chipegészség

Chip mutatja ki a vérben keringő ráksejteket

Írta:
0

Az amerikai kutatók újonnan kifejlesztett tesztjüket húsz prosztatarákos férfi vérmintáin próbálták ki. A vérben keringő tumorsejteket találtak olyan pácienseknél, akiknek áttét nélküli daganata volt, és olyanoknál is, akiknek  dülmirigyeit három hónappal korábban eltávolították. Mint Sunitha Nagrath kutatásvezető hangsúlyozta, e betegcsoportoknál általában nem számítanak vérben keringő, ezáltal áttétképzésre alkalmas tumorsejtek jelenlétére, tehát ha mégis felbukkannak, az igen […]

arcformapárkapcsolat

Személyiségedről árulkodik arcformád!

Írta:
0

Ugye veled is előfordult már, hogy valakiről első látásra megmondtad, hogy nyitott vagy zárkózott jellem, szeret-e ábrándozni, vagy éppen ellenkezőleg, mindig két lábbal a földön áll? Az arc sok mindent elárul tulajdonosáról – lássuk, mit érdemes megfigyelned! Négyszögletes arcSzéles az állad, kiállnak az arccsontjaid, az arcformád pedig négyszögletes? Akkor nem kell túl sokat tenned azért, […]

hajápoláskondicionálás

5 természetes trükk a gyönyörű hajért

Írta: and
0

Tisztításra, kondicionálásra 1. SzódabikarbónaHetente legalább egyszer alaposan tisztítsd meg a hajad szódabikarbónával. Tegyél egy evőkanálnyi adagot a tincseidre samponozáskor. A szódabikarbóna azokat a kémiai vegyületeket is eltünteti, amelyek a különböző termékek használatával kerülnek a fejbőrre. A szódabikarbónával a tincseket is világosabbá varázsolhatod.   2. Sör Töredezett, lelapult a frizurád? Zuhanyozás előtt keverj el három evőkanál sört fél […]

diétaegészség

3 kihagyhatatlan fogyókúrás saláta

Írta: and
0

1. Cikória Miért fogyassz cikóriát?Ennek a salátának van tömörfejű és laza szerkezetű változata is. Levelei különféle árnyalatokban pompáznak, mint pl. zöld, piros, sárga és tarka. A cikória kalóriaszegény, de gazdag A-, B1-, B2-és C-vitaminban. Sok ásványi sót tartalmaz (pl. kalcium, foszfor, vas, magnézium). Az íze kissé kesernyés, de bébi korában leginkább a spárgáéra emlékeztet. Energitartalma: […]

egészségháziállat

Melyik háziállat illik hozzád?

Írta:
0

Azt már több tanulmány is bebizonyította, hogy egy-egy háziállat gyógyír lehet a depresszióra vagy általános rossz hangulatra. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: egyáltalán nem mindegy, milyen kisállatot választunk. Mielőtt meghozod a felelősségteljes döntést, vizsgáld meg a lehetőségedet, és gyűjts tapasztalatott az ismerettségi körödből is. KutyaA kutyát az ember legjobb barátjának tartják, de jó hat tudod, hogy […]

futásmozgás

Tavaszi zsírégetés egyszerűen

Írta:
0

2010. április 18-án Téged is vár a jubileumi 25. T-Home Vivicittá Városvédő Futás! Hozd az egész családot, és szervezd be a barátnőket is, mozogjatok közösen a szabadban! Ha formában érzed magad, fuss a 12 km-es Vivicittán, vagy a 6,5 km-es Midicittán, ha kezdő vagy, válaszd a 3,3 km-es Minicittát, vagy az ugyanilyen hosszú gyaloglást. A […]

légszennyezettséglégzés

Vulkánkitörés – Maradj fedett helyen!

Írta:
0

David Epstein, a WHO szóvivője közölte: a szervezet szakemberei még nem tudták felmérni, milyen mértékben lehet ártalmas az egészségre a vulkáni hamu. A szóvivő azonban jelezte: a hamufelhő mikroszkopikus méretű, belélegzett szemcséi megtámadhatják a tüdőt, és légzési panaszokat okozhatnak. Különösem az asztmában és légúti betegségekben szenvedőket veszélyeztetheti a vulkáni felhő – hívta fel a fegyelmet […]

alkoholfogyasztásdohányzás

A dohányzástól elvész a mértékletes ivás kedvező hatása

Írta:
0

A Cambridge-i Egyetem kutatói 22 254 embert követtek nyomon 12 éven át. Megállapították, hogy a napi 1-2 pohár bornak megfelelő mennyiségű alkoholt fogyasztó, nem dohányzó embereknél 37 százalékkal kisebb volt a szélütés előfordulásának kockázata, mint az absztinenseknél. A dohányzóknál azonban nem jelentkezett ez a védőhatás. A nagy mennyiségben fogyasztott alkohol növeli a vérnyomást, ezzel emeli […]

egészségmellrák

Vékony vagy? Nagyobb lehet a mellrák kockázata!

