egészség

egészségpiramis

Táplálkozz kiegyensúlyozottan

Írta: and
0

A tökéletes tápanyagoknak 13 féle vitamint, 16 féle ásványi anyagot, szénhidrátokat, fehérjéket és zsírokat kell tartalmazniuk. Mivel minden étel különböző összetételű, egyikben sem fordul elő minden, ami a számunkra szükséges, így nagyon fontos, hogy megfelelően válogassuk össze a mindennapi ételeinket. Sokan tévesen azt gondolják, hogy ha sokat esznek, akkor azzal minden el van intézve, pedig […]

egészségétrend

Topformában: így marad csinos a Lost sztárja, Yunjin Kim

Írta: and
0

A Lost című sorozatból ismert Yunjin Kim nemcsak azért elképesztően csinos, mert az ázsiai lányok vékony alkatát és törékenységét örökölte, hanem azért is, mert az egészséges ételek fogyasztása mellett a rendszeres mozgásra is odafigyel. „Imádok úszni! A szabadnapjaimon beugrom egy kinti medencébe, ahonnan látom az órát. Ekkor elhatározom, hogy 25 percet fogok úszni, amit a […]

divatikonegészség

39 évesen is csúcsformában a Spice Girls bombázója

Írta: and
0

Geri Halliwell nemcsak a kilencvenes évek egyik legsikeresebb lánycsapata, a Spice Girls révén biztosította be rendszeres szereplését a lapokban, hanem váltakozó súlya miatt is: egyszer remek formába hozta magát, majd nem sokkal később ismét jó néhány pluszkilóval kapták le a fotósok. Az énekesnőből lett divatikon néhány éve bevallotta, hogy hosszú időn keresztül küzdött a bulimiával, […]

agyműködésagytorna

Így őrizhető meg a szellemi frissesség

Írta:
0

A rumba, vagy a swing hallatán aligha az Alzheimer-kór jut először eszünkbe, a különböző társas táncok azonban bizonyítottan eredményes eszközök a szellemi hanyatlás és a memória-csökkenés kezelésében. A Nature folyóiratban közölt vizsgálat alapján a tánc ugyanis mind azon nélkülözhetetlen elemek: a kognitív tevékenység, fizikai aktivitás és társas interakciók tökéletes ötvözete, melyek együttesen segítik a szellemi […]

egészségfőzelék

Főzz főzeléket!

Írta:
0

A rántással sűrített főzelék a 19. században jelent meg, azóta számtalan receptet és fortélyt ismerhettünk meg. A főzelék – bár első látásra egyszerű ételnek látszik – okozhat meglepetéseket, hiszen még a gyakorlott háziasszonyokon is kifoghat a sűrítés. Megoldás lehet a főzelék alap, amely minden esetben biztosítja a megfelelő állagot, így nem kell attól tartani, hogy […]

egészségétrend

Mesés külsővel tündököl a sorozatsztár

Írta: and
0

A Cowboyok és űrlények című mozi minden kétséget kizáróan hatalmas lehetőség a gyönyörű Abigail Spencer számára, hiszen a hazánkban augusztus végén bemutatásra kerülő filmben olyan partnerek mellett bizonyíthat, mint Harrison Ford, Daniel Craig vagy Olivia Wilde. Ám az is biztos, hogy a nézők nagy része nemcsak a látványosnak ígérkező jeleneteket figyeli majd tátott szájjal, hanem […]

egészségköröm

5 tipp, hogyan tartsd karban a körmöd

Írta: and
0

A körmök karban tartása kétélű dolog. Egyrészt szeretnénk, hogy szépek legyen, ezért ennek megfelelően lakkozzuk, másrészt azt, hogy egészségesek maradjanak, melynek a gyakori polírozás, lemosás nem feltétlenül tesz jót. Íme, 5 tipp, hogyan őrizheted meg körmeid épségét. 1. Válts acetonmentes lemosóra! Az aceton ugyanis nemcsak a körömlakkot távolítja el, hanem a körmöt védő olajokat is, […]

egészségétel

Egészséges reggeli minden nap!

