Kate Beckinsale hasizmai is tökéletesek
Nemcsak szép, hanem erős és kitartó is.
Nemcsak szép, hanem erős és kitartó is.
Lassan kijelenthetjük, hogy a 2018-as év Szőnyi Ferenc számára a rekordok megdöntéséről szólt. Tavalyi idején javítva júniusban ismét meghódította a Himaláját, augusztusban sikert aratott Svájcban és most Amerikába utazott, hogy mindössze nem egész 10 nap alatt teljesítsen egy tízszeres ironmant.
Összegyűjtöttük a legjobb könyvújdonságokat, amelyek segítenek neked az edzésben és a regenerálódásban.
Több mint fél évet kellett várni az első közös fotóra.
Mi folyik ebben az autóban?
Ez lett a baba neve.
A díváról nem hittük volna, hogy humorban is jeleskedik – pedig így van.
22 éves barátját érettebbre cserélte, új választottja már betöltötte a harmincat.
Tinilányok millióinak voltak bálványai a srácok – és most újra turnéra indulnak!
Nem kapkodta el a dolgot: szeptember végén volt az esküvője, de csak most osztott meg egy fotót „életük legjobb napjáról”.
Mit tudhatunk meg a whiskyről a színe alapján? Mennyire dugjuk bele az orrunkat a pohárba? Jéggel vagy jég nélkül érdemes kérnünk a whiskyt?
Megosztotta a kommentelőket Anne fehér ruhája.
Naná, hogy a tüneményes apróság különleges nevet kapott.
Ezerwattos mosolyt villantott új sorozatának premierjén, de a rajongók szerint nincs minden rendben a színésznővel.
Erős Antóniának anyaként otthon, híradósként pedig a képernyőn is nap mint nap helyt kell állnia. Azért, hogy hosszú távon fenn tudja tartani az egyensúlyt, önmagáról sem szabad megfeledkeznie. Különböző praktikák alkalmazása mellett az egészségére mindig is odafigyelt.
Harry herceg felesége tavaszra várja első gyermekét.
“Nem lehet eleget beszélni az önvédelem fontosságáról” – vallja Kovács Ildikó női önvédelmi oktató, aki szerint az utcai támadások esetében a megelőzés akár életeket is menthet.
A fiatal sztárnak csak a malackodáson jár az esze!
A Daily Mail szerint ez a fotó is megerősíti, hogy tényleg vele jár a Trónok harca színésznője.
Kate Middleton kishúga most sokak szerint elveti a sulykot.
Instagramon jelentette be a nagy elhatározást, és arról is írt, miért döntött így.
Szerintünk az Agymenők jó csaja egy kicsit gondolkodhatott volna, mielőtt nyilatkozott.
Évek óta folytatja a küzdelmét a pluszkilók ellen, most épp betegsége miatt néz ki teltebbnek.
A világsztár csak egy pár kesztyűt visel.