Hatalmasat villantott a szépséges Nikki Reed
Azt már olvastuk korábban, hogy Nikki Reed és Ian Somerhalder eljegyezték egymást, és láttuk Ian
Azt már olvastuk korábban, hogy Nikki Reed és Ian Somerhalder eljegyezték egymást, és láttuk Ian
A legnagyobb boldogságot és idillt sugározta Taylor Swift és új barátja, Calvin Harris, amikor néh&
Miley Cyrus és Patrick Schwarzenegger románca sokakat meglepett Hollywoodban, másik pedig abban voltak biztosak, hogy az imm&
Biztosak vagyunk benne, hogy megvan a zsánered, vagyis pontosan tudod, hogy milyen típusú pasik jönnek be neked. Gondolkodt&
Kate Uptonról te is azt gondolhatod, hogy mindene megvan, és nagyon boldog lehet, hiszen sikeres modell, és színé
Június elején bombaként robbant a hír: Melanie Griffith beadta a válókeresetet a Los Angeles-i Legfelsőbb B&
Az egyik legismertebb közösségi oldal, a Facebook ugyanolyan eszköz, mint a telefon vagy az internet. Így aztán
Még akkor is, ha valójában éppen mindezekkel együtt (vagy mindezek ellenére) szeretjük őket. 1. Problémás monogámia … és boldogan éltek, amíg meg nem haltak – hangzik el a mesék végén. Csakhogy a mesékben nincsenek konkurens királylányok, legfeljebb olyanok, akik számításba sem jöhetnek, annyira gonoszak, csúnyák vagy ostobák. Nyilván jóval komfortosabb lenne egy biztonságra és hűségre […]
Már annyiszor hallottuk, hogy különböző praktikákkal bármikor be lehet vonzani pénzt, karriert, utazást, így jutott eszünkbe: vajon a szerelmet is? Újságírónk örömmel járt utána a nagy Ámor-kérdésnek. A színek vonzásában Nem kell messzire menned az egyik legalapvetőbb párfogó módszerért, elég, ha körbenézel a természetben: számos madárfaj hímjei a szivárvány színeibe borulnak, ha szeretnék magukhoz csalogatni […]
Mindig negatív hatással van a kapcsolatra? Egy szerető felbukkanása mindenképp próbára teszi a kapcsolatot, és a felek érettségén, valamint további tervein múlik, hogy sikerül-e megbeszélniük a problémáikat. A harmadik személye ugyanis olykor csupán erről szól: megfeneklett a kapcsolat és a gondokat a szőnyeg alá söpörték. Kissé hasonlít az öngyilkossági kísérlethez, amikor az egyén így próbálja […]
Tanulj életed végéig! Az életkor növekedésével a felnőtt agy kapacitása fokozatosan csökken, ami természetes öregedési folyamat, ám szerencsére az emberi agy folyamatos változásra képes. A szellemi frissesség megőrzésében az agykutatók szerint kulcsfontosságú szerepet játszik az élethosszig tartó tanulás, ennek köszönhetően új idegi kapcsolatok jönnek létre az agyban, amit felnőtt neurogenezisnek hívnak. A keresztrejtvények, a különböző […]
1. Légy büszke önmagadra! A férfiak igenis szeretik az önálló nőket, akiknek saját életük van, és nem tőlük várják problémáik megoldását. Ez egy életvezetési stílus, nem összekeverendő a nagyképűséggel és önzéssel, ami viszont nőietlen és taszítja a pasikat. A megfelelő önbizalmat és önbecsülést ideális esetben gyermekkori családunkból hozzuk. Ha ez nem adatott meg, akkor önismereted […]
1. Melegítőben nyit ajtót Amikor átmész hozzá, hogy együtt töltsetek egy kellemes estét, már rendszeresen melegítőben, kinyúlt pólóban és szakadt zokniban megy eléd, természetesen kizárólag a bejáratig. Ezért lassan te is fontolóra veszed, hogy kihagyod a következő epillálást. 2. Inkább szeretne nálad találkozni, mint nála Eleinte jólesik, hogy izgatottan várhatod és csinosíthatod a kedvéért a […]
Anita szerint semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen, a tüske bennünk marad, de legalábbis sokáig tart elfelejteni. „A párommal ellaposodott a kapcsolatunk, egyre több volt a veszekedés, majd közös megegyezéssel szétköltöztünk, úgy éreztük, hogy nincs más választás. Egy darabig mindenki élte a saját életét, de fél év múlva jelentkezett a párom, hogy ő úgy érzi, […]
