AKTUÁLIS

A körte vagy alma típusú elhízás hátterében lévő géneket találtak

Írta:
9 éve 0

280 tudományos intézet négyszáznál több kutatója vett részt abban a munkában, amely az elhízáshoz vezető biológiai folyamatokat tanulmányozta, így eredményei a későbbiekben felhasználhatók annak megelőzésére vagy kezelésére. A szakemberek hangsúlyozták, hogy bár a géneknek van szerepük a kövérségben és a súlyproblémákban, mégis csupán töredékét jelentik mindazon okoknak, melyek a tényleges elhízáshoz vezetnek. A főbűnös az […]

Így hozta magát bombaformába a szülés után Milla Jovovich!

Írta: and
9 éve 0

Bár a közelmúltban Milla Jovovich maga is beismerte, hogy régebben elképesztő diétákkal sanyargatta a testét, például képes volt kávén és cigarettán élni. Terhessége után azonban sokkal felelősségteljesebben kezdett viszonyulni saját testéhez is. A modell-színésznő 2007 novemberében adott életet kislányának, így az az év szinte teljes egészében a gyermekéről szólt. Milla a terhessége alatt semmit sem […]

Asztmás pocakosok

Írta:
9 éve 0

Különösen gyakori ez a gyógyszerek esetében. Mellőzésük azonban az olyan krónikus betegségek kezelésében, mint az asztma többet árt, mint használ. „Kettő helyett lélegzünk” A helyes légzés fontosságáról a legtöbb kismama hallhatott már a szülésre felkészítő foglalkozások, vagy a kismama torna során. A megfelelően végzett légzéstechnika segítségével megelőzhetőek az utolsó trimeszterben gyakori légzési nehézségek, csökkenthető a […]

Őrületes edzések éjszakája

Írta:
9 éve 0

A NIVEA Fitness Night nagyszerű alkalom arra, hogy megismerjük a klub fantasztikus hangulatát és átgondoljuk, hogy a hideg idő beköszöntével hogyan tarthatjuk karban testünket és lelkünket. A programok igen sokrétűek, mindenki találhat számára megfelelőt, legyen szó sportemberekről, kihívást kereső versenyőrültekről, vagy éppen relaxálni vágyó vendégekről. A klub nagyszerűsége abban rejlik, hogy igazán rendhagyó módon próbálja […]

Gyönyörű és csinos Will Smith felesége! Így tartja formában magát!

Írta: and
9 éve 0

Will Smith nagyon büszke lehet a családjára, és persze feleségére is: Jada Pinkett Smith ugyanis a negyedik ikszhez közeledve csinosabb, mint valaha! Ennek a színésznő szerint nincs különösebb oka: ő egyszerűen csak a harmónia és az egyensúly elérésére és fenntartására törekszik, anélkül, hogy túlságosan bonyolult diétás- és mozgásprogramot kellene beiktatnia zsúfolt mindennapjaiba. Ami az étkezéseket […]

„Mozi az egész világ” – Őszi Divathetek az Allee-ban

Írta:
9 éve 0

A rendezvénysorozat fő attrakciója a Cinema Paradiso c. divatshow, melyet Lukács Gabi és Lakatos Márk stylist álmodott meg. A bemutató az álomgyár egy-egy híres alkotását jeleníti meg az Allee márkaboltjainak őszi kollekcióival. A fergeteges show is azt célozza, hogy az Allee a divatot értő és szerető közönség kihagyhatatlan helyszíne legyen, igazi „Élménysétány Újbudán”! Az Allee […]

Így őrzi csinos vonalait Gryllus Dorka!

