezéssé. A kutató azt állítja, hogy az ember szexcentrikus beállítottsága elsősorban a nők evolúciós […]

boldogságférfi

8 dolog, ami a nőt igazán boldoggá teszi

Írta:
0

Míg a férfiak gyakorlatilag bármikor és bármilyen szituációban képesek ágyba bújni a kedvessel, addig a nőknek bizony időre van szükségük ahhoz, hogy ráhangolódjanak a szerelmi légyottba. Ezért aztán „megéri”, ha a férfi azon tüsténkedik, hogyan tudná boldoggá tenni párját. Ugyanis, ha a nő érzi, hogy figyelnek rá, és szeretik, akkor ő is vonzónak, szexinek érezi […]

egészség hídjamellrák

Séta mellrák ellen

Írta:
0

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelynek már hagyományos jelképe hazánkban a minden évben megrendezésre kerülő Lánchídi séta és Rózsaszín Egészségnap. Idén október 4-én (vasárnap) a Roosevelt téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél a Magyar Tudományos Akadémia előtt délután 16.00 órától egészségügyi és szórakoztató programok várják a családokat és az érdeklődőket. Az MTA Székházában délután […]

diétaduci

Vastag a combod, nagy a hasad? Ducin is élvezd az életet!

Írta:
0

Évek óta küszködsz a súlyoddal – hol lemegy, hol feljön egy-két kiló, de tartósan nem akarnak eltűnni rólad a zsírpárnák? Elégedetlen vagy a vastag combjaiddal, a nagy fenekeddel, vagy a hasadon lévő úszógumik zavarnak? Ne hagyd, hogy a sok diéta és az állandó önsanyargatás megkeserítse az életed! Élvezd az életet túlsúlyosan is – most eláruljuk, […]

férfi

Segítség! Szexfüggő a pasim!

Írta:
0

Egy nemrég megjelent német tanulmány szerint a német lakosság mintegy 1-6 százaléka szenved ún. hiperszexualitásban, és az érintettek mintegy egyharmada férfi. De hogy válhat valaki szexfüggővé? És honnan lehet felismerni, hogy szexfüggő-e valaki? A válaszokat Vibhuti Uzler szexuálterapeuta és Robert Coordes pszichológus adja meg. A szexfüggőknek egész hihetetlenül erős szexuális ösztöneik vannak. A szexualitás határozza […]

férfi

Kihűlt a vágy? 3 tipp, ami segíthet!

Írta: and
0

Szinte biztos, hogy előbb-utóbb komoly válságot okoz, ha akár te, akár a párod távol tartja magát a szextől. Ha tehát valamelyikőtök nem kér a gyönyörből, és ez az állapot akár hónapokig is fennáll, a munkába menekülés, a kölcsönös sértődöttség és a vádaskodás helyett érdemes felülvizsgálnotok a dolgokat. Meglehet, csupán olyan ok húzódik meg a háttérben, […]

férfi

A világ legpocsékabb szeretői

Írta:
0

Az angolok sem büszkélkedhetnek a negatív második hellyel: őket a nők túl lagymatagnak és lustának tartják. A svédek állnak a képzeletbeli dobogó harmadik fokán. Nekik az a „bűnük”, hogy túl korán jutnak a csúcsra, és a partnereikre nem szentelnek kellő időt és figyelmet. A listában az amerikaiak sincsenek túl előkelő helyen: a nők szerint ugyanis […]

férfimeztelenség

Elképesztő! Meztelenül is túrázhatsz!

Írta:
0

Dr. Elmar Basse német pszichológus-kutató szerint azért szeretünk megszabadulni a textíliáktól, mert a meztelenség a természetesség érzését nyújtja, miközben nagyfokú szabadságérzéssel „ruház” fel minket. Ruhában – legtöbben – úgy gondoljuk, hogy civilizációs korlátok közé vagyunk szorítva, amit viszont meztelenséggel szó szerint levetkőzhetünk. Ruháinktól megfosztva megpróbálunk a szorongató gondolatoktól is megszabadulni, és átadjuk magunkat a tiszta […]

mellmellnagyobbítás

Őrület! Egyre nagyobbak a nők keblei!

