AKTUÁLIS

12 új gén a diabétesz hátterében

Írta:
0

Az európai, amerikai és kanadai kutatókat összefogó konzorcium bejelentése szerint megállapításaik nem csupán a 2-es típusú cukorbetegség hátterében álló folyamatok megértését segítik, de új potenciális gyógyszercélpontokat is kijelölhetnek. Mint Mark McCarthy kutatásvezető, az Oxfordi Egyetem humángenetikai központjának munkatársa elmondta, a most azonosított genetikai jellemzők a betegség biológiai alapjaiba engednek betekintést, ám a kutatók előtt áll […]

44 évesen is bomba formában van Janet

Írta: and
0

Janet Jackson évek, sőt évtizedek alatt tucatnyi fogyókúrát kipróbált, ám mindig visszahízta a leadott felesleget – sőt, talán annál még valamivel többet is. Egy ideje viszont úgy tűnik, testsúlya szépen beállt egy állandó értékre. Ezt egy külföldi internetes oldal információi szerint rendszeres étkezéssel, valamint alacsony szénhidrát- és kalóriatartalmú ételek fogyasztásával éri el. Janet minden nap […]

Károsíthatják a szívet a népszerű fájdalomcsillapítók

Írta:
0

Fejfájás, ízületi vagy izombántalmak miatt alig van olyan ember, aki ne kapna be valamilyen tablettát, amiről már tapasztalta, hogy használ, vagy látta a tv-reklámban, mennyire gyorsan és hatékonyan szüntet meg minden ilyen panaszt. A fájdalomcsillapítók egy része ennek megfelelően recept nélkül kapható. A mellékhatások általában ritkák és enyhék, de az utóbbi években mind több megfigyelés […]

Dundi lányból bombanővé fogyott Jennifer Hudson!

Írta: and
0

Jennifer Hudson csak előnyére változott kisfia születése óta, ugyanis az énekesnő korábbi súlyfeleslege fokozatosan leolvadt. A híresség szerint a változás kulcsa az életmódváltás: ma már odafigyel például arra, mit mikor eszik. A sztár tányérjára kizárólag alacsony zsír- és kalóriatartalmú ételek kerülnek. Sültek helyett grillcsirkét fogyaszt sok salátával, emellett beiktatta étrendjébe a magvakat és a vörösáfonya-lét […]

Válogat a spermák közt a női test

Írta:
0

Sarah Robertson, az Adelaide-i Egyetem professzora szerint kutatási eredményei arra utalnak, hogy az ondó olyan “jelzőmolekulákat” tartalmaz, melyek úgy befolyásolják az immunválaszt a női testben, hogy az végül elfogadja a hímivarsejteket. Előfordul azonban, hogy az – egyébként teljesen egészséges – ondó mégsem váltja ki ezt a változást, ezért a kutató azt feltételezi, hogy a női […]

Bombaformában a gyönyörű színésznő!

Írta: and
0

Renée Zellweger igazi alakváltoztató művész, a szó szoros értelmében, ugyanis mindig olyan a teste, amilyet az éppen aktuális filmszerepei megkövetelnek. A Bridget Jones filmekhez például híznia kellett: az első mozira való felkészülés során fánkkal és sajtos pizzával tömte magát, és leállt az edzéssel. A második filmre viszont már tudatosabban készült, egy dietetikus által összeállított, magas […]

Csokoládéval a depresszió ellen!

Írta:
0

A mondás szerint tíz amerikaiból kilenc szereti a csokoládét, de arra is vannak adatok, hogy minden tizedik amerikai pedig hazudós. Ez nem földrajzi kérdés: mi is gyakran érezzük, hogy meg kell magunkat jutalmazni egy kis csokival: megérdemeljük. Natalie Rose és munkatársai jól tervezett, tudományos vizsgálatot végeztek arra vonatkozólag, hogy felnőtt emberek körében van-e összefüggés a […]

Csontsoványra fogyott Megan Fox!

