EGÉSZSÉG

fizikumintelligencia

Hihetetlen! Minél jobb a fizikumod, annál sikeresebb lehetsz!

Írta:
0

A szív és a vérkeringés terhelhetősége fiatal felnőttkorban magasabb intelligenciát, később pedig jobb szociális és gazdasági helyzetet eredményezhet. A Göteborgi Egyetem orvosai több mint 1,2 millió olyan férfi adatainak vizsgálatából következtettek erre, akik 1950 és 1976 között a honvédség szolgálatába léptek. Azok a katonák, akiknek a szíve és vérkeringése jó állapotban volt, nem csak az […]

egészségH1N1

A WHO továbbra is ajánlja a Tamiflu alkalmazását az újinfluenzánál!

Írta:
0

Továbbra is ajánlja azonban a szervezet a gyógyszer azonnali alkalmazását a H1N1-vírussal megfertőződött embereknél, különösen azoknál, akik a nagyobb kockázatú csoportba tartoznak vagy akiknek tartósan fennállnak, esetleg rosszabbodnak tünetei. “Nagyon egyértelművé kell tennünk, hogy a Cohrane-tanulmány a szezonális influenzára vonatkozik, nem a H1N1-re” – hangsúlyozta a WHO szóvivője, Gregory Hartl. A közlemény előzménye az volt, […]

alkoholmellrák

Sokkoló tények: az alkohol elősegítheti a mellrák kiújulását!

Írta:
0

A szakemberek azt tanácsolják, hogy a mellrákkal diagnosztizált nők korlátozzák alkoholfogyasztásukat heti három adagnál kevesebb szeszes italra, különösen akkor, ha túlsúlyosak vagy elhízottak, mert ez a mennyiség még nem növeli a rákkockázatot. Korábbi tanulmányok igazolták már, hogy az alkoholfogyasztás eleve növeli az emlőtumor esélyét, azt viszont kevéssé vizsgálták eddig, hogy a daganat terápia utáni visszatérését […]

bacilusegészség

Bacilusokon edzett gyerekből egészségesebb felnőtt lesz?

Írta:
0

“A kutatásunkból kiderül, hogy az egészen fiatal korban ultra-tiszta, ultra-higiénikus környezetben nevelt gyerekek később felnőttként sokkal hajlamosabbak a gyulladásokra, ami egy egész sor betegség kialakulásának kockázatát hordja magában, köztük a szív- és érrendszeri betegségekét” – mutatott rá Thomas McDade, a tanulmány szerzője.  Az amerikai kutatók egy Fülöp-szigeteken készült tanulmány adatait használták, amely születésüktől 22 esztendős korukig […]

arcbőr

Így újulj meg 5 lépésben az ünnepre

Írta:
0

Évzáró céges buli, karácsonyozás a barátokkal, majd a hagyományos családi ebéd – a decemberben esedékes tucatnyi összejövetelen ugye te is a legjobb formádat akarod hozni? Persze nem kell kétségbeesned, ha az év végi pörgés miatt nem tudsz fodrászhoz vagy kozmetikushoz menni, netán éppen az edzésre nem marad időd. Most eláruljuk, hogyan hozhatod magad formába az […]

egészségfejfájás

Bosszantó migrén? Titokzatos tettes!

Írta:
0

Csikorgatás több irányban A fogszorítás és csikorgatás hátterében többek közt az állhat, hogy az alsó és felső fogak kiegyensúlyozatlan érintkezése miatt az állkapocs ízület nem tudja elérni a nyugalmi záródási pontját. Akár egy nagyobb korona, egy magasabb tömés is okozhatja az ízület erőlködését. – mondja dr. Benkő Krisztina fogszakorvos. A csikorgatók közt vannak, akik előre-hátra […]

adventbetlehem

4 varázslatos adventi program – az egész családnak

Írta:
0

Egy bögre forralt bor, karácsonyi muzsika és szebbnél szebb portékák: ennél több nem is kell ahhoz, hogy ünnepi hangulatba kerülj. A Wellnesscafe ma szebbnél szebb adventi programokat ajánl neked! 1. Karácsony a kastélyban A Nagytétényi Kastélymúzeumba idén decemberben is érdemes ellátogatnod, a késő barokk kastély ugyanis adventkor igazi karácsonyi díszbe öltözik: a szobákban számtalan karácsonyfát […]

AIDSegészség

Szenzáció! Itt a HIV elleni tabletta?

Írta:
0

AIDS-kutatók nagyon közel állnak a HIV-elleni készítmény piacra dobásához. Egy 19 000 fős kutatásból kiderült, hogy a tenofovir és az emtricitabine hatóanyagú készítmény megnyugtató védelmet jelent a vírusfertőzéssel szemben. Ezek az antivirális hatóanyagok jelentősen csökkenthetik a HIV- fertőzés terjedését azokon a  területeken – pl. genitáliák környéke -, ahol erre a legnagyobb veszély mutatkozik. Ezt a […]

egészségemlék

Megdöbbentő! Gyógyszer nélkül szabadulhatsz meg a borzalmas emlékektől!

