Így fogyott le az X-Faktor gyönyörű csillaga!

Írta: and
0

Leona Lewis nevét akkor jegyezte meg a világ, amikor 2006-ban megnyerte a brit X-Faktor harmadik szériáját. Az aranytorkú énekesnő ezután rengeteget dolgozott, és elmondása szerint nem tudott kellően odafigyelni az egészséges életmódra. A köztudottan vegetáriánus Leona tavaly nyáron, új lemeze stúdiómunkálatai közben érezte úgy, hogy ideje egy kicsit jobban odafigyelnie az egészségére, így elkezdett egy […]

Így őrzi alakját és harmonikus kisugárzását az X-Faktor műsorvezetője!

Írta: and
0

Ördög Nóra kecses alakját látva azt hihetnénk, hogy az X-Faktor bájos műsorvezetője folyamatos diétázással marad ilyen vékony. Ám Nóra többször is hangsúlyozta, hogy nem tud, és nem is akar fogyókúrázni. Arra ügyel, hogy esténként könnyebb ételek kerüljenek a tányérjára, például egy vitamindús saláta, de egy-egy szigorúbb diéta betartására képtelen.  A csinos műsorvezető ehelyett inkább a […]

Így marad csúcsformában Ronaldo szexi barátnője!

Írta: and
0

Irina Shayk nemcsak azért tartozik a világ legirigyeltebb női közé, mert Christiano Ronaldóval jár, hanem szuper alakja miatt is: a 24 éves, orosz származású modellel alighanem bárki szívesen testet cserélne… Irina nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy ezért az alakért bizony elég sokat tesz: minden héten legalább négy vagy öt alkalommal mozog személyi edzőjével. „Ez […]

Így marad csinos és fitt az Alkonyat mozik szexi sztárja!

Írta: and
0

Ashley Greene nemcsak az egyik legismertebb fiatal, hollywoodi színésznő, hanem egyike azon hírességeknek, akiket a leggyakrabban kapnak lencsevégre az edzőtermek környékén. Ez nem véletlen, hiszen a 23 éves sztár lételeme a mozgás. Az Alkonyat (Twilight)-filmek előtt elsősorban a harcművészetek és a Pilates nagy rajongója volt. Ezeket az órákat máig lelkesen látogatja: hetente legalább hat alkalommal […]

Látványos fogyás: 22 kilót adott le Kelly Osbourne!

Írta: and
0

Kelly Osbourne súlycsökkenése máig igazi szenzáció a médiában: a szöszi híresség alig több mint egy év leforgása alatt 22 kilótól szabadult meg, ruhamérete pedig 42-esről 34-36-osra csökkent. Kelly ma mindössze 50 kilót nyom, ám számára nem ez ad igazi örömet és magabiztosságot, hanem – ahogyan ő fogalmaz – az, hogy ma már bátran viselheti azokat […]

Így marad csúcsformában a Harry Potter mozik gyönyörű sztárja, Emma Watson!

Írta: and
0

Emma Watson már gyermekként világhírűvé vált, hiszen ő formálja meg a Harry Potter mozik okos és bájos Hermione Grangerjét. A 20 éves lányra a valóságban is igazak ezek a jellemvonások, olyannyira, hogy képességei alapján sokak szerint a világ szinte bármely egyetemére felvették volna. Ő végül az amerikai Brown egyetemet választotta, ahol, mint mondja, remekül érzi […]

Szexi és gyönyörű: így marad csúcsformában Dammak Jázmin!

Írta: and
0

Dammak Jázmin számára rendkívül fontos fittségének és egészségnek megőrzése, így a szépségkirálynő fogyókúrák helyett sokkal inkább a rendszeres mozgásra esküszik. „Nem voltam soha élsportoló, de a testmozgás mindig jelen volt az életemben” – árulta egy Jázmin egy interjúban. Majd arról is beszélt, hogy korábban a tánc volt a mindene. „Atlétika tagozatos általános iskolába jártam, emellett […]

Lesd el a Szívek szállodájából ismert színésznő diétatitkait!

Írta: and
0

  Lauren Graham neve számodra is ismerős lehet, ha nézted a Szívek szállodája című sorozatot, vagy még emlékszel az Édes november, illetve az Evan, a minden6ó című filmekre. A színésznő szuper formája viszont a szerepek után sem változott meg, sőt: 43 évesen is fantasztikusan néz ki! Személyi edzője, Ron Mathews nemrég egy interjúban részletesen elmesélte, […]

Így szabadult meg pluszkilóitól a szexi Bond-lány, Gemma Arterton!

