8 tuti trükk elfoglaltaknak
Boldog mami sorozat – 25. rész
Boldog mami sorozat – 25. rész
1. Mikor szükséges inni? Intenzív mozgáshoz fejlesztették ki, azzal a céllal, hogy pótolja az izzadás során elveszített, a szervezet számára szükséges anyagokat. Az intenzív mozgás során a szervezet nemcsak vizet veszít, hanem ásványi anyagokat is, így a vízpótlás nem elégséges. Összetevőinek köszönhetően alkalmas a nagyobb vízveszteséggel járó betegségek esetében is, mint a hasmenés, hányás. Mennyiségileg […]
Melyikünk ne emlékezne arra, amikor gyerekként, energiától duzzadva szaladtunk ki az udvarra, ahol vad ugrándozásba kezdtünk? Fiatalon az ember még sokkal nagyobb örömét lelte a mozgásban, sőt, kereste is azokat az alkalmakat, amikor kitombolhatta magát. Miért feledtük el azokat a sportokat, amiket akkoriban boldogan űztünk? Hová lett az élvezet, amit közben éreztünk? Fedezzük […]
A futóeseményen a 42 kilométeres táv egyéniben, valamint három- és ötfős váltóban teljesíthető. A versenyen 30, továbbá 7 és 3,5 kilométeres távon, illetve a 600 méteres családi futáson is lesz indulási lehetőség. „Stílusosan fogalmazva idén elég szépen fut a futás szekere: minden idők legnagyobb eseményére készülünk” – mondta Kocsis Árpád, a 26. SPAR Budapest Nemzetközi […]
Nem sóvárognak az édesség után Ha vigaszt nyújtó falatok után nyúlsz, általában gumicukorral, vagy dupla csokis keksszel kényezteted magad, míg egy férfiember inkább egy szaftos steaket venne magához. Nos, épp emiatt nem szednek magukra felesleges kilókat a pasik: proteint esznek, ami jobban eltelít, mint az általad fogyasztott szénhidrát. Ha diétáid általában a desszertek és az […]
Ingyenes nyílt nap a Fitness Company szervezésében Mikor? szeptember 17. Hol? Schulek Frigyes Szakközépiskola, Budapest, Mosonyi utca 6. (A Keleti-pályaudvartól egy percre) A Fitness Company, hatodik alkalommal szervez ingyenes bemutatkozó nyílt napot. Az eseményen olyan előadásokat hallgathatsz, amelyek segítenek eligazodni a fitness szakmában és választ adnak azokra a kérdéseidre, amelyek az iskola és tanfolyamválasztás során […]
A verseny 61 éves történetében először nyert magyar csapat, a Raffica Sailing Team a nemzetközileg is méltán elismert olaszországi Centomiglia tókerülő viadalon. Király Zsolt (többszörös magyar bajnok; nyolcszoros Kékszalag ezüstérmes) vezényletével rajt cél győzelmet aratott a Raffica Sailing Team a 61. Centomiglia-n, így Olaszországban a magyar himnuszt hallgatta a világ minden tájáról odalátogató közönség. A […]
1. Nincs kifogás A kezdet kezdetén érthető, hogy összeszorított foggal hajtjuk végre a gyakorlatokat, akár még enyhébb fájdalmaink is lehetnek és hihetőbbnél hihetőbb kifogásokat találunk ki, csak hogy ne kelljen magunkra ölteni az edzőruhát. De egy kibúvó sem lehet annyira elfogadható, hogy amiatt ne törődjünk az egészségünkkel. Ha fitneszről van szó, felejtsd a „ha”, és […]
Felejtsd el a villámdiétákat! Ha állandó időhiányban szenvedsz, vagy nincs kedved számolgatni a kalóriákat, az XBody edzésprogramot neked találták ki. Az elektromos stimuláción alapuló vadonatúj módszerrel már 20 perc alatt kiválthatod a több órányi kemény edzést, anélkül, hogy ízületeid megterhelés alá kerülnének. Az XBody gép olyan speciális elektródákkal rendelkezik, amelyek közvetlenül az izmaidra, a felszíni […]
Az UT Southwestern Medical Center kutatói publikálták azt a tanulmányt, amely szerint mind a közepes, mint az intenzívebb napi mozgás szinte antidepresszánsként hat azokra a páciensekre, akiknél a gyógyszerek nem hoztak teljes javulást. Már a The National Institute of Mental Health korábbi kutatásai is megállapították, hogy a rendszeres fizikai aktivitás a megfelelő kezeléssel kombinálva a […]
A minőség fontossága Csomor Csilla véleménye szerint az egészséges életmód elsősorban rajtunk múlik, a legfontosabb, hogy mi mennyit teszünk saját egészségünk érdekében. Természetesen elismeri, hogy vannak külső körülmények, melyeket nem tudunk kezelni, a környezeti ártalmakat vagy éppen a stresszt nagyon nehéz kiiktatni az életünkből. A színésznő szerint azonban nagyon fontos, hogy tudatosan próbáljunk meg efelé […]
A kezdetek A Miss Poledance Hungary döntőjének résztvevői a versenyt látva valószínűleg mindannyian átértékelték magukban a rúdtáncot a füstös kocsmák világával összekapcsoló esetleges prekoncepcióikat. A látványos showelemeket, akrobatikus mozdulatokat és trükköket felvonultató produkciók ugyanis szinte élsportolói felkészültséget kívánnak meg a versenyzőktől. A tornászmozdulatokat latinos táncshow elemekkel kombináló Pálmaffy Barbara a nemzetközi zsűri egyhangú döntése alapján […]