Írta:
0

Száz évvel ezelőtt egy átlagos német nő 157 centiméter volt. Manapság az átlag 165 centiméter. A magassággal párhuzamosan nő a testsúlyunk és változnak a test bizonyos részei is – így a mell mérete is. A női keblek sok zsírszövetet tartalmaznak, nem csoda hát, hogy súlygyarapodás esetén dúsabbak lesznek. Olyan hormonkészítmények is kihatnak a mellek növekedésére, amelyeket általában a menopauza idején alkalmaznak a […]

férfi

Környezeti mérgek okozhatják a férfiak terméketlenségét!

Írta:
0

Egy európai tanulmány most alátámasztja azt a gyanút, hogy a hormonálisan ható vegyületek károsan befolyásolják a férfi nemi szervek fejlődését, és lehetséges, hogy a hererák kialakulásához is hozzájárulnak. E betegség elterjedése, illetve a férfiaknál egyre gyakrabban elforduló terméketlenség rejtély a kutatók számára, mivel különböző országokban eltérő mértékben jellemzőek. Ilyen zavarok például Finnországban jóval ritkábban fordulnak […]

férfiflört

Tanulj flörtölni a szingli-kutatótól!

Írta:
0

Számos férfivel és nővel esett már meg, hogy amikor megpillantotta álmai asszonyát vagy férfiját, semmi sem jutott az eszébe, és nagyon bután viselkedett. Neked is ismerős az érzés, amikor az elutasítástól való félelem miatt szó szerint görcsbe rándul a gyomrod, és egy hang sem jön ki a torkodon? Ilyenkor a laza flörtölés helyett sokan megbénulnak és […]

abortuszfogamzásgátlás

Útmutató a biztonságos szexhez

Írta:
0

A kampány célja a fiatalok bátorítása, hogy merjenek beszélni a szexről és a védekezési lehetőségekről annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a nem kívánt terhességek és a szexuális úton terjedő betegségek. Dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyásza hozzátette: az első fogamzásgátló módszer kiválasztásánál fontos lenne, hogy az anyák is elkísérjék lányaikat a szakorvosi vizsgálatra. Szomorú […]

keblekmell

Nagyobb melleket szeretnél? 3 tévhit, aminek ne dőlj be!

Írta:
0

1. tévhit: A gyógynövények csodát tesznek A kereskedelemben több olyan gyógynövényes termék is beszerezhető, amely azt hirdeti magáról, hogy kiváló hatásfokkal növeszti a melleket. Ezekről a szerekről azonban klinikailag nem bizonyították, hogy valóban elérhető velük a kívánt mellnövelő hatás. A szakemberek szerint ezek a termékek komoly veszélyforrást jelenthetnek a szervezetedre, ha hormonhatású anyagok is vannak bennük.  2. […]

pásztoróra

Mi kell a nőnek? Eláruljuk!

Írta:
0

Az amerikai szex-kutató Deborah Sundahl éveken keresztül vizsgálta a női ejakuláció és G-pont összefüggéseit, rejtelmeit. Kutatásaiból kiderült, hogy a nők általában 20 percet igényelnek, hogy mentálisan is ráhangolódjanak az intim együttlétre. Ha ezt az időt nem „kapják” meg a férfiaktól, akkor nagy valószínűséggel csalódást fog okozni számukra a testi örömszerzés. Deborah Sundahl kutatásaiból az is […]

egészség

Segítség! Nem védekeztünk! – Tablettát azonnal?

Írta:
0

Ez a módszer azonban semmiképp sem helyettesítheti a tervezett, előrelátó védekezést. – hívja fel a figyelmet dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyásza. – A nagy hormontartalmú tabletták csupán a „kevésbé rossz” megoldást képviselik a művi terhesség megszakításokhoz képest, amelyekből hazánkban évente megközelítőleg 50.000 történik! Hogyan működik? A sürgősségi tabletta sárgatesthormont tartalmaz, azonban jóval nagyobb […]