Írta: and
0

Megan Fox is beállt a túlzottan sovány hollywoodi színésznők táborába: a Transformers filmek sztárja jó néhány kilót leadott az utóbbi időben, és a melleit is megcsináltatta. Így már rajongói szerint sem olyan vonzó. A színésznő természetes idomai, amelyekkel anno az egész világot meghódította, mára eltűntek. Megan külföldi oldalak szerint koplalással fogyott, mások szerint egy kiadós […]

A kávé és a tea is védi a szívet

Írta:
0

  Egy átfogó, huzamos ideig tartó vizsgálat során a tudósok arra az eredményre jutottak, hogy napi három-hat csésze tea elfogyasztása akár 45 százalékkal is csökkentheti annak a veszélyét, hogy az illető szívbetegség következtében hal meg. Hatnál több csésze esetében a szívbetegségek kialakulásának esélye 36 százalékkal kisebb, mint azoknál az embereknél, akik naponta kevesebb, mint egy […]

Így került topformába Gisele Bündchen 3 hónappal a szülés után!

Írta: and
0

Gisele Bündchen idomait nők milliói irigylik világszerte, és sokan azt is csodálják, hogyan tudta leadni a terhessége alatt felszedett kilókat már alig 3 hónappal a szülés után. A modell szerint azonban nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a terhessége alatt sem hagyta abba a sportot: heti három alkalommal jógázott, és a kung-fu edzéseket is csak a […]

Megbukott a női Viagra!

Írta:
0

A “női Viagra” gyártója, a német gyógyszervállalat nem tudta meggyőzni a szakértői bizottságot arról, hogy a pirula olyan mértékben növelné a szexuális vágyat, hogy engedélyezhető legyen a meglévő kockázatok mellett. “A hatékonyság nem volt elegendően erőteljes ahhoz, hogy a kockázatokat igazolja” – hangsúlyozta Julia Johnson, szülész-nőgyógyász. A hét nőből és négy férfiből álló szakértői testület […]

Ők a Wellness Cafe játékának nyertesei!

Írta:
0

A fődíj nyertese: Teke Gusztávné (Veszprém) Nyereménye: 1 db 2 éjszakás, 2 fő részére szóló, félpanziós wellness hétvége Aquaworld belépéssel a Ramada Resort Aquaworld Budapest Hotelben (Aquaworld Zrt. 1044 Budapest, Íves út 16.), melyet 2010. december 20-ig lehet felhasználni. További nyeremények: Aquaworld páros, egész napra szóló belépőjegy hétfőtől vasárnapig, egyszeri felhasználással, időkorlátozás nélkül, melyet 2010. […]

Megjelent a Maxima magazin 13. száma!

Írta:
0

Ismered azt, milyen érzés, amikor beérik a munkád gyümölcse?  Ha igen, akkor tudod: csodás. Egyszerre tölt el boldogsággal és büszkeséggel. Így voltunk mi is, amikor nekiálltunk végigolvasni a „Maxima Év női klubja 2010” felhívásunkra beérkezett pályázatokat. Csaknem 1200-an jelentkeztek: egyetemista pomponos lányok, Európa-bajnok break táncosok, kórusok, diétázók, első gyermekes anyukák… – de rocknagyik éppúgy, mint […]

Pluszkilók, narancsbőr – így néz ki most Mischa Barton!

Írta: and
0

Mischa Bartonra nemcsak a Narancsvidék című sorozatból emlékezhetsz, mivel nemrég még trendi táskáival és szexi külsejével is figyelmet követelt magának. Az Assassination of a High School President című filmben le is vetkőzött, ám szinte biztos, hogy ha ezt a jelenetet a közelmúltban vették volna fel, nem aratna osztatlan sikert. Mischa teste ugyanis sokat változott, sajnos […]

A friss HIV-fertőzést is kimutatja az érzékeny teszt

Írta:
0

A HIV-vel való fertőződést követő néhány napban a frissen fertőzött személy vérében kiugró számban van jelen a vírus, nagy a másoknak való átadás kockázata, ám a hagyományos, az ellenanyag kimutatásán alapuló tesztek ilyenkor még tévesen negatív eredményt mutatnak. A vírus genetikai anyagát vizsgáló nukleinsavteszt akár 12 nappal korábban kimutatja a fertőzöttséget, mint az ellenanyag mérésén […]

Sikersztori: így fogyj 23 kilót!

Írta: and
0

Névjegy   Ivány Anikó Kora: 27 év Foglalkozása: filmszínházi asszisztens Magassága: 168 cm Testsúlya 2010 februárjában: 107 kg Testsúlya 2010 júniusában: 84 kg Módszer, amivel korábban próbálkozott: Update Módszer, amivel lefogyott: 7 és 17 fogyókúrás ital Kedvenc étele és itala: grillezett csirke fetával és paradicsommal, ásványvíz, energiaital Választott mozgásformák: torna otthon, lépcsőzés, séta, biciklizés Legfőbb […]

A legdögösebb szupersztár: íme Cheryl Cole diétatitkai!