Írta: and
9 éve 0

Gryllus Dorka neve talán számodra sem csak színházi- és filmes karrierje miatt ismerős, hanem azért is, mert egy kicsit mindig is irigyelted kecses alkatát, sugárzó szépségét és kiegyensúlyozottságát. A színésznő is osztja azt a nézetet, mely szerint a szépség minden nőnél belülről fakad, és ahogy érünk, ez egyre inkább megmutatkozik. Ugyanakkor egyetért azzal is, hogy […]

Szoros összefüggés van az irodai munka és az elhízás között

Írta:
9 éve 0

Az elmúlt három évtized során az irodai alkalmazottak fokozatosan egyre lustább és mozgásszegényebb életmódra váltottak és ez valószínűleg nagy szerepet játszik az elhízottak arányának növekedésében is. “Az emberek ma sokkal egészségesebben táplálkoznak és többet mozognak mint az 1970-es években, azonban az elhízottak aránya továbbra is folyamatosan növekszik. Elméletem szerint ez a látszólag ellentmondásos jelenség a […]

Mozgással az optimális vérnyomásért

Írta:
9 éve 0

Nem csak örökség! Magyarországon a felnőttek 16-20 százaléka, a 60 éven felüliek több, mint fele magasvérnyomás betegségben szenved, ám még mindig kevesen fordulnak tudatosan a probléma megoldása felé. Tagadhatatlan, hogy a betegségre való hajlam közel 40 százalékban meghatározott a génekben. Ám a hajlam még nem maga a betegség! De a felnőttkori megjelenésnek számos életmódbeli kockázati […]

45 évesen is bombázó a Született feleségek sztárja!

Írta: and
9 éve 0

Teri Hatcher azon hollywoodi színésznők közé tartozik, akik büszkén vállalják a korukat. Erre a hírességnek minden oka meg is van, ugyanis – bár két hónap múlva ünnepli 46. születésnapját – ma is szupercsinos. A színésznő egy külföldi weboldal információi szerint részben annak köszönheti vékony alakját, hogy régóta alacsony zsír- és szénhidráttartalmú ételeket fogyaszt, gyorsdiéták helyett […]

Gyógyít és szépít a sós levegő

Írta:
9 éve 0

Hogyan gyógyít a sós levegő? A sóbarlangok pozitív tulajdonságaira már az 1800-as évek közepén felfigyeltek, a sóbányákban dolgozó munkásoknál ugyanis nem alakult ki tüdőbetegség. Ezt követően számos kutatás igazolta alkalmazásának előnyeit különösen krónikus hörghurut esetén és más légúti betegségektől szenvedők körében. A sós levegő belégzés útján gyulladáscsökkentő hatást fejt ki. A belélegzett sókristályok a légzőjáratok […]

Bombafomában: így marad szupercsinos a Grace klinika szexi sztárja!

Írta: and
9 éve 0

Katherine Heigl is azon színésznők táborába tartozik, akik nem helyeslik sem a gyorsdiétákat, sem a szupervékony ideál hajszolását, hanem inkább a rendszeres, kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozásra esküsznek, sok mozgással. Katie például az 5 faktoros diétát követi, amivel nemcsak a napi ötszöri, körülbelül három óránkénti étkezést biztosítja szervezete számára, hanem azt is, hogy semmit se kelljen […]

Megjelent a Maxima Magazin 21. száma!

Írta: and
9 éve 0

Akár volt merszed, és jelentkeztél címlaplány-kereső játékunkra, akár csak gondoltad, milyen jó lett volna benevezni a megmérettetésre, biztosan érdekel a végeredmény: ki is lett a Maxima Címlaplánya 2010 nyertese. Ebben a számban végre lehull a lepel! Az előző jegyzetemben már írtam róla, milyen nehéz dolga volt a zsűrinek. Húsz olyan lány érkezett ugyanis a válogatásra, […]

Hideg idő, száraz bőr – Így hidratáld belülről a bőrödet!

Írta:
9 éve 0

Ám a bőrnek nem csak külső segítségre van szüksége; a testápoló krémek mellett elsősorban belülről kell hidratálni szervezetünket! Kánikulában kiemelten hangsúlyozzák a szakemberek, hogy fokozottan figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre, ám más évszakokban szinte szó sem esik erről. Pedig hideg időben is roppant fontos, hogy a szervezet hidratált legyen, hiszen az emberi test mintegy 60%-a […]

A zajos munkahely növeli a szívproblémák kockázatát

Írta:
9 éve 0

A British Medical Journal című orvosi folyóirathoz tartozó kiadványban ismertetett felmérésben több mint 6 ezer amerikai alkalmazott egészségi állapotát követték nyomon 1999 és 2004 között. A kanadai Brit-Columbiai Egyetem kutatói Gan Wenqi vezetésével arra a megállapításra jutottak, hogy kétszer-háromszor nagyobb volt a szívproblémák megjelenésének kockázata azoknál, akik tartósan (legalább másfél évig) zajos munkakörnyezetben dolgoztak.   A […]

Így őrzi bombaalakját a 45 éves modell!

