futás

állóképességdiéta

Futással őrzi szuper alakját Az év előadója!

Írta: and
0

Taylor Swift biztosan jó párszor hallotta már, hogy szerencsés lány, hiszen nemcsak rajongói, hanem a zenei világ is hamar megszerette őt. A 21 éves énekesnő sikert sikerre halmoz, és számos jelentős szakmai díjat is bezsebelt már: a közelmúltban például a Country Music Awards díjkiosztón választották Az év előadójává. Emellett a legtöbben külseje miatt is felfigyelnek […]

csúcsfutásfutás

Felfutnak a csúcsra – Kékes Csúcsfutás

Írta:
0

Jövő szombaton, május 28-án rajtol a 14. Kékes Csúcsfutás mezőnye. A komoly kihívást jelentő sportesemény indulói Mátrafüredről futnak fel a Kékesre: 11,6 kilométert tesznek meg, melynek során 671 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük, míg felérnek az ország legmagasabb pontjára. A Budapest Sportiroda-BSI versenyének útvonala a Mátrafüred–Mátraháza–Kékestető szakaszon vezet.A Kékes Csúcsfutásra az ország valamennyi megyéjéből és a […]

edzőfutás

Fuss virtuális edzővel!

Írta:
0

Az adidas új sztáredzője bárkit könnyedén felkészít egy félmaratonra – Pálinger Kati, Erdei Zsolt, Harsányi Levente, Kovács ” Kokó” István, Vajda Attila és Vuity Tvrtko ezért együtt álltak rajthoz, hogy próbára tegyék a valós idejű digitális személyi futótrénert, az adidas miCoach-ot. Akár kezdők vagyunk, akár már évek óta sportolunk, jó eredményeket szeretnénk elérni. Nem számít, […]

adománygyűjtésfutás

Jön a barátság versenye – 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó

Írta:
0

Csapatban futnak a sikerért Május 15-én változatos sportolási lehetőségeket kínál a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó Budapest belvárosában, a Parlamenttől indulva. Három különböző távon lehet váltót futni. Az elmúlt 17 évben több mint 11.500 csapat futott az ország legnagyobb váltófutó eseményén. Családok, barátok, kollégák érkeznek a fővárosba az ország minden megyéjéből és számos […]

cipőétkezés

8 kérdés, amit minden kezdő futó feltesz

Írta: and
0

1. Milyen cipőt válassz? Itt most nem a szín és a mintázat az elsőszámú szempont, hanem, hogy a kényelmes legyen, és a lábadhoz megfelelően passzoljon a cipő. Nem megfelelő futócipő esetén ugyanis több kárt okozhatsz magadnak, mint hasznot, például térfájdalmat, Achilles-gyulladást. A cipőt ezért érdemes olyan üzletben beszerezned, ahol hozzáértő eladók állnak a rendelkezésedre, felmérik […]

egészségétkezés

Újra formában: Király Viktor így csinálja!

Írta: and
0

Ép testben ép lélek – vallja Király Viktor, aki így nemcsak az egészséges étkezést tartja fontosnak, hanem a rendszeres mozgást is. „Igaz, télen azt vettem észre, hogy – részben az új albumom készítése miatt – kicsit nehezebben szántam rá magam a mozgásra, és felszedtem 5-6 kilót. De most, hogy kisütött a nap, igyekszem ledolgozni ezt […]

figyelemfelkeltésfutás

Haza, szerelem, futócipő

Írta:
0

A Terry Fox nevével fémjelzett „Remény Maratonja” például a rák elleni harcra, a Vivicittá a lakóhely értékeire kívánja felhívni a figyelmet, a fürdőruhás mikulások minden évben nemes célokra gyűjtenek, a tűsarkú cipős lányok pedig az adománygyűjtés és móka kedvéért állnak a starthoz. Kis futókörkép a neves futások nagy céljairól. Szolidaritási futás a rákbetegség ellen, Vivicittá […]

futásrendezvény

Együtt fut a város a 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson

Írta:
0

A résztvevők száma évről évre nő, tavaly, a 25. jubileumi városvédő futáson rekord részvételi szám született, több mint tizenkétezren futottak együtt Budapestért. A Szegeden immár 11. alkalommal megrendezendő T-Home Vivicittára idén április 2-án, a sorrendben 7. kaposvári eseményre pedig április 3-án kerül sor. Kaposvár és Szeged is minden évben tízezer futót mozdít meg. A fővárosban […]