Írta: and
0

Reggelizz rendszeresen Minden reggel ugyanaz a stressz: felkelés, zuhanyozás, készülődés, rohanás az irodába. Nem csoda hát, hogy a reggelit hajlamosak vagyunk kifelejteni a tennivalók közül – olyannyira, hogy kutatások igazolták, hogy manapság az emberek alig 40 %-a reggelizik rendszeresen, többségük csak alkalmanként, vagy épp elfeledkezik e fontos étkezésről. Az aggasztó arányoknak meg is van az […]

ázsiadiéta

A hosszú élet titka: ázsiai diéta

Írta: and
0

Az ázsiai étrend egy nagyon régi, hagyományos módja a táplálkozásnak. Ázsiában valójában nem diétaként tartják számon, hiszen ez a megszokott, mindennapi táplálkozás alapja, melyet főleg növényi eredetű alapanyagok (a rizs, a zöldségek és a gyümölcsök), valamint a húsok (leginkább a hal) alkotják. A tradicionális ázsiai ételek rendkívül jó hatással vannak az egészségre, ami abból is […]

bőrbőrápolás

Szép bőrt szeretnél? Ezt edd!

Írta: and
0

Jó: joghurt A tejtermékek sok “A” vitamint tartalmaznak, így elengedhetetlenek az egészséges bőr számára. Minél több natúr joghurtot fogyasztasz (hozzáadott cukor nélkül), annál több fehérje és vitamin jut a szervezetedbe, amelyek azután fokozzák az immunrendszer védekezőképességét és a bőr szépségét. Rossz: fehér kenyér Minden magas glikémiás index-szel rendelkező étel – mint például a tészta, a […]

edzésegészség

Lesd el a híres modell diéta- és fitnesztitkait!

Írta: and
0

A 26 éves holland szupermodell neve nem a legkönnyebben megjegyezhetőbbek közé tartozik, a divatvilág és rajongóinak ezrei mégis gyorsan megtanulták: a gyönyörű Doutzen Kroes rövid idő alatt olyan világcégektől kapott jobbnál jobb ajánlatokat, mint például a L’Oreal, a Gucci, a Dolce&Gabbana, a Versace vagy a Tommy Hilfiger. Bár a szépség a legkritikusabbak szerint túl vékony, […]

egészségétrend

Így marad csúcsformában A gondozoo sztárja!

Írta: and
0

Talán neked is megfordult már a fejedben, hogy vajon hány hollywoodi színésznő követ szigorú diétákat, vagy épp koplal egy-egy filmszerep, vagy az álomalak elérése érdekében. Rosario Dawson viszont nem tartozik közéjük: a 32 éves színésznő elveti az ilyesfajta szigort, és nem hajlandó sanyargatni a testét. „Soha életemben nem voltam nullás méretű lány. Úgy gondolom, ha […]

egészségétrend

Így őrzi mesés alakját a gyönyörű Charlize Theron!

Írta: and
0

Ha arra kérnénk, mondj egy színésznőt, akivel szívesen testet cserélnél, talán neked is az elsők közt jutna eszedbe Charlize Theron. Ez nem is meglepő, hiszen a dél-afrikai származású, Oscar-díjas színésznő 36 évesen is Hollywood egyik legszexibb és legjobb alakú színésznőjének számít.  A gyönyörű sztárról néhányan azt gondolják, szigorú diétákkal őrzi vékonyságát, ám Charlize szerint erről […]

egészségidőskor

Az idősebbek is megszabadulhatnak a túlsúlytól

Írta:
0

Miért lesz szűk a nadrág? El kell fogadnunk, hogy az idő múlásával az alapanyagcsere – vagyis az olyan alapvető életfunkciók, mint a szívműködés, a légzés, az idegi működés – biztosításához szükséges energiamennyiség folyamatosan csökken. A belsőnkben zajló folyamat nyomai pedig külsőnkön is megjelennek. Változatlan étkezési szokások mellett sajnos egyre inkább kerekedni fog a hasunk, nő […]

boldogságegészség

8 módszer a boldogságért

Írta: and
0

1. Tudd ki vagy és szeresd magad! A boldogság velünk született tulajdonság és végigkíséri életünket. Éppen ezért nem árt tudni, hogy mi az, ami a legjobb nekünk, mitől szeretünk, mi motivál bennünket és mi tesz boldoggá. A boldogság az, amit megtapasztalsz, amikor elfogadod önmagad, amikor lecsillapodsz, amikor nem azt érzed, hogy egy senki vagy, mert […]

antioxidánsegészség

6 kérdés a ribizliről

Írta: and
0

Honnan származik? Vadon élő őshonos fajtáját a 15. században Európában és Észak-Ázsiában termesztették először, ám ma már világszerte kb. 150 változata ismert. Új-Zélandon évente több ezer tonnát termelnek belőle, ám a ribizlinek hazánk is jelentős exportőre. Termését nyáron érleli be, bogyófürtjei a bokrokon még éretten is sokáig fennmaradnak. Tényleg elűzi a rosszkedvet? Frissen és nyersen […]

betegségegészség

50 felett is szupercsinos a Született feleségek és az új Dallas sztárja!