Írta: and
9 éve 0

A sztárok világában ma már nem túl divatosak a gyorsdiéták: a legtöbb színésznő kiegyensúlyozott és változatos étkezésre, valamint a rendszeres mozgásra esküszik. Ám a szép modell és színésznő, Elizabeth Hurley ebben kivételnek számít, ugyanis a pletykák szerint bombaalakja megőrzése érdekében a legbutább diétáknak és a legelképesztőbb önsanyargatásnak is hajlandó magát alávetni. Egyes források szerint Liz […]

Ezerszínű programok: ne hagyd ki a 19. Budapesti Őszi Fesztivált!

Írta: and
9 éve 0

A Budapesti Őszi Fesztivált immár 19. alkalommal rendezik meg – a rendezvénysorozat mára Európa talán legrangosabb kortársművészeti fesztiváljainak egyike. Célja, hogy Budapest közönségének bemutassa napjaink és az elmúlt évtized jelentős progresszív alkotóit és művészeti eredményeit, minden művészeti ágban. Ma már – Európa jelentős kortársművészeti fesztiváljaival való együttműködésnek köszönhetően – világviszonylatban is jelentős zenei és színpadi […]

Így marad csúcsformában a szexi Bond-lány!

Írta: and
9 éve 0

Eva Greenre nemcsak tehetsége miatt emlékszünk a Casino Royale című James Bond-filmből, hanem elképesztő alakja miatt is. Ám a látszat csal: a különleges szépségű színésznő saját bevallása szerint nem az edzőteremben tölti minden szabadidejét, sőt! Eva egy interjúban elmondta, hogy imád enni, és többször próbálkozott ugyan fogyókúrával – például az Álmodozók című Bertolucci film forgatása […]

Fitt és csinos: így nyerte vissza szuper alakját Béres Alexandra!

Írta: and
9 éve 0

A hollywoodi sztárok körében manapság is divat gyorsan leadni a terhesség alatt felszedett pluszkilókat, azonban még szerencse, hogy a magyar hírességek közül nem követi mindenki ezt a trendet. Béres Alexandra például csak két hónappal kislánya születése után kezdett újra sportolni. „Panna októberben született, két hónapos kora után kezdtem csak el ismét mozogni – árulta el […]

Vigyázz: erre a testrészedre ne hízz!

Írta:
9 éve 0

A Mayo Klinika (Rochester, Minnesota) munkatársai karcsú önkénteseket toboroztak, akiknek az volt a feladatuk, hogy sok édesség befalásával gyarapítsák testsúlyukat. Mint Michael Jensen kutatásvezető hangsúlyozta, a vizsgálat eredménye megfordította a dogmát, amely szerint felnőttként már nem keletkeznek új zsírsejtjeink, csak a meglévők lesznek egyre nagyobbak hízásnál. Következtetésük megmagyarázza azt is, hogy a test egyes részeire […]

Mindjárt 50, mégis csúcsformában a színésznő!

Írta: and
9 éve 0

Egy nő számára talán nincs is nagyobb és őszintébb dicséret annál, ha az ötödik ikszhez közeledve őt kérik fel, hogy legyen egy világmárka arca. Ez történt Julianne Moore-ral is, aki a Bulgari óra- és ékszerkollekcióját, majd a márka táskáit is reklámozta. A felkérésben pedig minden bizonnyal fontos szerepet játszott az is, hogy a színésznő ma […]

Alkalmazkodóbbak és jobb alkalmazottak a nők

Írta:
9 éve 0

„Kiemelkedően jók a magyar nők képességei és jobban is teljesítenek a munkaerőpiacon, mint a férfiak.” – mondta a Kanadai Statisztikai Hivatal által vezetett, 11 országot érintő felmérés frissen publikált eredményeinek ismeretében Dr. Köpeczi-Bócz Tamás, a felmérés hazai vezetője. Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint az elmúlt évek társadalmi átalakulása következtében a kompetenciák területén sokat fejlődtek […]