Istenes Bence: Vagány apuka vagyok!
Istenes Bence pontosan tudja, milyen sokat jelent kisfiának, Nátánnak, hogy csecsemőkora óta sokat foglalkozik vele.
Istenes Bence pontosan tudja, milyen sokat jelent kisfiának, Nátánnak, hogy csecsemőkora óta sokat foglalkozik vele.
Élete első focimeccsén Mexikónak szurkolt a csöppség.
„Minden benne van, amit tudni akartál arról, miért emel föl a sport, s mitől válik egy pillanat kozmikussá.” – Simonyi Balázs ultrafutó
Úgy tűnt, az énekesnőt is mulattatta az eset.
A színésznő egy görög szigeten nyaral, ott fotózták le szépen gömbölyödő babapocakját.
Az egykori teniszezőnő az egyik babával, az ismert énekes pedig a másikkal osztott meg egy képet Instagramon.
A 21 éves világsztár most megmutatta a dögösebb oldalát is.
A 9-komponensű HPV vakcina 20%-kal szélesebb körű védelmet nyújt a méhnyakrák ellen, mint a 4-komponensű vakcina
5+1 életmódtipp a sztárfocistától
Még gyermeke születése előtt érte a nagy szívfájdalom: el kellett búcsúznia valakitől, akit szintén kisbabájaként szeretett.
Elképesztően fitt a híres énekesnő!
Sajtósaik hevesen tagadnak, de az utóbbi hónapok során nem most először röppent fel a hír, hogy a sztárpár házasságának vége.
Nem lehet nem észrevenni, mennyire boldog és szerelmes, pedig új kedvesével csak néhány hete ismerik egymást.
A kétszeres olimpikon egyik szponzorának, a Scitec Nutrition-nek adott exkluzív interjút Japánból, ahová 6 hetes edzőtáborba érkezett. Sportolónőnk elárulta, mi az oka annak, hogy időről-időre visszatér a szigetországba, és arról is mesélt, mi nem hiányozhat soha a táskájából, van-e valamilyen kabalája, illetve miért kerüli ki a padlón levő csíkokat, mielőtt a tatamira lép…
Két ember helyett eszik, és néha egészen meglepő párosításokat képes eltüntetni – mint szinte minden leendő anyuka.
Az énekesnő azt állítja, még csak edzőterembe sem jár. Akkor mi a titka?
Szexinek szánta, a kommentelők közül viszont sokan nem ezt gondolják szelfijéről. Neked mi a véleményed?
Ha már a mesés Saint Barthélemy szigetén járt, nem hagyhatta ki a fürdőruhás fotózkodást – például ebben a fehér csipke csodában.
Vajon tényleg igaz, amit beszélnek?
A modell eddig nem igazán látott arcát mutatta néhány nappal ezelőtt.
Ki mondta, hogy az egyrészes nem lehet izgalmas?!
Ha nyár, akkor fesztivál – mert ha nem muszáj, ki akarna ugyanazokon a zárt, zsúfolt bulihelyeken nyomorogni, mint év közben? Pláne, hogy az alternatíva olyan vonzó: a csillagok (vagy éppen viharfelhők) alatt tombolni semmivel sem összehasonlítható élmény.
Barátok, naplemente, szabadság – mi másra lenne szükségünk egy idilli nyárestéhez? Természetesen némi frissítőre és ínycsiklandozó harapnivalóra!
Az énekesnő talán jobban figyel magára, mint valaha, és meglehet, hogy a szerelem is újra rátalált!