futásfutóverseny

Ördög Nórinak Szeged a világ közepe

Írta:
0

Az idei év különlegessége, hogy Szeged és Kaposvár megmérkőzik egymással és egy speciális futópárbajjal csatlakozik a Vivicittá programhoz. A futópárbajt hírességek is támogatják, a szegedi születésű Ördög Nóri természetesen a napfény városát favorizálja! A városok futópárbaja keretében két helyi amatőr futó, a szegedi Dombi Miklós és a kaposvári Gundy Richárd különleges versenyre buzdít minden mozogni […]

fitneszfutás

Hátrafelé futás, az új őrület

Írta: and
0

Amerikában, ahol mindenki a fitnesz megszállottja, már rengetegen választják ezt a fajta mozgást. Hétvégenként egész tömegek gyűlnek össze, hogy együtt futhassanak visszafelé. A hátrafelé futás rendkívül jó módja a test karbantartásának. Igazán hatásos kardioedzés. Formában tartja a szívet, ezzel együtt pedig növeli az állóképességet, és segít, hogy erősebb legyen az immunrendszerünk. A legjobb, ha egy […]

fogyókúrafolyadékbevitel

Így marad topformában Janicsák Veca!

Írta: and
0

Te is úgy láttad, hogy Janicsák Veca fogyott az X-Faktor adásai alatt? A Wellness Cafe csapata mérget mert volna venni arra, hogy a 21 éves énekesnő diétázott, és gyakran izzadt a konditeremben, Veca viszont arról mesélt munkatársunknak, hogy erről szó sincs. „Ez a fogyás-kérdés gyakran felmerül velem kapcsolatban. Őszinte leszek: nem tudom, hogy csökkent-e a […]

edzésedzésterv

Futni szeretnél? Így kezdj hozzá!

Írta: and
0

Most megtudhatod, hogyan válj rendszeres futóvá 10 hét alatt. 1. Tűzz ki egy napot! Bárhogyan is tervezed, a futást valamikor el kell kezdeni. Épp ezért szemelj ki egy napot a héten, amikor úgy gondolod, hogy ráérsz, és ne légy rest, öltözz fel, húzd fel a nyúlcipőt, is irány a Margitsziget vagy a közeli erdő. 2. […]

futásmozgás

Tavaszi zsírégetés egyszerűen

Írta:
0

2010. április 18-án Téged is vár a jubileumi 25. T-Home Vivicittá Városvédő Futás! Hozd az egész családot, és szervezd be a barátnőket is, mozogjatok közösen a szabadban! Ha formában érzed magad, fuss a 12 km-es Vivicittán, vagy a 6,5 km-es Midicittán, ha kezdő vagy, válaszd a 3,3 km-es Minicittát, vagy az ugyanilyen hosszú gyaloglást. A […]

futásmozgás

Fuss okosan – szakértői szemmel

Írta:
0

Komoly feladat a 15-20 km-es szakasz teljesítése, nem is beszélve a maratoni távról. Vajon hogy érdemes felkészülni egy ilyen megerőltető megmérettetésre? Jürgen Scharhag német sportorvos kiegyensúlyozott terhelésre alapuló felkészülést javasol. A maratoni, félmaratoni táv lefutására tudatosan célszerű készülni, mert egy ilyen terhelés nagyon igénybe veszi a szervezetet – vallja Scharhag professzor. Akik nincsenek jó edzettségi […]

futásmaraton

Útmutató teljes életmódváltáshoz – Tanulj a hónap hősétől!

Írta:
0

Akár munkaidőben, dietetikusként osztogatja lelkesen étrend-tanácsait, akár egy kimerítő edzés után mosolyog, érezhetően sugárzik belőle a harmónia. A 36 éves Kriszta kifogyhatatlan derűjének titka, hogy soha nem kételkedik önmagában és a céljaiban.„Korábban a rendszeres sportnak még a gondolata is távol állt tőlem, a tanulás és a munka kitöltötték a napjaimat. A sorsfordító lökést egy versenyfelhívást […]

aquafitneszcellulit

3 hatékony mozgásforma narancsbőr ellen

Írta:
0

Tudtad, hogy a felnőtt nők 95 százalékának van narancsbőre? Kialakulását többek között hormonális és genetikai okok, a helytelen táplálkozás és a mozgáshiány is elősegíti – így ha az öröklött hajlamon nem is tudsz változtatni, rendszeres mozgással megelőzheted vagy enyhítheted a narancsbőrt! 1. Futás Végre beköszöntött a tavasz, ezért itt az ideje, hogy felvedd az edzőcipőt, és […]

elhízásfogyókúra

Elképesztő! Itt a világ legjobb futócipője!

