Lady Gaga képes volt utcára lépni ebben a szerelésben?
Lady Gagától megszoktuk már, hogy nem valami szégyellős típus, és nem riad vissza az extrémebb,
Lady Gagától megszoktuk már, hogy nem valami szégyellős típus, és nem riad vissza az extrémebb,
1. Már az idejét sem tudod, mikor voltatok kettesben utoljára Emlékszel még arra, amikor a hétvég&
Sokak emlékezetében még ma is aktívan él az iskolai menzák ízvilága és habár k&
Egy-két éve még felszálló ágban voltak az online társkereső oldalak, mára azonban a Facebook
Néhány családban a szülők válása után elképzelhetetlen, hogy továbbra is közö
Jakabos Zsuzsa Európa-bajnok úszónőnk nemcsak sportkarrierjét, hanem egészségét illetően is rendk&
Bár elmondása szerint tökéletesen boldog Justin Theroux-val, egyesek szerint Jennifer Aniston soha nem tudta igazán
Az ókortól ismert a sós levegő gyógyító, szépítő hatása, de ma már nem szü
Mi, lányok gyakran érezzük úgy, hogy feldobná a hétköznapokat egy új ruha, néhány
Olykor minden ember tapasztalhat heves szívdobogást, mely mögött általában semmilyen komoly probléma nem
Kistehén egy rajzfilmfigura, aki 2002-ben született. Születését egy dal és egy rajzfilm jelezte. Én
A sztárok egy része nagyon szégyellős, és soha, semmilyen körülmények között nem hagyn&
Sok szülő életét nehezíti meg, hogy gyermeke táplálékallergiája, intoleranciája,
Honnan ismerheted?Karrierjét profi pankrátorként kezdte, onnan váltott a filmezésre. Láthattad A mú
Catherine Deneuve ízig-vérig nő. Ez nem változik az idő múlásával sem: a francia színésznő m&
Hangos zajoktól szenvedhet valaki munkahelyi környezetben is, de sokan a szabadidős tevékenységek közben, a túl
A legnagyobb sztárok sem menekülhetnek a természet erői és annak teremtményei elől, főleg akkor nem, ha felbősz&
Manapság egyre több párnak jelent nehézséget a családalapítás, így napjainkra
Rita Ora nem szívbajos, és nem ijed meg a merészebb ruháktól sem. Ezt bizonyította legutóbb is
Az évek előrehaladtával az emberi porcréteg folyamatosan csökken, ami fájdalmas mozgásszervi problém&
Shakira ismét babát vár, ez már biztos, de a pici nemét eddig nem tudtuk. Az énekesnő nemrég a
2014. szeptember 20-án SALOMON HERVIS CITYTRAIL Futónapon mindenki megmérettetheti magát a budapesti Gellé
A Jóbarátok Monicája, Courteney Cox nemrég Mexikóban nyaralt, a hírességek által felkapott
Manapság egyre több ember tér át a vegetáriánus étkezésre, azonban sokan különö