párkapcsolat

együttműködésharmónia

Így stabilizáld gyengülő kapcsolatod!

Írta: and
0

Semmi sem állandó A párkapcsolatok egymástól jelentősen eltérő ciklusokból állnak, ahol az elején általában nagyon intenzív és romantikus szakaszt élnek át a felek. Ekkor még a partner minden gondolata, mondata és érintése új, és általában előre nem kiszámíthatóak a reakciói, az érzései – mondja Füredi Krisztián, pszichológus. Kezdetekben mindenki szeretné magából a legjobbat mutatni, ám […]

időbeosztásmegértés

Munkamániás a párod? Így segíts rajta!

Írta: and
0

Ne légy közömbös a munkája iránt! Az egyik legfontosabb dolog, hogy ne duzzogj belül amiatt, amiért folyamatosan a gépe előtt munkálkodik, miközben közben úgy teszel, mintha számodra teljesen érdektelen lenne az ő munkája. Ezzel azt üzened neki, hogy hiába kapálózik, te nem becsülöd meg. A panaszkodás helyett inkább dicsérd meg a szolgalmáért, és, hogy örülsz, […]

boldogságfélrelépés

Akkor is félrelépsz, ha boldog vagy?

Írta:
0

Leadtad már a vészjeleket? „A nők – mivel monogámok – ha félre is lépnek, sokkal megfontoltabban és érzelmi alapon teszik, hisz érzékenyebbek a meglévő kapcsolat emocionális minőségére, és előbb a partnerüknek jeleznek. Abban az esetben, ha nem találnak meghallgatásra, a kielégítetlen igények talaján bonyolódnak szexuális kalandba másokkal” – mondja Geist Klára, tanácsadó szakpszichológus, család- és […]

beszélgetésesküvő

Így beszélj a pároddal az esküvőről!

Írta: and
0

Kapcsolati tévhit, hogy ha ultimátumot adsz a kedvesednek, az mindent elronthat. Ami azt illeti, lehet, hogy pont erre van szüksége. Amennyiben már jó ideje együtt vagytok, és nem kérte még meg a kezedet, szükségetek lehet egy nagy beszélgetésre, hogy elérd, amit szeretnél. A nehézség ebben az, hogy a férfiak híresek arról, hogy rettegnek a házasság […]

lélekpárkapcsolat

10 dolog, amire legjobban vágynak a pasik

Írta: and
0

1. Törődj a lelkével A férfiak – a nőkhöz hasonlóan – éppúgy szeretik, ha meghallgatják őket, és olyan nőre vágynak, aki minden élethelyzetben valódi társként viselkedik. Éreztesd pároddal, hogy szükséged van a törődésére, bízol benne és felnézel rá, így megőrizheti férfias attitűdjét, miközben te nő maradhatsz mellette. Tanuld meg tisztelni, megérteni, így érezni fogja, hogy […]

diétaétkezés

Ez a top 5 kajakonfliktus a párok között

Írta: and
0

A párod imádja a steaket, ellenben te vegetáriánus vagy. Étteremben akar enni, miközben te inkább egy egészséges vacsorára voksolnál otthon. Ha a vitáitok kiváltó okai a homlokegyenest különböző étkezési szokásaitok, akkor próbáld meg minél hamarabb megoldani ezeket! A konfliktusaitok ugyanis akadályozhatnak a fogyásban, megemelhetik a koleszterin szintedet, és a vérnyomásodnak sem kedveznek. 1. Nem ugyanakkor […]

egyedülállóéletmód

Szingliség – tudatos választás vagy kényszer?

Írta: and
0

A szingliség lehet átmeneti életforma vagy tudatosan választott életmód. Magyarázható kötődési problémával, a gyermekkori családban szerzett negatív tapasztalatokkal, illetve a párkapcsolatokban való csalódással. Esetleg mindezekkel együtt. Választott életmód vagy „istencsapás”? A szakemberek a szingli létet többféle szempont szerint próbálják elemezni. A 21. századra a társadalmat, gazdaságot befolyásoló jelenséggé vált. Egyes szakértők szerint a szingli léttel […]

párkapcsolatrutin

5 tipp, hogy a szex ne váljon rutinná

Írta:
0

Egy új kapcsolat kezdetén még bárhol, bármikor és megkötöttségek nélkül működik egy pár szexuális kapcsolata. Ahogy telik az idő, esetleg összeköltözéssel együtt már a napi rutin részévé válik a szex, legtöbbször a lefekvés előtti időeltöltéssé, s ezzel szinte kötelezővé. Emiatt gyakran ellaposodik a kapcsolat, ami megöli a vágyat. Íme néhány tipp, hogy ez ne történjen […]

boldogságpárkapcsolat

Minden nászútnak vége szakad egyszer?

