diétaétel

3 könnyű fogás tavaszi fáradtság ellen

Írta: and
0

1. Hummusz Hozzávalók: 50 deka csicseriborsó • két citrom • két gerezd fokhagyma • két evőkanál olívaolaj • három evőkanál tahini (szezámpüré) • só • bors • pitaElkészítés: A csicseriborsót bő vízben megfőzzük, leszűrjük, a levét félretesszük. A fokhagymával krémesre turmixoljuk, majd hozzáadjuk a citrom levét, az olívaolajat, a tahinit. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint tovább […]

férfi

Jókedv és szex kell a hosszú házassághoz

Írta:
0

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között tekintélyes szociológusok “receptkönyvvel” álltak elő a házasság megmentésére, illetve annak tartóssá tételére, és az ajánlatok között első helyen a jókedv és a szex szerepelt. A Die Welt című napilap megbízásából végzett felmérésből kitűnt: a német fiatalok egyre nagyobb hányada vélekedik úgy, hogy jobb egyedül, mint házasságban élni. A megkérdezett fiatal […]

egészséggyümölcs

Kevésbé véd a rák ellen a gyümölcs és a zöldség

Írta:
0

A New York-i Mount Sinai Orvosi Központ munkatársai Paolo Boffetta vezetésével egy nagyszabású európai követéses vizsgálat nyolc évének adatait elemezték az étrend és a rákkockázat közötti összefüggéseket keresve. A még zajló vizsgálat során tíz európai országban 470 ezer önkéntest követnek nyomon. 1992 és 2000 között a résztvevők közül több mint 30 ezernél diagnosztizáltak rákot. Boffetta […]

diétafogyókúra

Hatástalanok a zsírbontó injekciók

Írta:
0

Amint az FDA közleményében áll, a különböző elnevezéseken – mezoterápia, lipoterápia, lipolízis, zsíroldás – kínált eljárások során nem engedélyezett szereket fecskendeznek be a pácienseknek.  “Attól tartunk, hogy ezek a cégek félrevezetik a fogyasztókat” – mondta Janet Woodcock, az FDA gyógyszereket értékelő és kutató központjának igazgatója. Mint hozzátette, mindenkinek fontos tudnia, aki fontolgatja, hogy aláveti magát ennek […]

diétafogyás

5 ruhaméretet fogyott hipnózissal

Írta:
0

Az 59 éves nő csaknem másfél mázsás volt, amikor feliratkozott egy spanyolországi klinika önként jelentkezői közé. A hipnózis során “bebeszélték” neki, hogy műtőben fekszik és gyűrűt helyeznek gyomrára. Arról is meggyőzte hipnotizőre, hogy gyomra csupán pingponglabdányi és degeszre töltődik, ha egy kicsit is többet eszik a kelleténél.  Öt hónap alatt bő mázsásra fogyott, öt számmal […]

egészségnagytakarítás

6 jó tanács tavaszi nagytakarításhoz

Írta: and
0

1. Ellenőrizd a párnákat A különböző hajpakolások és testápolók könnyen beszívódnak a párna illetve a matrac szöveteibe, ahol már egy év használat után is könnyen megtelepednek a baktériumok, és allergiát okozó poratkák. Tippünk: Használj speciális párnavédő huzatot, amellyel meghosszabbíthatod párnáid élettartamát. 2. Ha kell, cseréld le a matracot Gyakran küzdesz alvásproblémákkal? Egy jó matrac 9-10 […]

alváspozíció

Személyiségedről árulkodik, ahogy alszol

Írta:
0

Életed egyharmadát alvással töltöd – nem mindegy tehát, hogy ezt a sok időt milyen testhelyzetben töltöd! Lássuk, mit érdemes tudnod a leggyakoribb alvási pozíciókról! 1. Ha magzatpózban alszolAhogy elálmosodsz, oldalra fordulsz az ágyban, összegömbölyödsz, és egészen a hasadig felhúzod a lábaidat? Akkor úgy alszol, ahogy az emberek közel fele – a magzati póz ugyanis a […]

diétaelhízás

Depresszióssá tehet a túlsúly?