Írta: and
0

Ha Brenda Strong fotóira pillantunk, először talán nehezen hisszük el, hogy a Született feleségek és az új Dallas című sorozatok sztárja már nemcsak a negyedik, hanem az ötödik ikszen is túl van: 51 éves. A színésznő viszont nemcsak azért tesz meg mindent csodás alakja és egészsége megőrzéséért, mert jól szeretne mutatni a képernyőn, hanem azért […]

cipőegészség

Óvd lábaid egészségét!

Írta: and
0

Ne áldozz a divat oltárán! Nap, mint nap kb. kétszer 100 négyzetcentiméteren egyensúlyozol, s mivel a legnagyobb terhet a gerincoszlopod cipeli, korántsem mindegy, hogy milyen lábbelit viselsz. Bár a tűsarok a nőiesség szimbóluma, minél magasabb és vékonyabb a sarka, annál nagyobb terhet ró a derékra és a lábra. A tűsarok a láb boltozatát egy természetellenes […]

edzésegészség

Topformában: így marad szupercsinos a népszerű sorozatszínésznő!

Írta: and
0

Hetedik menyország, Odaát, A Harper-sziget, Melrose Place, A pletykafészek – ezekből a sorozatokból is ismerheted a szép Katie Cassidy-t, aki tehetsége mellett szuper alakjának is köszönheti, hogy a filmes szakembereken kívül rajongók ezreit is elbűvölte. A 24 éves színésznő a fent említett sorozatok mellett vonalainak megőrzéséért is rengeteget dolgozik, bár ezt nem érzi különösebben megerőltető […]

antioxidánsbőr

5 tuti fiatalító növény

Írta: and
0

Fahéj Azon kívül, hogy ez az ízletes fűszernövény magas antioxidáns tartalmának köszönhetően kényezteti a bőrünket, a fahéjat a gyógyászatban emésztésserkentő, étvágyjavító, gyomorerősítő hatása miatt is alkalmazzák. Gyorsítja az anyagcserét, és hurutos köhögés ellen is kiváló. Spenót Igazi csodanövény, hiszen tömve van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, rosttal és antioxidánsokkal. Gazdag luteinben, mely a szemek épségéért felelős, és […]

dolgozóegészség

A dolgozók egészsége a cégnek is fontos

Írta:
0

A megfelelő fizikális állapot, mentális és lelki kiegyensúlyozottság eredményeként már rövidtávon elkerülhető a tartós stressz, így csökkenhet a pszichoszomatikus megbetegedések száma. A lehetséges lépésekről dr. Sztancsik Ilona foglalkozás-egészségügyi szakorvosa beszélt. Az egészség jó befektetés Amerikában zajlott egy Krónikus Betegségeket Megelőző Munkahelyi Program nevű kezdeményezés, amelynél az induláskor, 6 hét és fél év elteltével felmérték a […]

egészségfőnök

Így tedd kellemesebbé a munkában töltött időt

Írta: and
0

1. Tudd meg, hogy mennyi rugalmasságot bír el a munkád. Ha például hétfőn késő estig bent maradsz, akkor péntek délután gyere el korábban. Havonta legalább egyszer dolgozz otthonról, ha van rá lehetőség és a munkáltatód engedi. Sokszor rá sem kérdezünk erre a lehetőségre, pedig a legtöbb helyen megoldható! 2. Ne széken, hanem fitnesz labdán ülj, […]

diétaegészség

Fogyj a nyár legtutibb zöldségeivel!

Írta: and
0

Petrezselyem A petrezselyem igazi vitaminbomba. Tele van vassal, foszforral, K-vitaminnal, cinkkel, folsavval és rosttal. Utóbbinak hála, az bizonyos savak termelődését is elősegíti, mely a megfelelő emésztést hivatottak elősegíteni. Lila répa Bár itthon még annyira nem elterjedt, ha rábukkansz, semmiképpen se hagyd ki a lila répát, mely külsőre nagyon hasonlít a sárgarépához, csak lilás színű. Rengeteg […]

egészségétrend

Így őrzi szexi vonalait a művelt szépség!

Írta: and
0

Rashida Jones mesés alakját látva talán hihetetlennek tűnik, hogy a 35 éves színésznő nem volt mindig ilyen vékony: elmondása szerint dundi kislány volt, és sokáig küzdött a folyton visszatérő pluszkilókkal. Néhány éve azonban ráébredt, hogy a diétázás nem elég, ha meg is akarja tartani az álomalakot, ezért több sportot is kipróbált, illetve megszeretett. Mivel a […]

Kövess Facebook-on!
X