1. Egyenlőség A jó kapcsolat egyik titka, hogy a felek egyenlőnek tekintsék egymást, tehát egyikük se érezze magát elnyomva a másik által, mindketten kivegyék részüket a döntéshozásból, és vállalják annak következményeit. 2. Rugalmasság Az együttélés hatalmas rugalmasságot követel. Bármikor jöhet egy olyan szituáció, mely keresztülhúzhatja a terveinket. Például a pasidnak az utolsó pillanatban le kell […]
1. Tudd ki vagy és szeresd magad! A boldogság velünk született tulajdonság és végigkíséri életünket. Éppen ezért nem árt tudni, hogy mi az, ami a legjobb nekünk, mitől szeretünk, mi motivál bennünket és mi tesz boldoggá. A boldogság az, amit megtapasztalsz, amikor elfogadod önmagad, amikor lecsillapodsz, amikor nem azt érzed, hogy egy senki vagy, mert […]
Mit jelent a függőség? A függőség hétköznapi értelemben ragaszkodást, szükségletet, hozzászokást jelent.Pszichológiai értelemben a kóros szenvedély olyan viselkedést jelent, ami rendszeresen, kényszeresen ismétlődik, irányítása, abbahagyása sikertelen, eluralja az illető életét fokozatosan háttérbe szorítva normális életvitelét. Ezért hátrányos az adott személyre és környezetére. Az internet függőséget pár éve Amerikában hivatalosan is pszichiátriai betegségnek nyilvánították. A leírás […]
Vannak párok, akik a teljes őszinteségre esküsznek, ha párkapcsolatról van szó. Nem lehetnek titkok, mert ha véletlen kiderülnek, fájdalmat okoznak, így gyengül a bizalom. Mások úgy gondolják, “amiről nem tudunk, az nincs!” Hogy melyik a jobb, kinek mi jön be egy kapcsolatban, arról megoszlanak a vélemények, de persze egy biztos: aki úgy gondolja, hogy ismeri […]
Egyéjszakás kalandozás A tapasztalt nők tisztában vannak azzal, hogy a férfiak szexuális vágyai kevésbé kapcsolatfüggőek. Mielőtt egyéjszakás ismeretségbe bonyolódsz, nem árt tisztában lenned ezzel. Természetes hát, ha egy pasi szexuálisan vonzó nőként tekint rád, tőled függ azonban, hogyan viselkedsz ilyen helyzetekben. A tartós kapcsolatokban alapfeltétel a közös felelősségvállalás, ami érzelmi alapon megvalósul, hisz egymást szerető […]
Állsz a fénymásoló mellett és nézed a kollégákat, akik a főnököd körül lebzselnek. Feléd mutogatnak és kuncognak. Nem érted – lehet, hogy csoki maradt a fogaidon? Vagy felcsúszott a szoknyád? Összeszeded a kész anyagokat és megindulsz feléjük. Mikor odaérsz, a főnököd széles vigyorral ennyit mond: „Andikám, nagyon megnyerőek a nyaraláson készült képeid a Facebookon. A […]
Az online ismerkedés, kapcsolattatás lehetőségét egyre többen veszik igénybe, így egymástól távoli helyszíneken élő, időhiánnyal küzdő emberek is létesíthetnek egymással kapcsolatot. A közösségi oldalakon való jelenlét azonban a kapcsolattatás egészen új formáit teszi lehetővé gyakran a valós kapcsolatok rovására. Akik félénkek, vagy az önértékelésük alacsony, esetleg kevésbé bíznak önmagukban és másokban, azok számára az internetes […]
Túlzásokba esik Fűt-fát ígérget és már a második héten azt tervezgeti, hogy feleségül vesz? Az ilyen típus a legnagyobb szélhámos, aki arra épít, hogy a kedvedben járjon, ám az üres szavak mögött nincs egyéb szándéka, csupán az, hogy kellően magához édesgessen. Minél jobban belehabarodsz, ő annál nyerőbb pozícióba kerülhet. Ugrik a haveroknak Hetekkel ezelőtt lefixáltatok […]
A női és férfi barátság eltérő természetű A férfiak génjeikben hordozzák a csapathoz való tartozás vágyát, barátságaikat jellemzi az együttes tevékenység, híven a régi vadászatok szelleméhez. A férfi vágyik rá, hogy időnként maga mögött hagyva a párkapcsolat, család kötelékét csapatával együtt lehessen. A női barátságok intimebbek, meghittebbek és a női lélek sajátosságaiból adódóan több bennük […]
Apa csak egy van? A férfiakhoz való alapviszonyulás az apával való kapcsolatból eredeztethető. Ha az apaminta túlságosan idealizált, előfordulhat, hogy a nő akaratlanul is az apához hasonló természetű párt keres, vagy sokkal gyengébbet, aki apja nyomába sem ér, hogy apjával való idealizált viszonyát fenntartsa. Az apához fűződő negatív élmények, a vele való konfliktusok is eredményezhetnek […]