MOZGÁS

edzésmozgás

Elizabeth Banks nem rajong az edzésért, mégis bombázó

Írta: and
0

Elizabeth Banks 38 éves, és már hosszú évek óta minden egyes „legjobb nő” szavazáson az előkelő 100-as listában szerepel. A Pókember és a Kapj el, ha tudsz című filmek óta számtalan mozit forgatott, idén három alkotással örvendeztet meg minket: Az éhezők viadala, Borotvaélen és a (Movie 43). Ahhoz, hogy mindezt bírja fizikailag, sőt, mindenhol a […]

fenékformálásmozgás

Úgy jó, ha kerek! – Formáld a popsid!

Írta:
0

Minden gyakorlatnál jól megdolgoztatjuk a combizmaidat is, szóval két legyet üthetsz egy csapásra! 1. Vezesd át a gumikötelet a talpad alatt, fogd meg a végét, a kezedet tedd csípőre vagy emeld vállmagasságba. A kötél megfeszítésével váltva emeld oldalra a lábaidat. 2. Vezesd át a gumikötelet a talpad alatt, fogd meg a két végét, a kezedet […]

olimpiaSt. Louis

Tudj meg mindent az olimpiákról – St. Louis, 1904.

Írta: and
0

MIntha csak négy évvel korábban, Párizsban járnánk… Hogy miért? Mert a szervezetlenség és a világkiállítással egybekötött olimpia ugyanúgy jellemezte az 1904-es olimpiát, mint elődjét. Mindezek mellett az amerikaiaknak sikerült az egész olimpiát egyfajta háziversennyé lealacsonyítaniuk. Az 1901-es NOB döntés értelmében Chicago rendezhette az olimpiát, ám fél évvel a játékok kezdete előtt Theodore Roosevelt döntése alapján […]

birkózásolimpia

Ismerd meg az olimpiai sportágakat – Birkózás

Írta: and
0

Az ősember, ha nem volt a keze közelében valamilyen szerszám vagy fegyver, akkor a puszta kezével szállt harcba – legyen az igazi harc, vagy ember társai közt játékos erőfelmérés, vagy éppenséggel csoporton belüli dominancia harc. Az ókori Görög- birodalomban a katonák kiképzésében, az erőnlét növelése érdekében alkalmazták ezt a sportágat. Az olimpiai játékok közé is […]

diétafogyókúra

Valeria Mazza négy gyerek után is szupercsinos

Írta: and
0

Egy 1996-os Sports Illustrated kiadvány címlapján Valeria Mazza bikiniben pózolt a szupermodell Tyra Banks-szel, és mi tagadás: igen szexi látványt nyújtottak. Azóta Valeria négy gyereket szült, de csodálatos alakját sikerült megőriznie, amit néhány hete egy uruguayi strandon bárki megtekinthetett. A modellt 16 évesen fedezte fel egy olasz fodrász, ám a szupermodellek sorába a már említett […]

edzésétkezés

Így táplálkozz edzés előtt!

Írta: and
0

Rengeteg olyan élelmiszer van, amit semmiképpen sem szabad fogyasztani edzés előtt, sokról talán nem is gondolnád. Mindenképpen könnyű és kis mennyiségű ételt érdemes fogyasztani, és az sem mindegy, hogy mikor teszed ezt. Ha megfogadod az alábbi tanácsokat, nem kell attól tartanod, hogy abba kell hagynod a futást a görcsölő gyomrod miatt. A Wellness Cafe tippjeivel […]

olimpiaöttusa

Tóth Adrienn, öttusázó: „Feltétel nélkül higgyünk abban, amit csinálunk!”

Írta: and
0

A mindössze 22 éves öttusázó minden lehetséges formában állt már dobogón világversenyen, juniorként épp úgy, mint felnőttként. Talán a legnagyobb eredménye mégis a tavalyi felnőtt Európa-bajnokság, ahol női csapatban első, egyéniben második helyet szerezett, majd a Világbajnokságon ősszel női váltóban aranyérem került a nyakába. Mire készültök most Tatán? Talán mondanom sem kell, hogy az Olimpia […]

diétafogyás

LeAnn Rimes sportosabb, mint valaha

Írta: and
0

Nyáron még arról szóltak a hírek, hogy a country sztár egyre csak fogy és már egyáltalán nem csinos. Most azonban egy gyönyörű, sportos nő mutatta meg a testét bikiniben Hawaii-n, ahol férjével, Eddie Cibrian-nal nyaralt. Tavaly interjút adott a The Ellen DeGeneres Show-ban, ahol eloszlatta ugyan a pletykákat, melyek az étkezési zavaráról szóltak, de a […]