A Puerto Rico-i utcai táncon alapuló reggaeness hamar meghódította az itthoni fitness közönséget. A „hazai reggaeness csapat” azaz Horváth Csilla és Szádvári Zoltán saját fejlesztésű óráit egyre több teremben nyílik alkalmunk kipróbálni. Ha pedig egyszer részesei leszünk ennek a jókedvű alakformálásnak és átadjuk magunkat a mozgás örömének, biztosan visszatérünk. Az órák mindig változatosak, mindig van […]
Igazi családi program a Tisza-tó körültekerése, gyerekekkel is nyugodtan nekivághatunk, teljesen sík terepen haladhatunk, semmi nehézség nincs benne. Mi kiindulópontnak Poroszlót választottuk, ami körülbelül másfél órás autókázás Budapestről. Az M3-asról Tiszafüred irányába kell eljönni a 33-as útra, onnan egy negyedórás vezetés után érjük el Poroszlót. Innen indultunk el biciklivel Tiszafüred felé. A másik irányba is […]
Sport, sport, sport A szépségért bizony szenvedned kell, és ha formás, vonzó idomokat szeretnél, rendszeres testmozgás nélkül aligha lesz sikerélményed. A sport az egyik legjobb ellenszere a csúnya és kellemetlen gödröcskéknek, a kardiózás állóképességet növel és kiváló zsírégető, míg a súlyzós-erősítő edzések hatékonyan építik az izmokat, és feszesebbé varázsolják a sziluettet. Egyes sportágak kimondottan a […]
A triatlon nem korfüggő A viszonylag fiatal, ám napjainkban rendkívül népszerű és összetett sportág 2000 óta olimpiai versenyszám, ami egyesíti az úszást, a kerékpározást és a futást. E három sportágat a versenyzőknek megállás és pihenés nélkül kell teljesítenie, és a versenyidőbe az átöltözés is beleszámít. Ma már a triatlon család olyan rokon változatai is elterjedtek, […]
Gyönyörű babaarc, szexi kisugárzás, kifogástalan vonalak: ha Natalia Vodianova fotóira pillantasz, biztosan te is egy világszép, szupercsinos nőt látsz, akiről első pillantásra talán el sem hinnéd, hogy háromgyerekes anyuka. Pedig így van: a modell legidősebb gyermeke, Lucas novemberben lesz 10 éves, kislánya, Neva 5, legkisebb gyermeke, Viktor pedig 3 éves. A 29 éves Natalia elmondása […]
1. „Csak bemelegítés” Azokon a napokon, amikor úgy érzed, kevesebb energiád van, menj az edzőterembe azzal, hogy a bemelegítés után haza is mész. Hitesd el magaddal, hogy csak egy gyors és dinamikus bemelegítést végzel el. Amikor már a teremben leszel, és kellőképp felpörögtél, kisebb az esély rá, hogy lelépj az edzés vége előtt. 2. Vezess […]
Talán veled is előfordult már, hogy kipróbáltál egy mozgásformát, ám néhány alkalom után feladtad, mert nem találtad elég szórakoztatónak. Ez olykor a sztárokkal is megesik, de nem Navi Rawattal, ugyanis a 34 éves színésznő számára nagyon fontos szempont, hogy a sport egyben remek szórakozás is legyen. „Imádok görkorizni” –nyilatkozta korábban a Gyilkos számok, a Narancsvidék […]
Strandröplabda Ha rendszeresen strandröplabdázol, egyetlen sport segítségével izmos és tónusos lábaid lehetnek, valamint olyan dögös bikini-kész tested, amilyenre mindig is vágytál. A homok ugyanis jobban igénybe veszi az izmaidat, mint azt valaha is gondolnád, így kétszer nehezebb dolgod van, ha mozognod kell. A dinamikus mozgás, az oldalirányú ugrások és lépések miatt minden egyes izmodat használod, […]
Nem mindenki élvezi az edzőtermek zsúfoltságát és bezártságát. Ezek a szórakoztató tevékenységek, nem csak a fejedet szellőztetik ki, de még kalóriát is égetnek. 1. (Gör)Korcsolyázás Bár gyerekként szinte mindenki korcsolyázik, felnőttként hajlamosak vagyunk elfelejteni ezt a remek szabadidős tevékenységet. Télen kihagyhatatlan móka, sok baráttal és fűszeres-mézes teával, nyáron pedig remek edzésforma. Ha megint rászánod magad, […]
Strandröplabda Az egyik legkézenfekvőbb tevékenység, ha épp a vízpartot veszed célba. A homokos talaj megnehezíti a mozgást, így jóval több energiát égetsz el, mint egy sima röplabda alkalmával, ráadásul szinte minden egyes izmot megmozgatsz vele. Kajak Bár úgy tűnhet, hogy a kajakosok csak a felső testüket használják, ez csak a látszat. Sport közben a lábak […]
Rashida Jones mesés alakját látva talán hihetetlennek tűnik, hogy a 35 éves színésznő nem volt mindig ilyen vékony: elmondása szerint dundi kislány volt, és sokáig küzdött a folyton visszatérő pluszkilókkal. Néhány éve azonban ráébredt, hogy a diétázás nem elég, ha meg is akarja tartani az álomalakot, ezért több sportot is kipróbált, illetve megszeretett. Mivel a […]
1. “Nincs időm rá! Egyszerűen annyit dolgozom, hogy nem fér bele az életembe, hogy mozogjak. Pedig, ha csak napi fél órám lenne…” Csilla, 35 Tipp: Napi fél órát mindenki ki tud sajtolni az életéből. Már az is mozgás, hogy használod a lépcsőt és gyalogolsz a buszozás helyett. Az egész napos üldögélés nemcsak a zsírpárnáidra van […]