Írta: and
0

Ha Gemma Arterton nevét hallod, biztosan neked is A Quantum csendje című Bond-film ugrik be először, a szépség ugyanis ezt a produkciót követően vált igazán ismertté. Nem sokkal ezután viszont már azért beszéltek róla, mert egyesek szerint nem vigyázott magára eléggé, és látványos tokát növesztett. Gemma – bár azt nyilatkozta, hogy büszke nőies alkatára, és […]

Elképesztően vékonyra fogyott a fiatal énekesnő!

Írta: and
0

Ashlee Simpson számára eddig ismeretlen problémával találta szemben magát: kisfia születése után ugyanis 13 kilónyi súlyfelesleg maradt rajta. Ő azonban nem esett pánikba, és nem kezdett már a szülés napján elképesztő eredménnyel kecsegtető villámdiétába, mivel számára a kisbabája egészsége volt az első. Pedig Ashlee terhessége alatt többek közt azt is pletykálták róla, hogy egyszer sírógörcsöt […]

Lesd el Szekeres Nóra bombaalakjának titkait!

Írta: and
0

Szekeres Nóra elmondása szerint nem a diétáknak köszönheti fantasztikus alakját, mivel nem tud fogyókúrázni. „Ha nekikezdek, azonnal hízom pár kilót, mert ha valamit megtiltanak, akkor az azonnal csábítóvá válik számomra. Ezért inkább mindent eszem, amit megkívánok” – árulta el a csinos műsorvezető. Majd hozzátette, hogy szerinte nem szabad megvonni magunktól semmit, ehelyett legyen inkább a […]

Így marad szupercsinos a Hősök sztárja!

Írta: and
0

Ali Larter az egyik legcsinosabb kismama Hollywoodban: a Végső állomás filmek és a Hősök című sorozat szőke sztárja egy interjú során elárulta, hogy terhessége alatt hogyan alakultak át étkezési szokásai. A színésznő nagyon élvezi várandóssága minden percét – különösen azért, mert mint mondja, most nem von meg magától semmit, amit megkíván: élvezi, ha epres süteményt […]

Így tartja formában testét a Lost bombázója!

Írta: and
0

Evangeline Lilly-re nemcsak a Lost című sorozatban nyújtott színészi teljesítménye miatt figyeltünk fel, hanem azért is, mert gyönyörű és nagyon csinos. Vékonyságáért viszont nem sanyargatja magát: a kiegyensúlyozott táplálkozás híve. Ennek ellentmond egy tavaly készült cikk, mely szerint Evangeline a nyersétel-diétát követi. Ennek értelmében elsősorban növényi eredetű ételeket szed a tányérjára, és az összes bevitt […]

Gyönyörű és csinos: így őrzi vonalait a Doktor House szexi sztárja!

Írta: and
0

Olivia Wilde-ot nemcsak a tévénézők tartják az egyik legcsinosabb hírességnek, hanem az állatvédők is: a PETA idén őt választotta a legszexibb vegetáriánus hírességnek az ismert nők mezőnyében. A Narancsvidék és a Doktor House című sorozatok sztárja elárulta a sajtónak, hogy halat azért eszik néha, más állat húsára viszont rá sem bír nézni. Ezenkívül igyekszik kerülni […]

Egy szupermodell vékonyságának titkai: így marad csúcsformában Agyness Deyn!

Írta: and
0

Agyness Deyn napjaink egyik legkeresettebb és legfigyelemfelkeltőbb modellje. Ám az extravagáns frizuráiról és különleges öltözékeiről ismert Agy-t talán mégsem megjelenése, hanem vékonysága miatt éri a legtöbb kritika – sokak szerint koplalással éri el, hogy ilyen sovány marad. A szupermodell viszont azt állítja, eszébe sem jut sanyargatni a testét: vékony alkatáért a gének felelősek, ő pedig […]

Így marad csúcsformában Ada!

Írta: and
0

Bármilyen hihetetlenül hangozhat is, a VIVA tévéből ismert Ada nem a diétázásnak köszönheti vékony alakját, és nem is az edzés megszállottja. Az viszont tény, hogy gyermekkora óta jelen van az életében a mozgás: úszott, korcsolyázott, versenyszerűen űzte a ritmikus sportgimnasztikát, később pedig aerobikórákra és edzőterembe járt. Ikerterhessége idején nem sportolt, a szülés után pedig a […]

Ismerd meg a brit X-Factor szexi zsűritagjának diéta- és fitnesztitkait!