Írta:
0

Dr. Babai László prevenciós szakértő az összefüggésekre és a megoldásokra világít rá. A túlsúlyosoknak alacsonyabb az önértékelése A londoni és az Adeleide-i egyetemeken is folyó kutatások szerint nagyon fontos lenne az elhízás és a gyakori mentális problémák közti kétirányú összefüggések és kockázatok ismerete, ez ugyanis kulcsot jelenthet a hatékony kezeléshez és a prevencióhoz. Bár ez […]

napszemüvegUV-sugárzás

Így válassz napszemüveget! – videóval

Írta:
0

A színezett lencséjű szemüveg a divatos öltözék elengedhetetlen kelléke. Vajon képes-e megvédeni a szemünket a káros napsugaraktól? A napból érkező sugárzás egy része látható, másik része – az ún. ultraviola sugárzás  – láthatatlan. A látható fény nem károsít, ám kellemetlen lehet a szemnek, így sötétebb lencsével védekezünk ellene. Ne feledd: a napszemüvegek színe önmagában nem […]

férfihalálozás

Korábban halnak az alacsony tesztoszteronszintű férfiak

Írta:
0

A Study of Health in Pomerania (SHIP – Egészségtanulmány Pomerániában) elnevezésű kutatás a Greifswaldi Egyetem vezetésével készült. Hét éven keresztül összesen 1954, húsz és hetvenkilenc év közötti férfit vizsgáltak – közülük a kutatás végére 195-en haltak meg. Az elhunytak többsége már az első vizsgálatokkor kitűnt korához képest meglehetősen alacsony tesztoszteronszintjével.  Henri Wallaschofski endokrinológus szerint fontos […]

bababébiétel

Akut tüneteket nem okozhat a szennyezett bébiétel

Írta:
0

Tóthné Lippai Edit tájékoztatása szerint nagyon nagy mennyiséget kell elfogyasztani az áruházpolcokról leszedetett, szennyezett bébiételből ahhoz, hogy hasmenést okozzon, ez a babáknál nem releváns, hiszen nem tudnak sokat elfogyasztani belőle. Aki azonban közülük érzékeny, annál a kisebb mennyiség is okozhat hasmenést. A bébiételben talált szerrel az a probléma, hogy a rákkeltő hatása a tudomány jelenlegi […]

magazinNők Lapja Egészség

Megjelent a Nők Lapja Egészség magazin áprilisi száma!

Írta:
0

A magazin legfrissebb számát Bálits Éva főszerkesztő ajánlja neked. Köszönöm a jógának Egy kis alattomos nyomással kezdődött, simán legyintettem. Elmúlik. Sosem vagyok beteg, majd pont akkor leszek, amikor képtelenség. Két gyereket készítek felvételire, egy negyedikest és egy hatodikost. Az elsőst pont nem kell, neki mások az igényei. Éppen kicsit több, mint általában, mivel naponta látja, […]

egészséglakosság

Magyarország a világ egyik legegészségtelenebb országa

Írta:
0

A WHO az ENSZ szakosított nemzetközi intézményeként 1948. április 7-én kezdte meg működését, ennek évfordulóján tartják az egészség világnapját. Az idei világnap témája az urbanizáció és az egészség kapcsolata. A szervezet szerdán nagyszabású kampányt indít: a világ ezer városában “megnyitják a közösségi tereket az egészség előtt”, utcákat zárnak le a forgalom elől, bátorítják a parkokban […]

cantienicacross training

3 extra alakformáló mozgásforma

Írta:
0

Slide, Cantienica és Cross Training – itt az ideje, hogy megismerd és kipróbáld ezeket a különleges mozgásformákat, amelyek nemcsak az alakodat formálják, de számos testi problémára is megoldást nyújtanak! Slide – korcsolyázás jég nélkül Irigykedve nézted az idei téli olimpia műkorcsolyásait és jégtáncosait? Te is szívesen korcsolyáznál, de a műjégpályák már bezártak, a görkoriért pedig […]

bőregészség

Így szépítsd a bőröd illóolajokkal!

Írta:
0

A népi gyógyászatban hosszú ideje alkalmazzák a növényekből kinyert illóolajokat, és mára laboratóriumi vizsgálatok sora is igazolta az egyes olajok antibakteriális, gyulladáscsökkentő, sejtregeneráló hatását. Az olajok ezenkívül különleges intelligenciával rendelkeznek, ott fejtik ki hatásukat, ahol arra épp szükség van, és csak azokat a kórokozókat pusztítják el, amelyek feleslegesek, károsak. Ezt a speciális hatást a gyógyítás […]

diétaelhízás

5 toplistás étel tavaszi menühöz

Írta: and
0

1. Reggelizz tojást Egy tükörtojás mindössze 78 kalóriát tartalmaz, emellett igazi fehérjebomba, amely kielégíti a szervezet napi fehérjeigényét. Ha tojást fogyasztasz reggelire, könnyedén megfékezheted a délelőtti farkasétvágyat. Tippünk: Az egészséges tükörtojás elkészítéséhez csak nagyon kevés olíva olajat tegyél a serpenyőbe. Használhatsz főzőspray-t is, amiből elég egy fújás, hogy zsírmentes, de ropogós tojásfehérjét tudj sütni. 2. Fogyassz […]

emlékférfi

A pasik feledékenyebbek, mint a nők?