Észveszejtő női intimtitkok

Írta:
0

A félreértések elkerülése végett, nem azért avatunk be a női intimszférába, hogy párod  után kutass, de nem árt, ha tudod, hogy mit, és hogyan titkolnak a nők – így kicsit megértőbb lehetsz, ha a kedvesed akár másfél órára is magára zárja a fürdőszoba ajtaját. Női imtimtitkokból szemezgettünk. 1. A magas sarkú lábbeliket a legtöbb férfi […]

energiatakarékosságférfi

Észbontó zuhanyozási szokások

Írta:
0

A férfiak és nők tisztálkodási ideje A tizenkét brit vízszolgáltató cég együttműködésével indított tudatosságnövelő, Shower Power elnevezésű kampány keretében készült felmérés eredményei szerint a férfiak és nők tisztálkodási ideje között egyáltalán nem olyan nagy a különbség, mint sokan hiszik. A felmérés szerint a nők 71 százaléka 10 percnél kevesebb, 26 százaléka öt percnél kevesebb időt […]

egészségkutatás

Megdöbbentő tények! Miért nagy a női mell?

Írta:
0

Vajon milyen jelentőséggel bír a nagy kebel? A kutatók már nagyon régóta foglalkoznak a kérdéssel, és az évek alatt különböző teóriák keletkeztek. Egyes szakmai vélemények szerint a mell növekedése akkor kezdődhetett el, amikor az ember felegyenesedett és két lábra állt. Ekkor a vagina is „elrejtőzött” a két láb közé, és a keblek is ekkortájt váltak a […]

férfi

Szex közben mit kíván a nő a férfitól? Mi tudjuk!

Írta:
0

Szinte minden nő tiltakozik a gyors szex ellen, mert olyan érzetet kelt bennük, mintha a férfi csak túl szeretne lenni rajta, aztán befordul a sarokba és már durmol is – derült ki nem régen egy Németországban zajló felmérésből. A kutatásban résztvevő nők többsége őszinte, igazi szexre vágyik, nem az „ez is megvolt” együttlétekre. Az igazi szex – véleményük szerint […]

férfi

Hisztizik a pasid? Így hűtsd le!

Írta: and
0

Az érzelmi gombok nyomkodása, azaz a te tesztelésed bizony patinás férfiszokás, ami sok mindenre alkalmas. Többek között arra, hogy párod felhívja magára a figyelmedet. Ne várd el egy férfitól se, hogy egy pocsék nap után kijelentse: kényeztetésre és babusgatásra van szüksége. Szép is lenne! Ehelyett elkezd kötözködni, piszkálódni – ha nőből lenne, simán azt mondanánk, […]

egészségférfi

Megdöbbentő! Fiatal partner: magasabb halálozási kockázat?

Írta:
0

Sok idősebb nő azért választ magának fiatalabb párt, mert a fiatal férfiak rugalmasabbak, jól néznek ki – hogy néhány nyomós okot soroljunk. Ám egy nemrég megjelent tanulmány szerint azok az érettebb nők, akiknek fiatal barátjuk van, hamarabb halnak meg. Erre a következtetésre jutott a Max-Planck Intézet demográfiai kutatócsoportjának egyik vezetője, Sven Drefahl. A kutató 1990 és […]

divatférfi

10 női divathóbort, amitől frászt kap a pasi

Írta:
0

1. Fenékrész nélküli hárem nadrág Ez a ruhadarab egyfajta lovaglónadrág – szabása a comb részen bő, a vádlinál pedig szűk -, amely nem igazán nyeri el a férfiak tetszését. Egyes férfiakban olyan mértékű visszatetszést kelt, hogy „pelenkanadrágnak” is csúfolják. Az erősebbik nem szerint ez a fazon egyáltalán nem hozza ki a láb formáját, és a popsi is […]

férfi

4 kényes kérdés a szexről – a szakértő válaszol

Írta: and
0

1. Úgy érzem, beköltözött  az ágyunkba az unalom. Kinek a feladata lenne felpezsdíteni a kapcsolatunkat? Ha azt mondom, hogy a szex rutinná vált, még finoman fogalmaztam. Továbbra is rendszeresen szeretkezünk, de mindig ugyanaz a séma: hétvége van, ágyban vagyunk, és kizárólag éjszaka, síri csendben történik minden, nehogy felébredjenek a gyerekek. Mind a ketten nosztalgiával gondolunk […]

Kövess Facebook-on!
X