diétafogyás

Szabadulj meg a feleslegtől az okos gén diétával!

Írta: and
0

Floyd Chilton, a Wake Forest University professzora szerint mindenképpen. A professzornak az a véleménye, hogy a mai diétákból és életvezetési tanácsadásokból a szakemberek rendszeresen kifelejtik a gének hatását a fizikai állapotunkra. Ez az oka annak is, mondja a szakértő, hogy a társadalom nagy része egészségügyi krízisben van, elhízással küszködik és krónikus betegségekben szenved. Összefogás a […]

bőrételek

Barnító finomságok

Írta: and
0

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon minden harmadik rákos megbetegedés – évente kétmillió eset – a bőrt érinti, és ezekből 132 ezer a halálos kimenetelű. A bőrrák kialakulásának egyik legfontosabb oka a napsugarak által kiváltott bőrkárosodás. Szinte mindannyian tisztában vagyunk a napozás alapszabályaival (ha mégsem, olvasd el keretes írásunkat), illetve tudjuk, mennyire fontos, […]

hotelnyár

Nyaralj a Mátra legklasszabb wellness szállodáiban! (x)

Írta:
0

Erzsébet Park Hotel*** Az Erzsébet Park Hotel*** hazánk egyik legvadregényesebb táján, a Mátrában, Parádfürdőn fekszik, Budapesttől 110 km távolságra, Gyöngyös és Eger között félúton. Az érezhetően tiszta, kellemes klíma; az egyedülálló erdei közeg; a település nyugalma és a szálloda nívója együttesen garantálja azt, hogy a vendégeink tényleges feltöltődésben részesülhessenek. A szálloda mind a múlt emlékeit, […]

Így legyen felejthetetlen a nyarad!

Írta: and
0

Angyalszárnyakon repülhetsz- a sárvári Spirit Hotelben Amint belépsz az épületbe, delta üzemmódra kapcsol az agyad, mintha mindenhol a lazítás hullámhossza lebegne a levegőben! Itt tényleg nem ér utol a stressz, ráadásul olyan környezetben pihenhetsz, amelyben a dizájn és az elegancia olvad össze. A szobád a királykisasszonyok lakosztályát is megszégyeníti, a fürdőben a legjobb minőségű kozmetikumokkal […]

csapvízvíz

Ezt fogyaszd a melegben! 7+1 érv

Írta:
0

Egyik napról a másikra érkezett meg az idei nyár. Ilyenkor fokozottan figyelni kell a folyadékbevitelre. Szervezetünkből a nagy meleg hatására a vízzel együtt ásványi sók is távoznak, ezért pótolni kell a folyadékot, amit legjobb csapvíz formájában megtenni. Összegyűjtöttünk 7+1 érvet, ami a csapvíz mellett szól: 1. A legbiztonságosabb élelmiszerünk A laboratóriumok több mint 60 szempont […]

csokiénekes

Így őrzi vonalait a Megasztár csinos győztese!

Írta: and
0

Radics Gigi nemcsak zenei karrierjét és céljait tekintve nagyon tudatos, hanem az egészséges életmód terén is. A Megasztár 6 győztesével hétfőn, nyereményautója átvétele után találkoztunk, ahol örömmel válaszolt minden kérdésünkre. A 15 éves tehetség elmondta, hogy a Megasztár ideje alatt kevesebb ideje volt sportolásra, és mivel gyakran siettek egyik programról a másikra, olykor nem csak […]

csokiegészség

Csoki – enni vagy nem enni?

Írta:
0

A mozi után valószínűleg azok is csatlakoztak a csokikedvelők népes táborához, akik korábban nem hódoltak eme élvezetnek. A csokoládé a világ legnépszerűbb édessége, de az összes élelmiszer toplistáját tekintve is az elsők között végezne. Talán ez az oka annak is, hogy egyre több egészséggel kapcsolatos hír jelenik meg a csokifogyasztás hátrányairól. Fontos viszont leszögezni, hogy […]

hőségriadó

Hőségriadó: péntekig tart a kánikula!