energiaidő

Így ösztönözd magad mozgásra

Írta: and
0

Mégis hogy lehetne megőrizni a motivációnkat? Sok fogyni és sportolni vágyó nő újévi fogadalmai közt szerepel a rendszeres testmozgás. Meglehet, hogy nagy tervekkel Te már bele is vágtál, és úgy érzed, tényleg élvezed. De mi van, ha a kezdeti lelkesedés elillan, a hétköznapi problémák felütik a fejüket, illetve új, érdekfeszítő műsorok kerülnek terítékre a TV […]

mozgástorna

Új év, új test – könnyen és hatásosan

Írta:
0

1. Oldalemelés gumiszalaggal Állj szűk terpeszben a gumiszalagra, fogd meg a szalag mindkét végét úgy, hogy feszes legyen. A karodat emeld oldalsó középtartásba, majd lassan engedd vissza kiinduló helyzetbe.Ismétlésszám: 4×12-20 2. Válltól nyomásTérdelj a talajra és ülj rá a sarkadra, mindkét kezedbe fogj 2 kilós kézisúlyzót. A karodat emeld oldalsó középtartásba és hajlítsd be, majd […]

diétafogyás

Eva Longoria drámaian lefogyott válása alatt

Írta: and
0

Bár a botrány, miszerint Tony Parker megcsalta a legcsinosabb született feleséget, már igen régen kirobbant, a válást még csak néhány hónapja mondták ki. Eva Longoria nem nagyon beszélt arról, milyen lelki állapotban volt ezalatt, ám most kivételt tett a Health magazinnal. A színésznő nagyon sokat fogyott abban az időszakban. „Sose éreztem magam még annyira rosszul […]

olimpiaPárizs

Tudj meg mindent az olimpiákról – Párizs, 1900.

Írta: and
0

Tették ezt elsősorban Coubertin báró érdemeinek elismeréseként. A világon mindenki a kerek évszám bűvöletében élt, várták a XIX. század búcsúztatását és a XX. század köszöntését. Párizs ugyanebben az időben rendezte a világkiállítást is, így mindenki titkon remélte, hogy a két nagy esemény méltó ünneplése lesz a művészeteknek, a divatnak, az ipari újdonságoknak és természetesen az […]

edzéshízás

Segítség! Miért hízom az edzéstől?

Írta: and
0

Amikor pedig változást mutat, úgy tűnik, mintha híztál volna? Ne pánikolj, az érték félrevezető lehet, főleg, ha mindent jól csináltál. Az alábbi 4 dolog magyarázatot adhat a súlygyarapodásra! 1. A víz akár 3-4 kilóval is megváltoztathatja a súlyodat Biztos vagy benne, hogy fogytál pár kilót a kőkemény spinning edzéstől? Ne legyél erről annyira meggyőződve, ugyanis […]

diétaétel

Jessica Chastain vegán – vajon ettől olyan csinos?

Írta: and
0

A legújabb Brad Pitt film, Az élet fája női főszereplője tavaly hat új filmben, köztük igen komoly alkotásokban szerepelt. Jessica Chastain ezekkel az alakításaival egyre csak kivívja a kritikusok elismerését, és persze a nézők figyelmét is felhívja nem csak tehetségére, hanem karcsú alakjára is. Számtalan filmsztár hízik, vagy éppen fogy egy-egy szerep kedvéért, ez alól […]

atlétikaolimpia

Ismerd meg az olimpiai sportágakat – Atlétika

Írta: and
0

E mozgások rendszeres gyakorlása hozzájárul az egészség megőrzéséhez, tökéletesíti az ember alapvető mozgáskészségét, fejleszti fizikai képességeit, és elősegíti az értelmi, erkölcsi és akarati tulajdonságok helyes kialakítását, alapja az iskolai testnevelésnek. Az atlétika elterjedtsége és színvonala meghatározza egy ország test- és sportkultúráját, épp ezért joggal tekinthető alapsportágnak. Az atlétika újkori történetében az USA evvel az élen […]

edzőteremmozgás

Irány az edzőterem – szuper tippek kezdőknek!