Írta: and
0

Áldozat nélkül nem megy Sokszor törekszünk arra, hogy bebiztosítsunk önmagunkat, ám olykor elfelejtjük, hogy a dolgok úgy is megtörténhetnek velünk, ha semmit sem kockáztunk. Régebben a biztonságot kerestük, és az öröm ezzel együtt jött, ma már inkább az örömöket keressük, és lemondunk a biztonságról. A szabadság és a biztonság utáni vágy az ember alapvető szükséglete, […]

karrierkülföld

Mész vagy maradsz? A távkapcsolat buktatói

Írta:
0

Ultimátum volt, bár csak egy csokor vörös rózsának tűnt. Egy barátom nevében vittem, az akkor még másik kapcsolatban élő szerelmének. A fiú tudta, hogy a lány viszontszereti őt, de fél elhagyni korábbi párját. A rózsa vagy talán az ultimátum hatott, egy pár lettek. Ezt követően több mint egy évet töltöttek külön, mivel a lányt Párizsba […]

párkapcsolatszex

Így dobd fel szexuális életed!

Írta:
0

1. Mozogj a jó szexért Ahhoz, hogy feldobjátok a szexuális életeteket, hagyd a szexi fehérneműket, vegyél helyettük tornacipőt! A kutatások szerint azok az emberek, akik rendszeresen végeznek izzasztó tevékenységet a hálószobán kívül is, szexuálisan kívánatosabbnak érzik magukat. Egy másik kutatás megállapította, hogy amikor a túlsúlyos férfiak és nők leadták a testsúlyuk 10 százalékát, ezt követően […]

barátságex

Ezeket ne tedd szakítás után!

Írta: and
0

A barátság mindig két ember döntése „A párkapcsolat utáni barátságot leginkább az befolyásolhatja, hogy a két résztvevő mennyire tudja magában visszaszorítani a valaha kettejük közt kialakult szexuális vonzalmat” – mondja szakértőnk, Futaki Lilla pszichológus. A barátságban a bajtársiasság van előtérben, ennek értelemben egy másfajta lelki minőség, míg a szexuális együttlétekkel fűszerezett párkapcsolatban, a szerelemben jócskán […]

felnőttkorkamasz

Megint egy pasi, aki nem akar felnőni? – a Pán Péter szindróma

Írta: and
0

Az örök kamasz Egyre gyakoribb jelenség a harmincas férfi, aki még mindig a szüleivel él és anyuka főztjét eszi. Az előnyök egyértelműek: mosnak-főznek rájuk, esetleg ki is takarítanak, azon pedig már rég túl van a család, hogy mindezen kívül beleszóljon fiacskája életébe. Így végül is szabadon és kényelmesen élhetnek a gyerekkortól szabadulni nem akaró férfiak. […]

exkötődés

Hogyan szabadulj meg az exedtől?

Írta: and
0

Miért nehéz a végleges lezárás? Bár kimondtátok a szakítást, mégis mindig ugyanazokat a „köröket” futjátok. Beszéltek telefonon, keresitek a találkozás lehetőségét. Netán néha még szeretkeztek is. A hosszabb kapcsolatok jellemzője, hogy bár megérett a szakítási döntés, nem működött a kapcsolat, mégis több szakaszban zajlik a lezárás. Ennek oka, hogy a két ember közti érzelmi kötődés, […]

igazijel

9 jel, hogy te vagy a pasinak a nagy ő

Írta: and
0

1. Kiheverte az exét Egy szakítás mindig fájdalmas, és a sebek gyakran nagyon lassan gyógyulnak. Egy új kapcsolat pedig sok bizonytalanságot hordozhat magában. Ha azt tapasztalatod, hogy a párod egyre kevesebbet, vagy egyáltalán nem is emlegeti már az exét, akkor biztos, hogy a szívében már te foglalod el a fő helyet. 2. Mindig rád gondol […]

ISDönvizsgálat

Unod a szexet, vagy baj van?