Írta:
0

A Karolinska Intézet kutatói 2818 emlőrákos és 3111 egészséges nő adatait elemezték vizsgálatukban. Mint Jingmei Li vezetőkutató elmondta, “az erőteljesebb testtípus hétéves korban összefüggésben volt a menopauza utáni mellrák kockázatával”. A kutatókat meglepte az elemzés eredménye, mert a nagy születési súly, valamint a felnőttkori túlsúly – mint korábbi vizsgálatok kimutatták – növeli a mellrák valószínűségét. […]

egészségférfi

Intimtorna férfibajok ellen

Írta: and
0

Kriston Andrea huszonöt éve edzésben tart bennünket, nőket. A róla elnevezett intimtornát számos képzett tréner oktatja országszerte (és külföldön), de tanulható könyvből, dévédéről is. Már nem kínos erről beszélni, hiszen tudjuk, hogy a gát-tájék edzése éppúgy része az egészségét óvó nő testedzésének, mint, mondjuk, a hasizomgyakorlatok. A férfiak intimtornájának fontosságáról kevesebbet hallani, pedig nekik éppúgy […]

egészségfogfájás

Kínzó fájdalom? Nem csak a lyukas fog lehet a tettes!

Írta:
0

A fájdalom lehetséges okairól dr. Benkő Krisztina fogszakorvos beszélt. A zománc áttörése A fájdalom hátterében leggyakrabban a fogszuvasodás (káriesz) áll. A lassú folyamat során tulajdonképpen áttörik a zománc – ez pedig hideg-, meleg-érzékenységet válthat ki. A háttérben a fogak felszínén megtelepedő baktériumok romboló hatása áll, ugyanis ezek savtermelése kioldja a kalciumot a fog anyagából. Amennyiben […]

élelmiszerfiatalság

Top 3 étel és ital öregedés ellen

Írta:
0

Ne szomorodj el, ha nem tudsz megbarátkozni az öregedés gondolatával – nem is gondolnád, mennyi mindent tehetsz azért, hogy fiatalos külsőd és egészséged is minél tovább megmaradjon! Lássuk, milyen ételeket és italokat érdemes fogyasztanod az öregedés ellen! 1. Vörösbor Gondoltad volna, hogy az egyik leghatékonyabb fegyver az öregedés ellen a vörösbor? Pedig így van: mi […]

párkapcsolatszex

A Twitter fontosabb a szexnél?

Írta:
0

Egy német kutatásból kiderült, hogy minden tizennegyedik felhasználó mondana le a szexről a barátokkal való kapcsolattartás miatt. A 25 éves kor alatti internetezők körében pedig minden tizedik felhasználó gondolja úgy, hogy  még az intim együttlét ideje alatt is szívesen vetne egy pillantást a népszerű közösségi oldalra.  A szakemberek véleménye szerint a közösségi portálok nagy szerepet játszanak a felhasználók mindennapjaiban és […]

rákkezelésvérrögképződés

Gyakoribb a vérrögképződés egyes rákkezeléseknél

Írta:
0

A szakemberek 30 ezer prosztatarákos páciens adatait elemezték, akiket hormonterápiával kezeltek. Megállapították, hogy a kezelést nem kapó férfiakhoz képest négyszeres volt náluk a vérrögképződés aránya, azaz mintegy négy ezrelék az egyébként egy ezrelékes kockázathoz képest. A hormonterápiát az előrehaladott állapotú prosztatarák kezelésére adják az orvosok, és nincs igazán jó helyettesítő kezelése. A kutatók úgy vélik, […]

egészséggének

A mellrákot és áttéteit okozó ötven gént azonosítottak

Írta:
0

A St. Louis-i Washington Egyetem munkatársainak tanulmánya a Nature tudományos magazin legfrissebb számában jelent meg. Rick Wilson vezetésével egy 44 évesen, mellrák miatt meghalt fekete nő négy szövetmintájának teljes DNS-elemzését végezte el a kutatócsoport. A tumor az egyik legagresszívebb típusú volt, a kemoterápia és a sugárkezelés ellenére több, egyebek közt agyi áttétet is képzett. A […]

depressziódohányzás

A depressziós felnőttek többet dohányoznak

Írta:
0

A húsz év fölötti, depresszióval küzdő emberek 43 százaléka cigarettázik, míg a nem depressziós felnőtteknek 22 százaléka, derült ki az Egyesült Államok országos egészségügyi statisztikai rendszeréből származó adatok felhasználásával készült elemzésből. A most ismertetett jelentést Laura Pratt és Debra Brody, a központ szakértői készítették. A jelenség a 40 és 54 év közötti férfiak, valamint a […]

