hiba

buktatódiéta

Így kerüld el az élet diéta-buktatóit!

Írta: and
0

Előléptettek Imádod az új kihívást, boldog vagy, hogy komolyabb szerepkörben is kipróbálhatod magad. Ellenben az is előfordulhat, hogy ehhez az új munkakörhöz néhány hónap múlva nagyobb ruhaméret is párosul. A bűnös a stressz, amelynek hatására a testünk glükokortikoid és inzulin hormont bocsájt ki, amik stimulálják az étvágyat. Egy ilyen felfokozott idegállapot mellett, ami az előléptetés […]

diétafogyás

Így oldd meg, ha hibáztál a diétádban

Írta: and
0

Ha valaki fogyókúrázik, előbb-utóbb eljön az a pont, ami után lazábbra fogja a gyeplőt. Például szombaton kihagyod az ebédet, de este étterembe mentek, ahol már annyira éhes vagy, hogy a salátát leves követi, a levest főétel és még két pohár chardonnay is lecsúszik. Aztán beleesel abba a csapdába, hogy azt gondolod: „elszúrtam a diétát”. Ezt […]

analizálásex

6 hiba, amit a pasikkal szemben elkövethetsz

Írta: and
0

1. Ne hívogasd! Muszáj elhinned, hogy fel fog hívni, ha beszélni akar veled. Ne telefonálj rá minden percben, hogy “nem hívtál, pedig megígérted!”, mert ezt zaklatásnak veszi. Te sem szereted, ha főnököd minden percben hívogat, úgyis rácsörögsz, ha már tudod a tutit. 2. Ne analizálj! Nem kell első pillanatban a kapcsolatotokról beszélni, amikor még te […]

hibapipere

5 általános sminkhiba – Te ne kövesd el!

Írta: and
0

Bizony vannak olyan sminkelési szokások, melyektől nehéz megszabadulni, de amiket itt leírunk, azokat tényleg vedd komolyan, mert nem csak a szépségednek, de az egészségednek is jót tesznek! Szempillaspirál Rutinból nyomkodod a tubusba a spirál fejét mielőtt felviszed és észre sem veszed, végtére is így lesz rajta annyi festék, amennyi kell, ugye? Na ez tévedés!Amikor ezt […]

edzéserősítés

Ez a 6 leggyakoribb hiba, amit edzés során elkövethetsz

Írta: and
0

Most megmutatjuk mik a leggyakoribb hibák, melyeket egy edzés alkalmával elkövethetsz. 1. Nem helyes a testtartásod A nagyobb intenzitású edzés több kalóriát éget el, ám hiába emelgeted a többkilós súlyokat, vagy loholsz a futópadon, ha a testtartásod nem megfelelő. A helyes testtartást illetően érdemes megkérdezned a konditerem személyi edzőjét, így, ha sikerült elsajátítanod a megfelelő […]

étkezéshiba

7 táplálkozási hiba, amellyel árthatsz a vonalaidnak

Írta: and
0

Túl sok kóla A kólában lévő cukor könnyen fogszuvasodást okozhat, a foszfát károsan befolyásolhatja a szervezet kalcium-anyagcseréjét, míg a szén gyorsan károsíthatja a belső szerveket. A koffein vízhajtó hatású, ám a vízhiány miatt tested visszatartja a folyadékot, ami súlyfelesleget eredményezhet. Ha karcsúbb alakra és egészségesebb életre vágysz, cseréld le a szénsavas üdítőket csapvízre és a […]

étrendfogyókúra

Fogyni akarsz? Soha ne tedd ezeket!

Írta: and
0

Bizonyára te is próbáltál legalább egyszer fogyókúrázni, ha pedig másból sem áll az életed, mint az állandó diétázásból, akkor ideje kicsit megvizsgálnod, hogy mi lehet annak az oka, hogy nem akar elmozdulni a mérleg nyelve. Összeszedtük a leggyakoribb diétával és testmozgással kapcsolatos hibákat, melyeket szinte mindenki elkövet. 1. Megvonsz magadtól minden tápanyagot Miért rossz? A […]

anyagcserediéta

Pörgesd fel az anyagcseréd – ezt ne tedd, és fogyni fogsz!

