Demi Lovato megint elindult lefelé a lejtőn
Megint kicsúszott a talaj az énekesnő lába alól.
Megint kicsúszott a talaj az énekesnő lába alól.
Nézd meg az anyját…
Epres Panni és Tatár Csilla sok évvel ezelőtt ragadott először futócipőt, azóta pedig mindketten szenvedélyesen róják a kilométereket. A két édesanya életének fontos része a sport, amelynek szeretetét gyermekeiknek is szeretnék átadni.
Így mutatta meg a világnak legújabb tetoválását.
Volt felszolgáló és lehetett volna hajón bártender is, mégis a kávét választotta. Rengeteg kísérletezés, folyamatos kíváncsiság, tanulás, hivatástudat és persze a kávé szeretete, ami folyamatosan előre viszi. Interjúnkban Ferenczi Attilával beszélgettünk.
Muszáj mutatnunk néhány képet, annyira ennivalóan édes a kis herceg.
Azt már tudtuk, hogy szokatlan a stílusa, de azt nem, hogy ennyire…
A 30 éves plus size modell továbbra sem szégyenlősködik.
Bár Lajos herceg keresztelőjén még mindig el tudta takarni.
Mosolyogva kapták lencsevégre, de vajon mit gondol valójában?
Öt nappal az esküvője után került sor a színésznő operációjára.
Mesés szettben érkezett, mezítláb távozott a filmbemutatóról.
Programajánló a sport és a nyár szerelmeseinek.
Immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Scitec Muscle Beach, az izmok és az erősportok első és legnagyobb szabadtéri fesztiválja. Augusztus 3-5-én versenyek és egyéb változatos programok várják mindazokat, akik kilátogatnak a Plázs Siófokra.
Eddig nem erősítette meg, hogy tényleg Jamie Foxxal jár, ám most nem tagadhatta tovább.
Ruhában nézni a lenyugvó napot? Na még mit nem – főleg, ha az embernek olyan teste van, mint Heidinek.
Technikai hiba miatt volt szükség a létrás hadműveletre, mondhatni nem is nagyon volt hirtelen más választásuk.
Kaley Cuoco mindössze hét hónapnyi jegyesség után, június 30-án ment hozzá profi műlovagló kedveséhez.
Jól néz ki, de adódik a kérdés: igazából mennyire természetesek ezek a „natúr” képek?
Amikor egy kisbaba megszületik, mindent megváltoztat – onnantól kezdve körülötte forog a világ, a szerepek felcserélődnek, ő lesz a főnök számtalan dologban. Épp ez a helyzet Kapócs Zsókáéknál is, akinek kisfia alig múlt 2 hónapos, de máris ő dirigál. Ám Zsóka ezt cseppet sem bánja, mindennél jobban vágyott arra, hogy gyermeke szülessen, még ha ez sokszor azzal is jár, hogy bizonyos helyzetekben ő maga háttérbe szorul.
A magyar modell ismét bebizonyította, hogy nem fél megmutatni magát.
Szerinted mennyire vicces az egykori Spice Girl?
Napsütés, jókedv, szabadság – éljen a nyár! De vajon a csillagok milyen kalandokat tartogatnak a vakáció idejére? És hova lenne érdemes szállást foglalnod idén? Most megsúgjuk!
A híres modell elég ijesztően néz ki.