Írta:
0

Az országos tisztifőorvos II. fokú hőségriasztást ad ki 2012. június 18. hétfő 12.00 órától június 21. csütörtök éjfélig az ország egész területére vonatkozóan. Ezeken a napokon a napi átlag hőmérséklet eléri a 25 fokot, ami fokozott óvatosságot követel minden állampolgártól saját és környezete egészsége érdekében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Magyarország legtöbb részén – […]

napfénynaptej

A napfényvédő termékek ijesztő összetevői

Írta: and
0

Amikor a strandolás előtt lelkesen kenegeted magad a kedvenc napfényvédőddel, jusson eszedbe, hogy a termék néhány összetevője káros hatásokat válthat ki a bőrödön. Nem viccelünk: allergiás reakciót, hormonzavart, a bőr korai öregedését, sőt, akár a rák kockázatát is növeli. Szerencsére nem minden napvédő káros, nézz utána, hogy a tiéd milyen összetevőket tartalmaz! Oxybenzon Ez egy […]

biciklizésgolf

Próbáld ki a sztárok 6 kedvenc kinti mozgásformáját!

Írta: and
0

Odakint hét ágra süt a nap, és immár a hőmérő higanyszála is 30 fok fölé kúszott, így talán neked sincs kedved egy újabb edzéshez. Mit szólnál, ha most mi is azt mondanánk, hogy kerüld az edzőtermet – de csak néhány napig, amíg kipróbálsz néhány, szabadban végezhető mozgásformát? A legnagyobb sztároknak már bejött, ezért a Wellness […]

cáfolatcsoki

Nem eszem egészségesen, mert… Megcáfolunk minden kifogást!

Írta: and
0

„Az egészséges ételek túl drágák” De nem egy új, az USA-ban végzett kutatás szerint. A tudósok – és a pénztárcád is – alátámasztják, hogy ha friss alapanyagokat vásárolsz, és azokból otthon készíted el magadnak az ételt, többet spórolsz, mint ha mondjuk beülnél ebédidőben egy gyorsétterembe. Hogy miért olcsóbb az otthonról hozott grillezett csirkemell olívaolajos, bazsalikomos […]

drukkolásegészség

A szurkolás jót tesz az egészségnek!

Írta:
0

A csapatunkat úgy választjuk, mint a szerelmünket, versenyzőként azonban komoly munka rejlik abban, hogy a felfokozott érzelmeket nagy teljesítménnyé alakítsuk át. A szurkolás fogalma sokak számára egyet jelent a vandalizmussal, pedig a drukkolás lényege nem az agresszió levezetésében rejlik: egyre több kutatás igazolja annak pozitív hatásait – mind a szurkoló, mind a sportolók számára. „A […]

bőrleégés

Így kezeld a bőröd, ha leégtél!

Írta: and
0

Most, hogy lassan belecsöppenünk a nyárba, érdemes felkészülnünk az évszak veszélyeire, mint például a leégésre. A húzó, feszülő, égető érzés akár az egész napunkat elronthatja, mert egyrészt gyakran megmozdulni – de még kényelmesen ülni – sem tudunk a fájdalomtól, másrészt nem szívesen megyünk emberek közé, ha arcunk rákvörös árnyalatot öltött. Nemcsak esztétikai, de egészségügyi probléma […]

lovakszínésznő

Oroszlán Szonja: „Az alvásra, a vízivásra és a sportra esküszöm”

Írta: and
0

A Madách Színház 1×3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy bemutatója után Oroszlán Szonja örömmel mesélt nekünk a színészi élet kihívásairól, a lovak és a természet szeretetéről. Természet és állatok A Madách Színház új, meglepetésekkel teli darabjának Winnie-jét játszó Oroszlán Szonja számára nem is kérdés az egészségtudatosság, hiszen a szakma ezt minden színésztől megköveteli. „A színpadon alapvetően […]

diétafogyás

Add le a súlyfelesleged Garcinia cambogiával!

Írta: and
0

A dél-ázsiai növény mostanában lett divatos, de az ayurvédikus gyógyászatban már régóta alkalmazzák emésztés segítőként. Étrend-kiegészítőkben egyre gyakoribb összetevő: zsírégető, telítő, biztonságosan és tartósan fogyasztó hatása miatt. Hogyan segíti a fogyást? Az elhízás energiatöbblet eredménye, azaz több kalóriát veszünk magunkhoz, mint amennyit egy nap során felhasználunk. A Garcinia cambogia megakadályozza a fel nem használt energia […]

focifutball

Wellness pasik reflektorfényben: a foci-Eb 4 legjobb pasija

Írta: and
0

Készítsd el valamelyik aznap játszó csapat tradicionális ételét, telepedj le a vacsival kedvesed mellé a kanapéra, és csodáld az EB legszexisebb pasijait. Ugye, nem is olyan rossz program a meccsnézés? Cristiano Ronaldo A portugál 25 éves srácnak nem indult gyorsan a karrierje, ma viszont töretlen népszerűségnek örvend, nemcsak a nők, hanem a szurkolók körében is. […]