Írta:
0

A kutatók szerint a félelmet gerjesztő emlék felidézése egyfajta időkaput nyit meg az agyban, ebben az állapotban újra lehet írni a történések menetét, majd az új formában visszatárolni. “Mielőtt ismét eltárolódik az emlék, van egy szakasz, amikor nagyon érzékeny a szétrombolásra” – mondta Elizabeth Phelps, a New York-i Egyetem munkatársa, a tanulmány szerzője. Korábbi vizsgálatok […]

betegségegészség

Új vírus – Kövesd nyomon, milyen roncsolást végez az újinfluenza!

Írta:
0

Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek (NIH) munkatársai, valamint New York város vezető egészségügyi szakemberei 34 olyan embertől származó metszeteket vizsgáltak, akik H1N1-vírusfertőzés miatt haltak meg a járvány kitörése óta. A légcső és a főhörgők minden esetben gyulladásban voltak, időnként súlyosan károsodtak. Az esetek több mint felénél mélyebben, a kisebb hörgőkben is találtak károsodást, mintegy […]

forralt borillat

Orrfacsaró vagy finom? Útmutatató ünnepi illatosításhoz

Írta:
0

A karácsony elképzelhetetlen az isteni fenyő, a gőzölgő fahéjas sütemény és mennyei szegfűszeg illata nélkül. Ma már az üzletekben számos mesterséges illatosítószer közül választhatsz  – és bizony, ha nem figyelsz, csúnyán melléfoghatsz. Ha szeretnéd, hogy az otthonodban igazi karácsonyi hangulat legyen, próbálj ki természetes illatosító módszereket is: íme, 5 szuper, villámgyors tipp a tökéletes karácsonyi hangulathoz. 1. Illatozzon narancsIlyenkor télen te […]

fogamzásgátlásgyermek

Gyermekáldás sterilizálás után?

Írta:
0

A férfiak sterilizálása (vasectomia) egyre népszerűbb beavatkozás Németországban, hiszen évente mintegy hatvanezer férfi sterilizáltatja magát. Közülük néhányan megbánják tettüket, mert idővel rájönnek, hogy mégis szeretnének gyereket. Mi a sterilizálás (vasectomia)? A férfiak sterilizálása olyan művi beavatkozás, mely során mindkét ondóvezetéket elkötik és átmetszik, vagy egy rövid szakaszt is eltávolítanak belőle. Ilyenkor nincs lehetőség a gyermeknemzésre. A műtét nem befolyásolja […]

egészségH1N1

H1N1 – Megkérdőjelezik a Tamiflu hatását!

Írta:
0

Miközben a kormányok világszerte mobilizálták Tamiflu-készleteiket az újinfluenza elleni küzdelemre, brit kutatók a gyógyszer klinikai vizsgálatairól szóló korábbi tanulmányokat áttekintve arra az eredményre jutottak: nincs elég bizonyíték rá, hogy az antivirális szer csökkentené az olyan szövődmények, mint a tüdőgyulladás kialakulásának kockázatát az egyébként egészséges emberekben.  A British Medical Journal keddi számában közzétett tanulmány szerzői mindazonáltal […]

magazinmaxima

Megjelent a Maxima magazin 25. száma!

Írta:
0

A Magazin 25. számát Zellei Dóra főszerkesztő ajánlja neked! Néhány héttel ezelőtt a barátnőm úgy döntött, elkezdi a karácsonyi előkészületet. Első körben lepasszolta a méltatlankodó párját: aki az enyémmel – hirtelen sokkal lelkesebben – meg sem állt a fallabda pályáig. Második körben, ünnepi hangulatteremtőnek, internetről kinézte az egyik legnagyobb budapesti múzeum adventi kiállítását. Harmadik körben […]

derékfájáshajápolás

4 testrész, amit feltétlenül óvj a hidegben!

Írta: and
0

Figyelj az ízületeidre! Reumás fájdalmakkal küszködő szüleid vagy nagyszüleid már sokadszorra mondják neked: kislányom, öltözz föl rendesen! Nem tréfálnak, ők már tudják, miről beszélnek. A porckopás egyik kiindulási pontja ugyanis lehet egy egyszerű ízületi megfázás is. Ennek oka, hogy amikor az ízület „megfázik“, tehát gyulladásba jön, könnyebben kopik a porc. Ezért van az, hogy gyulladt […]

egészségjáték

Mérgező játékok? Útmutató vásárláshoz!