Írta:
0

A cipő viselésétől tartózkodó futók kisebb valószínűséggel szereznek súlyos lábsérüléseket, mert másként tartják a lábukat – vélik a Harvard Egyetem kutatói. Daniel Lieberman és munkatársai megállapították, hogy a cipőt viselő futók általában a sarkukkal érnek elsőként a talajra, míg a mezítlábas futók lábfejük elejével vagy közepével érintik először a talajt. A biológus – aki emellett […]

diétafogyókúra

Futólecke fogyni vágyóknak

Írta: and
0

1. Tanuld meg a helyes technikát! Bár 2 éves korunkra mindannyian megtanulunk futni, mozgásunkba mégis rengeteg hiba csúszhat, ami görcsössé teszi izmainkat, túlterheli ízületeinket, elfárasztja szervezetünket, és ezáltal sérüléseket idézhet elő. A helyes, gazdaságos energia felhasználással járó futómozgást iskolai gyakorlatokkal tudod elsajátítani. Tippünk: Válassz egyenes, lehetőleg puha terepet, és végezz 3x 40 métert a következő […]

biciklizésfutás

Vastag lábaid vannak? 3 tipp, ami segíthet

Írta:
0

1. Fallabdázz! Ha karcsú lábakra vágysz, szereted az intenzív, koncentrációt és kitartást igénylő sportokat, akkor a fallabdázást neked találták ki. Ez a mozgásforma igen dinamikus lábmunkát igényel (a labadadogatás közben például nagyon sok a kitámasztás, megállás, rövid távú sprintfutás), így a játék közben a szervezeted sok zsírt éget el, miközben intenzíven dolgoznak az izmok.  Tippünk:Ha heti kétszer-háromszor 1-1,5 órat fallabdázol, akkor […]

atlétikaCaster Semenya

Férfi vagy nő? Nemvizsgálatot hajtottak végre a világbajnokon!

Írta:
0

A 18 éves sportolót már a berlini világbajnokságon többen megvádolták azzal, hogy férfi, miközben a nők között versenyez. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) november közepe után dönt Caster Semenya sorsáról. A Daily Telegraph egy, a nemvizsgálatokban részt vett emberre hivatkozva azt írta, hogy Semenyának nincsen méhe és petefészke, viszont belső férfi nemi szervekkel rendelkezik. Emiatt […]

futásjogász

A hónap hőse – Környezetvédő futócipőben

Írta: and
0

Tanulmányai során sokáig a turizmus vonzotta a harmincnégy éves Ágit, de a közgazdasági egyetem környezetgazdálkodás szakán annyi érdekes előadást hallgatott, hogy úgy döntött, a környezetvédelmet választja hivatásául. Nagyon szereti a munkáját, mert izgalmas és kihívásokkal teli. Feladatai közé tartozik, hogy összefogja az Európai Üzleti Környezetvédelmi Díjjal kapcsolatos teendőket (ez egy igazán rangos, világszintű elismerés), és […]

futásmozgás

Játssz és nyerj nevezést a 24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonra!

Írta:
0

Vegyél részt a 24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon! 2009. szeptember 6-án immár huszonnegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton, melynek szlogenje, „A legyőzhető távolság!” arra utal, hogy a 21097,5 méter teljesítése egyáltalán nem lehetetlen a rendszeresen edző, felkészült futók számára. Az év legnagyobb és legnépszerűbb hazai félmaratoni eseményére a magyar nevezők mellett sok külföldi […]

futásmozgás

Csodáld meg sportolás közben a Hortobágyot!

Írta:
0

Látta már a magyar pusztát futva, gyalogolva, kerékpározás közben? Szurkolt már Önnek a ménes, a gulya és a konda? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Tesztelje magát július 4-én az 6. E.ON Délibáb Sportnap keretében! Mérje fel, mire képes nyári hőségben, különleges terepen. Fusson félmaratont a pusztában, de ha rövidebb futótávra, vagy egy remek […]

futásgyaloglás

Zsírégetés pofonegyszerűen – 6 érv a gyaloglás mellett

Írta:
0

Többéves kihagyás után kezded újra a mozgást, vagy épp ellenkezőleg: a kemény kardió és súlyzós edzések mellett valami könnyebbre és élvezetesebbre vágysz? Próbáld ki a legtermészetesebb, legkímélőbb, mégis talán a legegészségesebb mozgásformát: gyalogolj! Összegyűjtöttünk hat fontos érvet, ami miatt mindenképpen érdemes elkezdened a gyaloglást, és eláruljuk azt is, hogyan fogj hozzá! 1. Te diktálod a […]

Kövess Facebook-on!
X