Így idd a vizet
Mint minden életmódtanácsnak, így a vízfogyasztásnak is vannak szabályai, amelyeket jobb, ha betartasz, hogy egészséges maradhass.
Mint minden életmódtanácsnak, így a vízfogyasztásnak is vannak szabályai, amelyeket jobb, ha betartasz, hogy egészséges maradhass.
A hőemelkedés a szervezetben zajló, abnormális folyamatokról ad figyelmeztetést, így érdemes komolyan venni. A legtöbben megfázás, influenza és egyéb vírusos vagy bakteriális fertőzés során tapasztalják, és a gyógyulás után el is múlik.
Téli időszakban kevesen olyan szerencsések, hogy elkerüli őket a nátha vagy influenza. A városban élők között, a szennyezettebb levegő miatt még inkább gyakoriak a megbetegedések. Az erdők gyógyító hatását koncentráltan tartalmazza az erdélyi fenyőrügy szirup, mely ilyenkor segítségünkre lehet! Hogy készül és hogyan hat ez a természet adta csodaszer?
Ha az utóbbi időben megmagyarázhatatlan, eddig nem tapasztalt tüneteket veszel észre magadon, semmiképpen se halogasd az orvoslátogatást. Még az is lehet, hogy mindezek allergiára utalnak, aminek a kezelése nem tűr halasztást.
Alakulhat úgy az emberrel, hogy akár náthásan is, de mindenképp repülőre kell üljön. Repülni azonban tele orral, fülfájással nem igen tanácsos.
Milyen gyakran vagy beteg? Ha évente 3-4 alakalomnál többször, az immunrendszered veszélyben van. Úgy értem, a szervezeted nagyobb eséllyel betegszik meg.
Ha szorulásod van, ne nyúlj rögtön a hashajtó után, inkább olvasd el nyolc tippünket, amikkel elkerülheted vagy épp orvosolhatod a „szorult helyzeteket”.
A magyar konyha nélkülözhetetlen alapanyaga a petrezselyem, melynek levele és gyökere egyaránt ízletes.
A gyümölcsök, zöldségek levének kinyerése és elfogyasztása a legjobb módszer, ha nem szeretnél semmilyen tápanyagot elveszíteni az eljárás közben.
Míg 2020-ra az őssejt terápiák kiszélesítése, a testrészek, szervek tömeges 3D nyomtatása, a polipokat és tumorokat azonnal kimutató képalkotó technológiák használata elérhető közelségbe kerülnek, addig 2018-19-re a mesterséges intelligencia nyithat újabb dimenziókat a diagnosztikában. Mindemellett már 2017-ben is jelentős áttörés várható számos területen.
Idén kezdik meg annak, a magyar kutatók által fejlesztett, gyógyszerjelölt molekulának a klinikai vizsgálatait, amelytől a humán leukémia kezelésében várnak eredményeket.
Februárra a szervezet vitaminraktárai igencsak kiürülnek, még akkor is, ha egész télen odafigyeltünk az egészséges táplálkozásra, a megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcsbevitelre. De milyen a jó vitamin, ami hatékony és segít megőrizni egészségünket?
A hócipőd tele van már a munkahelyi problémákkal, és a magánéleted sem elég zökkenőmentes ahhoz, hogy esténként elégedetten és kiegyensúlyozottan nyúlhass el a kanapén? Akkor dühöngés helyett inkább kortyolgasd ezeket a csodás nyugtató hatású teákat.
A szív kiemelt figyelmet kap február hónapban, hiszen ekkorra esik a világszerte ismert Valentin-nap. Azt már jóval kevesebben tudják – pedig legalább ekkora jelentőséggel bír – hogy februárban más aspektusból is szokás megemlékezni a szívről: február 7-től 14-ig tart ugyanis a Veleszületett Szívfejlődési Rendellenesség Hete is.
A naponta több mint tíz órát ülő és kevés fizikai aktivitást végző idősebb nők sejtjei gyorsabban öregednek, mint azon társaiké, akik kevesebbet ülnek és többet mozognak napközben – állítják a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem orvostudományi karának szakemberei.
A veleszületett immunhiány nem gyógyítható ugyan, de jól kezelhető, ha a diagnózist idejében felállítják – hívta fel a figyelmet az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályának főorvosa.
Megnöveli a születési rendellenességek kockázatát, ha a várandós nő antidepresszánsokat szed a terhesség első trimeszterében – állapította meg egy új kanadai tanulmány.
Amíg nyáron nem is ismerjük a megfázás szót – csak a ritka kivételek – addig a tél nyirkos, nedves levegője a baktériumok és betegsége melegágya.
Ami Dél-Amerika indiánjainak hasznos, az nekünk sem árthat. A lapacho fa erejét már évszázadok óta ismerik, és ma is sokféle betegség kezelésére használható a fa kérge. Teája már nálunk is megjelent, ismerd meg!
A reggelnek meghatározó szerepe van a napunkban. Tulajdonképpen ekkor dől el, hogy kiegyensúlyozott és energikus leszel-e, vagy egy igazi idegroncs.
Bármikor kész vagy korlátok nélkül nézni a következő évadot a kedvenc sorozatodból? Egy friss tanulmány szerint, ha magányosnak és depressziósnak érzed magad, túl sok epizódot néztél egymás után!
Tudta, hogy a várandóssági vizsgálatok alapját is képező ultrahang-vizsgálatot valójában a haditechnika ihlette? Vagy, hogy a modern terhességi diagnosztikai módszerek előtt még a magzatra káros röntgent alkalmazták? Honnan indult és hova fejlődött a prenatális diagnosztika? Melyek a legújabb vizsgálati módszerek?
Érdekes dolog derült ki az agy aktivitásáról.
Minden ötödik fiatal rendszeresen felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit a közösségi médián, ezért jóval fáradékonyabbak, mint nyugodtan alvó társaik, ez pedig nyomot hagy a közérzetükön – állapította meg egy új kutatás.