Írta: and
0

Bár az újságok mostanában leginkább Cheryl Cole közelgő válásáról cikkeznek, nem lehet nem észrevenni, hogy a híresség csinosabb és fittebb, mint valaha. Ezt egyesek szerint koplalással éri el, egy brit lap viszont fellebbentette a fátylat az énekesnő csinos külsejének valódi okáról. Cheryl a fent említett napilap szerint két fontos elvet tart szem előtt. Az első, […]

Ezek a férfi „menopauza” ismérvei!

Írta:
0

Ez a végkövetkeztetése annak a tanulmánynak, amely szerint a 40 és 79 év közötti férfiak csupán két százaléka jellemezhető szigorúan véve a férfi “menopauzával”, azaz a késői hipogonadizmussal. Korábbi tanulmányok azt jelezték, hogy a diagnózis sokkal gyakoribb, és egyedül az Egyesült Államokban évente több millió receptet írtak fel, hogy segítsenek az alacsony tesztoszteronszinttel élő férfiak […]

Megjelent a Wellness magazin júliusi száma!

Írta: and
0

A magazin márciusi számát Akovács Éva főszerkesztő ajánlja neked!   Barátnőzzünk! Amikor már hetek, hónapok telnek el és nem tudsz összefutni a legjobb barátnőddel, ideje leállni egy percre. Igen, egyeztettetek párszor, de a te salsaórád, az ő edzése és a túlórák nem igazán kedveztek a randiknak. Persze, olyan, mintha találkoztatok volna, hiszen tegnap hívott, ma […]

Mivel fogyott le Catherine Zeta-Jones?

Írta: and
0

Szinte alig lehet ráismerni Catherine Zeta-Jones-ra: a színésznő arca az utóbbi időben sápadt, beesett, és nem lehet nem észrevenni, hogy rengeteget fogyott. Súlyveszteségét ő maga azoknak a kemény táncpróbáknak tulajdonítja, amiket a Kis éji zene című Broadway musical premierje előtt végigcsinált. Néhányan viszont arról suttognak a színésznő háta mögött, hogy korántsem ez a mozgásforma tehet […]

Egy igazán sportos hétvége a NaturMed Hotel Carbonában

Írta:
0

Számukra a mindennapi munkából kiszakadva a feltöltődést nem pusztán a relaxáció jelenti, szükségük van fizikai aktivitásra is. A hazai szállodák közül a NaturMed Hotel Carbona az elsők között teremtette meg a lehetőséget a vendégei számára, hogy a gyógyulás mellett az egészségük megőrzéséhez is támogatást nyújtson, biztosítva ennek hátterét. Széleskörű wellness szolgáltatásai között a víz nyújtotta […]

Különös alvászavar: álmukban szeretkeznek az emberek

Írta:
0

Kanadai kutatók fedezték fel, hogy a korábban véltnél jóval több embernél jelentkezik a jelenség. Egy torontói alváskutató klinikán összesen 832 pácienst kérdeztek ki – 428 férfit és 404 nőt. Kiderült, hogy a férfiak több mint 10 százaléka “alva szexelő”, a nők esetében a hányad 4 százalékos. A tudósok hangsúlyozták, hogy az arányokat helytelen lenne kivetíteni […]

Ilyen a modell teste négy gyerek után

Írta:
0

A német szupermodell októberben adott életet negyedik gyermekének, és meglepő módon már 6 héttel a szülés után ismét bombaformában volt. Heidi szerint ebben nincs semmi furcsa, hiszen minden nő elveszíti pluszkilóit a szülés után – nála mindössze gyorsabban ment végbe ez a folyamat. „Ha valaki nem csak ücsörög egész nap, hamar visszanyeri a terhesség előtti […]

HUNGARYTHM, ahol a tánc és a zene életre kelt

Írta:
0

Különleges produkcióra készül hazánk két nemrégiben alakult, a népzenét, a népi kultúrát, új, modern felfogásban feldolgozó formációja, a Holdviola zenekar és a Presidance Company táncegyüttes.  A produkció érdekessége, a tánc és a zene különleges összefonódása, melyben zenei részről a Holdviola együttes játékát a Presidance Company csodálatos táncművészei egészítik ki mozgással. A Presidance művészeti koncepciójának megalkotója […]

Kövess Facebook-on!
X