Írta: and
0

Ha ezeket kiküszöbölöd, máris apadni fognak a zsírpárnáid. Túl keveset eszel Ha kevesebbet eszel, és többet mozogsz, akkor fogysz. Ez ésszerű. De ha túlzásba esel, és nem veszel magadhoz napi minimum 1200 kalóriát, akkor nemcsak az egészségednek ártasz, de a fogyókúrád sem lesz eredményes. A szervezeted anyagcseréje ez esetben ugyanis takarékra áll, így minden lehetséges […]

edzésétrend

Eddz hibátlanul!

Írta: and
0

1. Alacsony szénhidráttartalmú étkezés = rostszegény táplálkozás A fehérjében gazdag táplálkozás eleinte komoly fogyást eredményezhet, azonban ha teljesen megvonod a szervezetedtől a szénhidrátokat, az felfúvódáshoz és székrekedéshez vezethet. Tihanyi András dietetikus tippje: Alacsony szénhidráttartalmú étrend esetén is minimum 100-150 gramm szénhidrátot érdemes elfogyasztani minden nap. Szervezetünk normális működéséhez szükségünk van erre a mennyiségre, ahogyan a […]

diétafogyókúra

10 hiba, ami miatt nem tudsz lefogyni

Írta: and
0

Most megmutatjuk melyik a 10 leggyakoribb fogyókúrás probléma, mellyel dugába dőlhet a megkezdett diétád. 1. Csak zsírszegény ételeket fogyasztasz Bármennyire is szörnyülködve tekintesz a zsírokra, nem jó stratégia, ha teljesen lemondasz róluk. Egyrészt a zsírmegvonás hosszú távon többet árt, mint használ az egészségednek, másrészt a zsírmentességet észlelve a szervezeted elkezdi elraktározni mindenből a fellelhető zsírt, […]

edzésétkezés

5 kérdés az edzés közben elkövethető hibákról

Írta: and
0

1. Érdemes minden sót kizárni az étkezésedből? Ha gyakran sportolsz, sokat iszol és rengeteget izzadsz, jelentős mennyiségű só távozik a testedből. Manapság az egészséges táplálkozást sokszor összetévesztik a sószegény táplálkozással, viszont ez a te esetedben különösen nem ajánlott. Ha nem használsz sót az étkezéseid során, felborulhat a szervezetedben bizonyos ásványi anyagok és nyomelemek egyensúlya, ami […]

borotválkozásgyantázás

Íme, a 7 legnagyobb szőrtelenítési hiba

Írta: and
0

Nem radírozol A radírozás a legjobb védekezés a befelé nőtt szőrszálak ellen, nem számít, milyen szőrtelenítési módszert alkalmazol. Ha már fenn áll a probléma, radírozd át a területet egy finom szemcsés termékkel. A borotválkozás után megjelenő kellemetlenségek úgy küszöbölhetők ki, hogy naponta használsz olyan testápolót, amiben alfa-hidroxi sav van, ez fellazítja az elhalt hámsejteket. Ha […]

barátságfogyókúra

Kerüld el a leggyakoribb fogyókúrás hibákat!

Írta: and
0

A súlyodból veszíts, ne a barátaidból! A fogyókúrának számos buktatója lehet. Ha nem megfelelően végzed, és hiba csúszik a gépezetbe, akár a barátságod is rámehet a dologra. Hogy mégis hogyan? A túlságosan egyhangú diéta megbolygatja a szerotonin-szintet az agyadban, mely többek közt a jó közérzetért is felelős. Ilyen esetben fáradt, nyűgös leszel, mely a barátaidra […]

bőrbőrprobléma

5 diétás hiba, mely árt a bőrödnek

Írta: and
0

Úgy érzed, helyesen táplálkozol a bőröd mégis olajos, pattanásos, vagy éppen repedezett és száraz? A hiba mégis az étrendedben lehet. Mérlegeld, hogy mi lehet az, amit elrontasz. Mi felsoroljuk azt az öt leggyakoribb étkezési hibát, melyek ártanak a bőrnek. 1. Túl sok cukrot fogyasztasz A túl sok cukor nemcsak a vonalaidnak és a fogaidnak, de […]