Írta:
0

Végezz önvizsgálatot! Az ISD szindróma fogalmát Helen Singer Kaplan amerikai pszichiáter vezette be, mely a szex iránti érdeklődés elvesztését jelenti. Nem kell, egyből a legrosszabbra gondolod, és ne ijedj meg, ha néha nem hiányzik a szex, hisz önmagában még nem jelenti azt, hogy ISD zavarban szenvedsz.  Minden párkapcsolatban előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor csökken a libidó, […]

izgalomjátékszer

Pörgesd fel a szexuális életedet!

Írta:
0

Vibrátor Tévedés lenne azt gondolni, hogy a vibrátor csak a magányos éjszakákon siethet segítségedre. Egyre több pár használja a közös együttlétek során is ezt a játékszert. Hagyd, hogy a pasid így is kielégítsen! Előnye, hogy a férfival ellentétben a vibrátorban cserélhető az elem.Azt sem árt tudnod, hogy a vibrátoroknak is sok fajtája létezik, könnyen a […]

orgazmuspárkapcsolat

Turbózd fel szexuális életed – a pasik kedvenc pózaival!

Írta:
0

A férfilélek nem annyira bonyolult, ha finomakat főzöl, gyomrán át is elérhetsz hosszú távon sikereket, ám ennél sokkal kardinálisabb kérdés, hogy őrizzétek a tüzet, melynek pislákolása a kapcsolat buktatója lehet. Lovagolj vadul! A lovagló póz az egyik legősibb szeretkezési formáció. Ebben a helyzetben párod a hátán fekszik, miközben lovagló ülésben péniszére ereszkedsz. Pasid kéjesen gyönyörködhet […]

orgazmuspárkapcsolat

Hódítsd orális szexszel!

Írta:
0

A férfiak megőrülnek az orális szexért, alá-fölérendelt helyzetben érzik magukat, már a puszta gondolat lázba hozza őket, ahogy elképzelik, a nő térdel előttük, ők pedig a helyzet urai. Az orális szeretkezés a szexualitás fő örömforrása lehet, és ha partnered páratlan élményben részesíted, kezes bárányod lesz! Tarts be az intimszabályokat! Hogy semmi se zavarja az édes […]

orgazmuspárkapcsolat

Tabu volt, szokás lett – Szexuális megújulás

Írta:
0

Jó, ha tudod, nem csak te változtál, veled együtt az egész világ változik, szexuális szokásainkkal együtt. Nem véletlenül, hiszen a társadalmi változásokra az emberi élet legérzékenyebb területe – a szexualitás – reagál a leggyorsabban. Így lehet, hogy a néhány évvel ezelőtt még tabunak, netalán egyesen perverziónak számító szokások mára finoman belesimultak a szexkultúrába, elfogadásuk hétköznapivá […]

orgazmuspárkapcsolat

6 tipp, hogy ne csak “arra” kellj neki!

Írta:
0

Kapcsolat az ellenkező nemmel Tagadjuk vagy sem, nő és férfi találkozásakor, legyen szó bármilyen alkalomról, mindig ott vibrál a különbözőségből eredő plusz töltet, egy csipetnyi szexualitás. Az első benyomás kialakulása során szemrevételezzük egymást, kialakítunk valamilyen képet az illetőről, esetleg fantáziák is születnek az egymáshoz való viszonyulás későbbi lehetőségéről. Mindez pillanatok alatt, szinte tudattalanul zajlik. Az, […]

orgazmuspárkapcsolat

Érd el, hogy a pasi többet akarjon egy éjszakánál!

Írta:
0

Kapcsolat az ellenkező nemmel „Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” (Ka­rinthy Frigyes) Tagadjuk vagy sem, nő és férfi találkozásakor, legyen szó bármilyen alkalomról, mindig ott vibrál a különbözőségből eredő plusz töltet, egy csipetnyi szexualitás. Az […]

orgazmuspárkapcsolat

3 szabály, amit ne szegj meg, ha szeretnél második randit

Írta:
0

1. Ne játszd meg magad! Teljesen természetes, hogy az első randin, mindenki az abszolút tökéletességre törekszik. Szép smink, csinos ruha, csillogó frizura és persze példás modor. Ezzel még nincs is semmi baj, de ha a valódi énedtől merőben különböző személyiséget próbálsz magadra húzni, az erőltetett és nagyon mesterkélt lesz. Érthető, hogy tetszeni akarsz a pasinak, […]

Kövess Facebook-on!
X