Ez történik az arcbőröddel, ha nem iszol elég vizet
Nemcsak a belső szervezeted, hanem a bőröd is megsínyli, ha kevés folyadékot viszel be. A vízhiány gyorsan meglátszik az arcon – és nemcsak a fáradtság miatt.
Nemcsak a belső szervezeted, hanem a bőröd is megsínyli, ha kevés folyadékot viszel be. A vízhiány gyorsan meglátszik az arcon – és nemcsak a fáradtság miatt.
Azt mondják, ha már szomjúságot érzel, régen késő. A cél az, hogy folyamatosan pótold a folyadékot, ne csak akkor, amikor az már szomjúságérzettel is párosul. Ha ezt mégsem teszed, egy sor változás indul el a testedben, amit jobb, ha megelőzöl.
A kevés folyadékfogyasztás az egyik legegészségtelenebb dolog, amit csak elkövethetsz a tested ellen. Külsődre, de egészségedre nézve is igen káros, ha nem iszol elegendő vizet, ezért érdemes rászoktatnod magad a gyakori kortyolgatásra.
Nincs elcsépeltebb, unalmasabb téma annál, mint amikor a szakemberek nyáron a megfelelő folyadék bevitelére hívják fel figyelmünket.
Gyakran mondják a fogyókúrázóknak az első pár leadott kilónál, hogy „ez még csak a felesleges víz miatti súlycsökkenés”. Sokszor a vizesedést okoljuk, amikor a mérleg nem azt mutatja, amit látni szeretnénk, és puffadtnak érezzük magunkat. De pontosan mi is az a vizesedés – és főleg: hogyan szabadulhatunk meg tőle?
Amikor kalóriákat számolunk, általában csak az étkezésekre koncentrálunk. Elvégre étkezési naplónak is hívják, igaz?
Ha te is rajongsz a teákért, nagy valószínűséggel kreatívabb vagy az átlagnál – derül ki egy új kutatásból.
Már alig várod a szombat esti iszogatást? Csak módjával! A következő italoktól jobb, ha távol tartod magad, mert az egészséged mehet rá!
A víz a legegészségesebb dolog, amit megihatsz – ennek ellenére a tudósok egyetértenek abban, hogy palackozott vizet inni nem a legjobb dolog.
Vajon három liter elég, vagy többet kellene innunk egy nap? Eddig soha nem kaptunk egyértelmű választ rá, a legújabb kutatás viszont eloszlatja a vízfogyasztás körüli kételyeket.
Hiába víz, a legújabb kutatások szerint a szénsavas víz tönkreteszi a gyomrodat!
A folyadékfogyasztás fontosságáról nem lehet eleget beszélni. Mivel testünk nagy része víz, muszáj biztosítani számára az elegendő mennyiséget, különben komoly egészségügyi gondokkal is számolhatunk.
Nem szeretnél lemondani a forró csokiról, de az alakodat sem szívesen rontanád el az ünnepi nyalánkságokkal? Válaszd mindenből az egészséges verziót, és nem kell többé a formád miatt aggódnod!
Nem csak nyáron, amikor állandó izzadásnak és fokozott hőtermelésnek vagyunk kitéve, hanem télen is sok folyadékra van szüksége a szervezetünknek. Hogy miért?
Egészséges és káros összetevők is lehetnek a látszólag tiszta vízben. Válassz olyan fajtát, amelyiknek örül a szervezeted!
A legtöbb ember számára a reggelek nehezen indulnak. Ébredés után csak arra vágyunk, hogy még öt percet visszafekhessünk, és igazán nem segít a reggeli kávé sem, csak a tüneteket enyhíti.
Eddig minden reggelt egy csésze forró kávéval, vagy teával indítottál? Egészségügyi szempontból érdemes lehet a kávét vagy teát egy pohár meleg vízre cserélni. Mutatjuk miért.
Kerüld a gyümölcsleveket és a tejes italokat testmozgás előtt legalább 2-3 órával!
A dehidratáció komoly probléma, hiszen a szervezet kellő folyadék hiányában nem tudja ellátni feladatait. A test azonban jelez, ha nem kapja meg a szükséges utánpótlást. Igyál több folyadékot te is, ha az alábbi tüneteket tapasztalod.
A nyári melegben fontos a megfelelő folyadék-utánpótlás: a dietetikusok ajánlása szerint ez lehet víz vagy tápanyagban gazdag és egészséges gyümölcslé. Vajon igaz az, hogy a hosszabb szavatossági idővel rendelkező dobozos gyümölcslevek legalább olyan egészségesek, mint amit otthon készítünk?
Zavaróan sokszor jársz a mosdóba? Szinte óránként látogatod az illemhelyet? Lehet, hogy valami nem stimmel!
Gyakran halljuk és hangoztatjuk, hogy elegendő folyadékot kell inni minden nap, de ezt betartani nem mindig egyszerű. Pedig megéri elég vizet inni, hiszen az egészségügyi előnyei mellett a víz széppé tesz!
Szomjúság, fejfájás, fáradtság, száraz bőr, cserepes ajkak, kellemetlen lehelet – ezek a kiszárazás első jelei. Ugye te is tapasztaltad már őket? A következő tippjeinkkel viszont garantáltan hidratált leszel, kívül-belül!
A tavasz beköszöntével nem csak a vastag pulcsiktól és a télikabáttól, de a fölösleges kilóidtól is szeretnél megszabadulni? A mozgás és a helyes életmód természetesen alap, de rásegíthetsz a fogyásra néhány isteni karcsúsító csodaitallal is.