cukkiniglutén

Gluténmentes receptek, ha valami sósra vágysz

Írta: and
0

Gluténmentes pizzafalatok(1 darab: 48 kalóriát, 7 g rostot, és 2.8 g fehérjét tartalmaz) Hozzávalók 24 mini falathoz: 1 csésze nyers quinoa2 nagy tojás1 csésze apróra vágott hagyma1 csésze reszelt mozzarella sajt2 teáskanál aprított fokhagyma1/2 csésze apróra vágott, friss bazsalikom (vagy 2 evőkanál szárított)1/2 csésze felkockázott cseresznyeparadicsom1/2 teáskanál só1 teáskanál paprika1 teáskanál szárított oregánópizza szósz vagy […]

barnuláskrém

5 tuti tipp a szép, barna bőrért

Írta: and
0

Védd a bőröd már a városban! Nem elég nyaralásra beszerezni a különböző fényvédőszereket, ugyanis az utcán, dél körül sétálva, ugyanúgy kitehetjük magunkat a káros napsugaraknak. Igaz, ide nem kell az 50 faktoros készítmény, mint a Balaton-partra, de mindenképp kend be a ruhádból kilátszó végtagjaidat 15 faktoros naptejjel. Az egyenletes bőr érdekében az elhalt hámsejteket, heti […]

étrendvega

5 lépés, hogy vegetáriánus legyél

Írta: and
0

Készíts listát és ellenőrizd kétszer! Ha csak azért akarsz vegetáriánus lenni, mert hallottad, hogy néhány híresség is az, gondold át még egyszer a dolgot. Először is készítsd egy listát az okokról, amiért ezt az étrendet akarod követni. Ez segíteni fog abban, hogy lásd, valóban elkötelezett vagy-e a vegetarianizmus felé, ugyanis a váltás nem kevés erőfeszítésedbe […]

ételfőzés

A tíz legintenzívebb illatú étel

Írta:
0

Ennek ellenére imádjuk a belőlük készült ételeket, sőt még az illatukat is, egészen addig, míg elfogyasztjuk őket. Az étkezés utáni órákban viszont már senki nem szeretne ételszagot az otthonában és ilyenkor jön jól egy olyan légfrissítő, ami nem elfedi, hanem megsemmisíti a nem kívánatos illatmolekulákat. Mautner Zsófia, gasztroblogger most összegyűjtötte a legzavarbaejtőbb illatú alapanyagokat, valamint […]

hajhullás

Hajhullásstop – Tudd meg, mi okozza!

Írta:
0

A hajhullás szó valószínűleg mindenkiben negatív érzést kelt, hiszen egy olyan problémáról beszélünk, amely nagyon is szembetűnő és kellemetlen, sokan pedig egyenesen pánikba esnek, ha párnájukon vagy a fésűn jóval több hajszálat találnak, mint szoktak.  A pánikroham helyett jobb, ha körbenézel, mit is tehetsz. Mi utánanéztünk, milyen okok állhatnak a hajhullás hátterében, ebben Dr. Siklós […]

egészségfogyás

Interjú Schobert Norbival: „Puhára sült csülök parasztkenyérrel és csapolt sörrel – ez a gyengém.”

Írta: and
0

Mi is az egészségtudatosság? Norbi szerint az egészségtudatosság elsősorban a lelkünkben kezdődik. „Az a legfontosabb, hogy az ember ne csak sokáig, de minőségi életet akarjon élni. Ez azt jelenti, hogy az embert nem sújtják a túlsúlyból származó és egyéb más betegségek” – kezdi a szakember, aki szerint, ha megszületett bennünk a döntés, akkor a legfontosabb, […]

Pofonegyszerűen lefogyhatsz – koplalás nélkül és teljesen természetesen(x)

Írta:
0

Tóth Éva 32 éves és elfoglalt nőként számos területen kell helyt állnia, de a CM3 Alga kapszulának köszönhetően még a súlyára is figyelni tud. Karcsú, energikus, lendületes és jókedvű! Éva jól ismeri azokat a gondokat, melyeket egy mai nőnek meg kell oldania a hétköznapi életében. Stabil párkapcsolatban él évek óta, sikeres a munkájában és gyakran […]

Kövess Facebook-on!
X