edzésprogramfitnesz

5 fitneszbaklövés, amit ne kövess el

Írta: and
0

1. Túlságosan hozzászoksz az erősítő gyakorlatokhoz Ha újra és újra ugyanazt a gyakorlatsort hajtod végre, az izmaid egyszerűen hozzászoknak, egy idő után nem fejlődnek tovább, mert minden egyes „agyonismételt” gyakorlat csak egy bizonyos számú izomrostot stimulál. Minden izomcsoporthoz tanulj meg még plusz két-három mozdulatot, próbáld más szögből elvégezni a feladatokat, és kísérletezz új eszközökkel. Bővítsd […]

diétahiba

4 diéta hiba, amitől elhízhatsz

Írta: and
0

Ha az amúgy egészséges étkeink áldásos hatásait lerontjuk, nehezen tarthatjuk kordában a derékméretünket. Egy amerikai dietetikus szerint a hizlaló ételek puszta látványa azt az üzenetet közvetíti az agy számára, hogy azt a finomságot azon nyomban meg kell enni. Le lehet azonban küzdeni az ilyesfajta késztetéseket, csak tudnod kell, hogy milyen harapnivalókat válassz és informálódnod kell […]

bőrápoláshiba

Ez a 8 leggyakoribb téli egészség-hiba

Írta: and
0

1. Túl sokáig zuhanyzol a forró víz alatt Mikor kint tombolnak a mínuszok, mivel is lehetne jobban kezdeni a napot, mint egy kiadós zuhannyal? De vigyázz, ha negyed óránál hosszabb ideig engeded magadra a forró vizet, az kikezdheti a bőrödet, mely által szárazzá és dehidratálttá válhat. Megoldás: vagy vedd le a víz hőmérsékletét, vagy zuhanyozz […]

fogyókúrahiba

Erre figyelj, hogy sikeres legyen a fogyásod!

Írta:
0

1. Ne remélj azonnali megoldást! Ha rekordsebességgel akarsz lefogyni azért, mert valami szuper reklámot láttál, és pár kapszula sok-sok mínusz kilót ígér, sajnos nem fog menni. Hirtelen felindulásból sose fogj neki, mert először fejben kell eldönteni és rákészülni, hogy leadod a súlyfelesleged. Azonnali megoldás nem létezik, ráadásul minden egyéb energia befektetés nélkül. 2. Ne hagyd […]

buktatódiéta

Az 5 legveszélyesebb buktató a fogyókúrádban

Írta:
0

Bármit megtennél, hogy megszabadulj a feleslegtől, de a kilók egyszerűen nem akarnak leolvadni rólad? Ha kell, koplalsz és megvonsz magadtól minden finomságot, de a mérleg nyelve egy centit sem mozdul? Talán nem a hozzáállásoddal, hanem a módszereiddel van probléma! Ha szeretnéd, hogy a diétád igazán sikeres legyen, akkor kerüld el az öt legveszélyesebb csapdát! 1. […]

hibapárkapcsolat

4 vágylohasztó baki szex közben

Írta:
0

Szexis fehérneművel, sejtelmes fényekkel és halk zenével készülsz az estére? Ne csak a külsőségekre figyelj, ha a szexről van szó – sokkal izgatóbb a pasi számára, ha látja rajtad, hogy igazán élvezed az együttlétet, és odafigyelsz az ő kényeztetésére is. Lássuk, milyen hibákat kell mindenképpen elkerülnöd! 1. hiba: szex közben is az alakodat kritizálod Nem […]

bakidivat

A 7 legdurvább nyári divatbaki

Írta:
0

Rövid felsőrészek alól kibuggyanó úszógumik, berepedt sarkak és divatjamúlt szilikonpántos melltartók… Néha te is úgy érzed, mintha nyáron az emberek a ruhájukkal együtt a jó ízlésüket is levetették volna? Ha szeretnéd, hogy a megjelenésed nyáron is tökéletes legyen, akkor az alábbi divatbakikat még véletlenül se kövesd el! 1. Kiábrándító, ha bereped a sarok A szandálokból, […]

durvahiba

4 durva hiba a méregtelenítésben

Írta:
0

Ilyenkor tél végén már eleged van abból, hogy csapzott a hajad, száraz a bőröd, bereped a körmöd, és szeretnél megszabadulni a karácsony óta felhalmozódott pluszkilóktól is? A közérzeted javításáért és a testi-lelki egészséged visszaszerzéséért is sokat tehet egy tisztítókúra, de csak akkor, ha betartasz néhány alapvető szabályt! Most bemutatjuk azokat a hibákat, amiket semmiképpen sem […]

Kövess Facebook-on!
X