Írta: and
0

Mielőtt elindulsz Fontos, hogy kiválaszd a megfelelő edzőtermet. Ideális, ha a terem félúton van a munkahelyed és a lakásod között, így ugyanis a hazafelé vezető úton automatikusan útba esik, és nehezebb kifogásokat találnod, mivel nem kell kerülőutat tenned az eléréséhez. Kezd a sportolást heti 2-3 alkalommal (fokozatosan emeld az időtartamot is, eleinte elég akár 30-40 […]

edzésgyakorlat

6 szuper reggeli fitnesz gyakorlat

Írta: and
0

Hídtartás A gyakorlat erősíti a hát- és vállöv izmait, fejleszti a hasizmokat, és tökéletesen megdolgoztatja a combhajlítókat. Feküdj hanyatt az ágyon, nyújtsd ki bal lábad egy vonalban a törzseddel, jobb térded hajlítsd be derékszögben. Most emeld fel a csípődet úgy, hogy a törzsed és a combod egy egyenest alkosson, maradj így 5 másodpercig, majd lassan […]

artistagyümölcs

Élet a Cirque du Soleil-ban – Interjú Bernáth Imrével

Írta: and
0

A kezdetek Exkluzív szilveszteri bulival búcsúztathatták 2011-et a Symbolban összegyűlt vendégek, akik a számos sztárfellépő mellett az este megkoronázásaként Bernáth Imre előadását csodálhatták meg. Imre a fellépés után pedig örömmel mesélt élményeiről és a Cirque du Soleil-nél eltöltött  életéről. Imre válogatott tornászként, 19 évesen jelentkezett a Cirque du Soleil egyik válogatására, majd ezt követően meghívták […]

edzésmozgás

Póta Georgina, asztaliteniszező: „Sose figyelek az étrendemre”

Írta: and
0

A 27 éves asztaliteniszező 1990-ben kezdte pályafutását, első sikereit 1996-ban érte el, majd 2008-ban párosban első helyezett lett Tóth Krisztinával az Európa-bajnokságon, és kijutott az első olimpiájára is. Erre, és EB eredményeire, nagyon büszke, de van még egy álma: szeretne egyéniben is érmet szerezni. “Tudod, már háromszor voltam a 8 között, és megint csak 3 […]

diétafogyókúra

A sorozatsztár büszkén megmutatta idomait

Írta: and
0

A Főnök című sorozat főszereplőjét alakító Kyra Sedgwick-ről biztosan te sem mondanád meg, hogy már 46 éves. Tökéletesen kidolgozott idomaikat férjével, a hasonlóan szép testű Kevin Baconnel (53) együtt egy Hawaii-n töltött vakáció alkalmával mutatták meg. A pár többször beszélt már arról, hogy 23 éves házasságuk a mai napig boldog és kiegyensúlyozott, ami a lencsevégre […]

fitnesztervmozgás

Így készíts hatásos fitnesztervet az új évre

Írta:
0

Amint elmúlik a szilveszteri pezsgő hatása hamarosan felderengenek az újévi fogadalmak, amelyek között mindig van egy-kettő testmozgásra és diétára vonatkozó. Hogy a lehető leghatékonyabban tudd őket beteljesíteni, fogadd meg az alábbi tanácsokat. Írd le a terveidet Nem elég, ha csak annyit írsz, hogy lefogyok, vagy figyelek arra, mit eszem. Nem, a lehető legpontosabban kell fogalmaznod, […]

edzéslabda

Tónusos izomzat Body-Balls edzéssel

Írta: and
0

A Body-Balls koncepció hazai eredetű, Cseresznyés Bea saját fejlesztése. Több mint 14 év tapasztalatából dolgozta ki a programsorozatot. Az így létrejött edzés mesterfokon formálja az alakot.  Egyszerre segíti a fogyást és a szép testalkat elérését. A soft ballal végzett erősítő feladatokkal az egész óra során zsírégető tartományban marad a pulzus. A tréning segít, hogy úgy […]

Athénolimpia

Tudj meg mindent az olimpiákról – Athén, 1896.

Írta: and
0

Az ókori Hellász területén négyévente megrendezésre kerülő olimpiák hatalmas sporteseménynek számítottak. A görög birodalom hanyatlásával sajnos a versenyek is feledésbe merültek. A középkori embert nem igazán érdekelte a sport világa, viszont minél fejlettebb lett társadalmunk, annál jobban előtérbe került az emberek hétköznapjaiban sport szeretete. A munka melletti kikapcsolódás, rekreáció egyre több embert irányított a sport […]

edzőteremmozgás

Így válassz megfelelő edzőtermet

Írta: and
0

Januárban szinte mindenki vesz bérletet egy fitneszterembe. Ahhoz, hogy a magunknak tett ígéretet be is tartsuk, a legfontosabb, hogy megtaláljuk a nekünk leginkább megfelelő edzőtermet. A terem kiválasztásánál vegyük figyelembe az alább szempontokat, így biztosan rendszeresen és örömmel használjuk majd a megváltott havi, negyedéves vagy akár éves bérletet. A terem közel legyen a lakóhelyhez vagy […]

Kövess Facebook-on!
X