mozgássport

5 tipp, hogy csúcsformába lendülj

Írta: and
0

1. Eddz társaságban Keress társat az edzéshez! Sokkal motiváltabb leszel, ha valakivel össze kell mérned az erődet, és meg kell mutatnod, milyen kitartó vagy. Ösztönző tényező, ha valaki ott szuszog melletted a futópályán, vagy ő is keményen küzd a spinneren. Tippünk: Hívd el magaddal a barátnődet, vagy a párodat egy edzésre, sportoljatok közösen, egymást biztatva és […]

divatmake-up

3 gyors, szexi, trendi sminktipp tavaszra!

Írta:
0

Akár a pasztellszíneket, akár az erős árnyalatokat szereted, az idei sminktrend egészen biztosan tetszeni fog neked, a természetes make-up mellett ugyanis a dívás és a kislányos külső is hódít! Lássuk, hogyan készíthetsz magadnak divatos sminket – pár perc alatt! Tovább hódít a lila! Nehogy kidobd a tavaly megvásárolt sminkkészletet, idén ugyanis ismét hódít 2009 egyik […]

diétafogyókúra

Ezt az étrendet kövesd vesekő ellen

Írta: and
0

Az előírt speciális diéta még a krónikusan előrehaladott vesebántalmak esetén is oly mértékben javíthatja a szerv működőképességét, hogy a dialízis esetleg nélkülözhetővé válik, vagy csak később kerül rá sor. A gyógykezelésként alkalmazott vesediétát mindenkinek egyénileg írják fel, de van néhány alapszabály, melyet szem előtt kell tartani. A vesekő megelőzéséért és gyógyításáért azonban magad is sokat […]

futásmozgás

Fuss okosan – szakértői szemmel

Írta:
0

Komoly feladat a 15-20 km-es szakasz teljesítése, nem is beszélve a maratoni távról. Vajon hogy érdemes felkészülni egy ilyen megerőltető megmérettetésre? Jürgen Scharhag német sportorvos kiegyensúlyozott terhelésre alapuló felkészülést javasol. A maratoni, félmaratoni táv lefutására tudatosan célszerű készülni, mert egy ilyen terhelés nagyon igénybe veszi a szervezetet – vallja Scharhag professzor. Akik nincsenek jó edzettségi […]

edzéshátfájdalom

Így enyhíti az edzés a hátfájdalmat!

Írta:
0

Amikor már túl vagyunk a fájdalom akut szakaszán, belekezdhetünk a hát, a has és a lábak kíméletes edzésébe, és néhány nyújtó gyakorlatba. A szakember által megfelelően összeállított gyakorlatok ugyanis nem csak a fájdalmat enyhíthetik, hanem meggyorsítják a felépülést, védenek az újabb sérülések ellen és csökkentik a problémából eredő esetleges rokkantság esélyét. Fontos, hogy soha ne […]

cigarettaegészség

Több stressz, kevesebb cigaretta

Írta:
0

A vizsgálaton 197, részben súlyos állapotú szívbeteg és tüdőrákos vett részt, valamint egy kontrollcsoport. Az eredmény meghökkentő, jóllehet számos más értelmezési lehetőséget is kínál – fogalmazott a Kölni Egyetem orvoskutatója, Anna Schmidt. Az egyik szóba jöhető magyarázat szerint az embereknek egyszerűen nincs idejük cigarettázni, ha megállás nélkül dolgoznak, például egyhuzamban tárgyalásokon kell ülniük. A terhelés […]

depressziómozgás

Villámtipp a stresszmentes jó közérzetért

Írta:
0

A dallasi Déli Metodista Egyetem kutatói régebbi kutatásokat elemeztek, és rá kellett jönniük, hogy a hagyományos gyógyszeres- és viselkedésterápia nem jut el a célcsoport minden tagjához. A mozgás azonban segíthet a depresszió, vagy a félelmek és kísérőjelenségeik, például a szapora szívverés leküzdésében – derítették ki egy vizsgálattal.  Jasper Smits professzor úgy vélekedik, hogy a mozgást […]

férfi

Ezt tedd szakítás után!

Írta: and
0

Szeretőt tartasz, hogy könnyebben elfelejtsd a múltat? Hónapok óta pszichológus kezel, aki nem tartja kizártnak, hogy 2020-ban újra randizhatsz? Immár sokadszor a barátnőid kanalaznak össze, hogy bulikba cipeljenek, hátha ott megtalálod az „igazit”? Esetleg mindezen túl vagy már? A szakítás a kapcsolat velejárója, csupán az nem mindegy, magadra találsz-e utána. Valaki összeomlik, és hónapokig vagy […]

Kövess Facebook-on!
X