Írta: and
0

A brit X-Factor csinos zsűritagjának, Cheryl Cole-nak idén számos problémával kellett szembenéznie: miután év elején kiderült, hogy focista férje, Ashley Cole megcsalta, Cheryl egy afrikai utazás során maláriás lett. A lelki és testi szenvedés miatt az énekesnő állítólag alig evett, és külföldi források szerint csak betegsége miatt 3 kilót fogyott. Cheryl egyébként azt mondja, a […]

Fitt és csinos: így őrzi vonalait a Született feleségek sztárszínésznője!

Írta: and
0

A Született feleségekből ismert Nicolette Sheridan már az ötödik ikszhez közelít, ám ez egyáltalán nem látszik rajta: a csinos színésznő vonalait sok olyan fiatal nő is megirigyelheti, akik akár a lányai is lehetnének. Pedig Nicolette korántsem a diéták megszállottja, sőt, egy interjúban elárulta, hogy nagyon szereti a gyorséttermi kosztot, főként a pizzát és a sültkrumplit. […]

42 évesen is bombanő Lucy Liu – így marad csúcsformában!

Írta: and
0

Lucy Liu az évek során szinte semmit sem változott: nemcsak a vonásai tűnnek kislányosnak, hanem alakja is ugyanolyan vékony maradt. Így a színésznő fotóit nézegetve szinte hihetetlennek tűnhet, hogy már 42 éves is elmúlt! Ez a kortalan szépség viszont nem csupán a géneknek köszönhető, hiszen Lucy sokat tesz azért, hogy ilyen jó formában lehessen. A […]

Két gyerek után is bombaformában Gwen Stefani!

Írta: and
0

Az énekesnőként és divattervezőként is sikeres Gwenről első pillantásra talán te sem gondolnád, hogy két kisfiú büszke anyukája, mivel ez a vonalain egyáltalán nem látszik meg. A híresség 41 évesen is az egyik legcsinosabb és legsportosabb nő Hollywoodban.  Gwen saját bevallása szerint egész életében keményen dolgozott azért, hogy vékony lehessen: évekig diétázott és mindig is […]

Gyönyörű és fitt: így tartja magát formában Debreczeni Zita!

Írta: and
0

Debreczeni Zita fotóit nézegetve első hallásra hihetetlennek tűnhet, hogy a gyönyörű és nőies modell bizony fiús lány volt. Pedig így igaz: Zita két bátyja mellett cseperedett, így mindig is jobban vonzották a fiús dolgok. Kislányként például, amikor az anyukája beíratta tornára, ő azt túl lányosnak találta, így beiratkozott kyokushin karatézni is. Így ezentúl két edzésre […]

Bombaformában: így marad csinos és fitt Nelly Furtado!

Írta: and
0

A legtöbb sztár lelkesen látogatja az edzőtermeket, és táplálkozására is nagyon odafigyel, hiszen a róluk készült fotókon és videókon szeretnének a lehető legjobb formájukban tündökölni. Ez alól Nelly Furtado sem kivétel: a portugál származású kanadai énekesnő lételeme a mozgás, emellett az étkezésre is nagyon odafigyel. Nelly többnyire alacsony zsír- és szénhidráttartalmú ételeket fogyaszt, és igyekszik […]

52 évesen is ellenállhatatlan Michelle Pfeiffer – így tartja formában magát!

Írta: and
0

Michelle Pfeiffer évtizedek óta reflektorfényben éli az életét: a hetvenes évek vége óta számtalan filmben és sorozatban szerepelt. Emellett gyakran láthattuk őt magazinok oldalain, hiszen sokan kíváncsiak a színésznő titkaira – így például arra is, hogyan tartja magát ötven felett is ilyen fantasztikus formában. A Veszedelmes viszonyok, a Batman visszatér, a Hírek szerelmesei és a […]

Két gyerek után, 42 évesen is bombanő Naomi Watts!

Írta: and
0

Naomi Watts meglehetősen későn lett édesanya: első gyermekét, Alexander Pete-et 39 évesen hozta világra, a második babát, Samuel Kait pedig 40 esztendősen. A pluszkilók leadásában viszont gyors volt, sőt mi több, eredményes is. A színésznő külföldi oldalak információi szerint többféle diétát is kipróbált, hogy második kisfia születése után a lehető leghamarabb újra formába lendüljön: a […]

Kövess Facebook-on!
X