Írta:
0

„Mikor van a házassági évfordulónk?” – ez olyan mondat, amelyet leggyakrabban a férfiak szájából hallani, mert a férfiak sokkal feledékenyebbek, mint a nők – állítja egy brit tanulmány, amelyben több, mint tízezer angol állampolgár emlékező képességét mérték fel. Az évekig tartó kutatást Jane Elliott professzor vezette. A kutatásban résztvevő nők és férfiak 1958-ban, ugyanazon a héten születtek - közölte […]

diétafogyókőra

Hajlamos vagy hízásra? Így előzd meg a túlsúlyt!

Írta:
0

Az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szakfolyóirat legfrissebb számában számolnak be vizsgálataikról az Európai Unió HELENA tanulmányának lefolytatói. Eredményeik szerint a gének és az életmód együttes hatása okozza az elhízást, a megfelelő étrend és a testmozgás ellensúlyozza az örökletes hajlamot. Az FTO jelű gént korábbi kutatások már összefüggésbe hozták az elhízással. Azok a […]

egészséglevegőszennyezés

Városban élsz? Veszélyben az egészséged!

Írta:
0

A WHO az ENSZ szakosított nemzetközi intézményeként 1948. április 7-én kezdte meg működését, ennek évfordulóján tartják az egészség világnapját. A világnap témája 2010-ben az urbanizáció és az egészség kapcsolata. Jelenleg a világ lakosságának több mint fele, 3 milliárdnál több ember él városokban. A történelem során először 2007-ben haladta meg a városlakók aránya a Föld népességének […]

diétaelhízás

Fogyás baktériumok segítségével

Írta:
0

A bélflóra összetétele fontos szerepet játszik a zsírok felszívódásban. Tavaly brit kutatók kísérleti egerek zsírfelvételét csökkentették úgy, hogy emésztő baktériumaikat emberivel helyettesítették. Japán kutatók erre egy kísérletsorozattal válaszoltak. Kaduka Jukio és csapata 87 túlsúlyos egyént kért arra, folytassa szokásos életvitelét, csak naponta kétszer igyon száz gramm fermentált (azaz savanyított) tejet. A kísérleti személyek felénél a […]

esküvőnászút

Legjobb tippek nászút tervezéshez

Írta: and
0

Kezdd időben a nászút szervezést is, mert így olcsóbban foglalhatsz hotelszobát, több nászutas ajánlat közül választhatsz. Így több pénz jut arra, hogy a paradicsomban kényeztethessétek egymást pároddal. Hogy mi jöhet szóba? A Maldív szigetek, Mauritius vagy Bali? Mind a legjobb célpontok a mézeshetek eltöltésére, de ha nem akarsz a világ végére menni, Európában is találsz […]

cipődivat

A 3 legszexisebb cipő tavaszra!

Írta:
0

Szereted a szexis, nőies lábbeliket? Akkor az idei cipőtrend garantáltan tetszeni fog, tovább hódítanak ugyanis az extra magas sarokkal és emelt talprésszel ellátott szandálok és félcipők! Platform szandálok Eljött a te időd, ha túl alacsony vagy – ismét hódítanak ugyanis a magasított talppal ellátott platform szandálok!A hetvenes éveket idéző darabok helyett azonban 2010 tavaszán és […]

evésstressz

Ezt az étrendet válaszd stressz ellen

Írta:
0

A rossz lelkiállapot sok esetben azért alakul ki, mert a szervezet nem jut hozzá a kiegyensúlyozott működéséhez szükséges tápanyagokhoz és vitaminokhoz. Lássuk, miből álljon a menüd, ha lelki harmóniára vágysz!   Csírák: életerő apró magvakba rejtveA növényi csírákban koncentráltan és könnyen emészthető formában találhatóak létfontosságú fehérjék, ásványi anyagok, vitaminok, enzimek és antioxidánsok. Ez a sajátos […]

Kövess Facebook-on!
X