Írta:
0

Nemsokára itt a karácsony, és ilyenkor sokan vásárolnak különböző játékokat szeretteiknek – különösen a gyerekeknek. Egy nemrég napvilágot látott német felmérésből kiderült, hogy számos játékszer tartalmazhat egészségre ártalmas anyagokat, amelyek között előfordulhatnak rákkeltőek is. A játékokban mért veszélyes anyagok mennyisége a megengedett érték több tízszeresét is elérheti. A kutatók szerint azonnali intézkedésekre van szükség. A […]

EDPotenciazavarok

Kényes potenciazavar? – videóval

Írta:
0

Az erekciós zavarról beszélni még mindig tabutémának számít. A férfiak sokszor még a szakorvosnak sem merik bevallani problémájukat. Pedig a segítség olyankor csak karnyújtásnyira van. A merevedési zavarok kezelésének két fő iránya van. Az egyik, ha megtalálják, hogy mi az a betegség, ami ehhez a tünethez vezet, és azt kezelik. A másik megoldás, amikor a […]

egészségH1N1

Új vírus – Megdöbbentő halálozási statisztikák

Írta:
0

Az elemzést hétfőn tették közzé az egyik internetes tudományos portálon. A feldolgozott számok két olyan amerikai város – Milwaukee és New York – adatbázisából származtak, ahol a H1N1 járvány kitörésének kezdetétől pontosan regisztrálták az eseteket. Mintegy kétezer, a H1N1-fertőzés tüneteit mutató emberre jutott egy halál – írta Marc Lipsitch, a Harvard munkatársa. A becslések szerint a […]

férfi

Leleplezzük, milyen a párkapcsolatod!

Írta: and
0

A konfliktuskeresők Kapcsolatukat látványos veszekedések kísérik, amelyek gyakorta semmiségekből indulhatnak ki, a női oldalon mégis óriási hisztikig, a férfifronton pedig őrjöngésig és csapkodásig fajulhatnak. „Közönségük” azt hiheti, hogy egy megrendezett jelenet nézőivé váltak, pedig szó sincs erről, mivel számukra ilyenkor megszűnik a külvilág. Egyébként is szívesen fecsegik ki a mások számára intimnek számító titkaikat, és […]

betegségegészség

Halált okozhat a hamisított gyógyszer!

Írta:
0

A lefoglalt készítmények között megtalálhatók koleszterinszint-csökkentők, antibiotikumok, tumor és malária elleni készítmények. Szakemberek nem csak világszerte, de hazánkban is  többször jelezték, hogy a gyógyszerhamisítást rendkívül komolyan kell venni, és határozottan fel kell lépni ellene, mert a hamisítókat nem érdekli az, hogy egy-egy készítmény akár halált is okozhat – hiszen nekik csak a profit számít.  A WHO […]

DNSegészség

100 kg-on felül a gyerek? – Meglepő kutatási eredmények!

Írta:
0

A Cambridge-i Egyetem kutatói háromszáz, legalább 100 kilogrammos testtömegű, tíz év alatti gyerek DNS-állományában kerestek hiányzó, illetve ismétlődő szakaszokat. Megállapították, hogy több, ritkán előforduló hiány növeli az elhízás esélyét. Az egyik ilyen hiány jelenlétét 1200 súlyosan elhízott gyereknél vizsgálták, és a felmérésben résztvevők kevesebb mint egy százalékánál találták meg. A 16-os kromoszómán lévő hiány nyilvánvalóan […]

H1N1járvány

Új vírus – Elérte tetőpontját az új influenza Németországban

Írta:
0

Jörg Hacker szerint mindenképp túlzás lenne azt állítani, hogy a H1N1 vírus terjedése immár nem fenyeget, ezért továbbra is éberségre van szükség. Az egyetlen védelmet csakis az oltás jelenti – hangsúlyozta az igazgató, aki a lakosságot arra szólította fel, hogy az új megbetegedések csökkenése ellenére minél nagyobb számban oltassa be magát. Ez a csökkenés ugyanis […]

egészségH1N1

Kockáztatnád a szövődményeket?

Írta: and
0

Az influenza kezdeti tünetei nem túl riasztóak. Három-négy napig tartó magas láz, végtag- és izomfájdalom, fejfájás, torokfájás, köhögés. Legtöbbször olyan enyhe lefolyású, hogy nem is szoktak rá gyógyszert adni az orvosok, csak a tüneti kezelést javasolják: pihenés, fájdalom- és lázcsillapítók, C-vitamin, sok folyadék, esetleg köptető. Az igazi baj akkor kezdődik, amikor a gyógyulófélben lévő páciens […]

bakhoroszkóp

Érzelmi horoszkóp a Nyilas és a Bak havára

Írta: and
0

Nyilas (XI. 23. – XII. 21.) Jól érzed, hogy körülötted forog az egész világ. A figyelem középpontjában állsz, és egy új jövő képe bontakozik ki előtted. Felettébb megtisztelő lehetőséghez jutsz, és végre magad mögött hagyhatod azt, amihez az utóbbi időben igazán nem volt kedved. Januárban sokat kell a pénzügyekkel foglalkoznod, sajnos több kiadásod lesz, mint […]

Kövess Facebook-on!
X