AKTUÁLIS

fehérjefogamzásgátló

Okozhatnak-e trombózist a fogamzásgátlók?

Írta:
0

Prof. dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus megvilágítja a helyzetet. A hormontartalom a döntő – Korábban, amikor magas hormontartalmú fogamzásgátlók voltak forgalomban, egyértelművé vált, hogy ezek trombózist okozhatnak. Éppen ezért szükséges volt, hogy egyrészt elkezdjék kutatni az összefüggéseket, másrészt pedig az ipar elkezdjen alacsonyabb hormontartalmú készítményeket gyártani. Ahogyan később a hormontartalom csökkent a […]

diétajegestea

A reality sztárt a kutyája is formában tartja

Írta: and
0

A bombázó az MTV valóság show-jának, a The Hills-nek az egyik szereplőjeként került be a köztudatba. Ebben a műsorban a résztvevők több időt töltenek bikiniben, mint ruhában, ezért nagyon fontos volt, hogy olyanokat válogassanak össze, akik jól mutatnak. Audrina sem bízta a véletlenre a kinézetét: komoly diétával, és edzéstervvel készült a szereplésre. A reality sztár […]

influenzatüdő

Influenza szövődménye is lehet: a tüdőgyulladás

Írta:
0

Kevesen tudják, de valójában ez a betegség a 10. leggyakoribb halálok világszerte. A tünetekről és a kezelésről dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyászt kérdeztük. Jellegzetes és nem tipikus tünetek A tüdőgyulladás – általában – fertőzés következtében alakul ki. A pneumococcusok és az atípusos baktériumok is okozhatnak halmozott megbetegedést kisebb közösségekben, családokban. Tüdőgyulladás vírusos eredetű légúti megbetegedés – […]

Magyar napok a Farmerama-ban márc. 9-től 19-ig!

Írta:
0

Két hétig élvezhetjük a magyar életérzést, ráadásul egy csomó finomság is vár bennünket. És persze ne felejtkezzünk el a kedves virágainkról sem, hiszen a nemzetközi nőnap is a magyar hetek idejére esik. Közben pedig vásári mulatság is vár ránk: lufivadászat hihetetlen nyereményekkel! Illatos virágeső a farmodon Itt a tavasz, ezért ideje, hogy új virágokat is […]

babdiéta

Katy Perry meghökkentő fotósorozattal állt elő

Írta: and
0

Az Interview magazin egy igencsak meghökkentő fotósorozattal állt elő: a tinibálvány, Katy Perry fekete-fehér fényképei szépek, igényesek, és a régmúltba repítenek minket, ám sokszor teljesen felismerhetetlen rajtuk az énekesnő. A címlapról pedig kimondottan a nemrég elhunyt sztár, Amy Winehouse jut eszünkbe. Az viszont vitathatatlan, hogy Katy igen jó formában van: táncosnőként pózol a kamerának, különleges, […]

jógakismama

A jóga a várandósságban és a szülésnél is segít

Írta:
0

A testi-lelki felkészülést segítheti a kismama jóga, amely a magzatfejlődését is segíti. Dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász a jóga testi vonatkozásairól, Tóth Eszter, kismamajóga oktató a lelki töltődésről beszélt. Mire készít fel a kismamajóga testileg? A kismama jóga végigkísérheti a kismamákat a babaváráson, bár a kezdéssel érdemes megvárni a 14 hetet. Önmagában már a nyugodt légkör, […]

diétafogyás

A Glee sztárja két számmal lett vékonyabb!

Írta: and
0

A díjátadók időszakában minden világsztár igyekszik a legjobb formáját hozni, sőt olyan is van, aki ilyen alkalmakkor mutatja meg, amin adott esetben már hosszú hónapok óta dolgozik. Így történt ez a Glee című sorozat duci szereplőjével is: a NAACP Image Awards-on egy csillogó kék ruhában jelent meg, de nála elsősorban nem az volt a téma, […]

donorgyerek

Ivarsejt-donáció – hogyan dolgozzuk fel?

Írta:
0

Magyarországon számos olyan pár vágyik gyermekre, akiknél a férfi, vagy a női oldalról meddőségi probléma áll fent, illetve előfordul, hogy a pár mindkét tagjánál szomatikus, azaz testi okokból akadályoztatott a gyermekvállalás. Az ilyen esetekben többnyire felmerül az ivarsejt-donáció lehetősége, amely során rokon, vagy anonim donor ivarsejtje (petesejtje, vagy spermiuma) segítségével fogan meg a baba. Mivel […]

böjtdiéta

Így marad csinos és kiegyensúlyozott Király Linda!

Írta: and
0

A zene a harmónia kulcsa Az Összefogás koncert egyik sztárfellépőjeként Király Linda is csatlakozott a koncert szervezői által meghirdetett jótékonysági kezdeményezéshez, elmondása szerint ugyanis mindig szívesen segített másokon. „Számomra mindig is fontos volt, hogy segítsek, amiben tudok, és megmutassam, mennyire fontos az összefogás a bajban” – vallja az énekesnő. Különösképpen igaz ez akkor, ha ehhez […]

hajhajápolás

A magyarok egyharmada elégedetlen a hajával

Írta:
0

A panaszra legtöbbször a zsírosodás, a hajhullás és a hajkorpa ad okot. Az ezerfős kutatás válaszadóinak 31%-a számolt be arról, hogy problémát jelent a haja túlzott zsírosodása, 27%-uk hajhullásra, 26%-uk pedig hajkorpára panaszkodott. Hajának töredezettsége 21, túlzott szárazsága pedig a magyarok 13%-a számára okoz nehézségeket. Ezen belül a nők általánosságban több gondról számoltak be, mint […]

fáradtságtavasz

Vége a télnek – mit (t)együnk?

Írta:
0

Tudtad-e? …a tavaszi fáradtság nem betegség, hanem tél végi hiányállapot? …hogy azon nemzetek körében, ahol az egy főre jutó halfogyasztás magasabb (Izland: 90 kg/év), a téli depresszió sokkal kisebb arányban fordul elő, mint a kevesebb halat fogyasztó országokban (USA: 24 kg/év)?  …hogy a hangulatváltozásokkal járó állapot az északi országokban gyakoribb; az amerikaiak 5 %-a, a […]

horkolástünet

A horkolás csak tünet, előzd meg a szövődményeket!

Írta:
0

Rendszeres mozgással nem csak a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri elváltozások előzhetők meg, de az alvászavarok és a horkolás is kezelhetők. Kapcsolat a horkolás és a testsúly közt Ismert tény, hogy a horkolás jelezte alvási apnoe betegség nagymértékben növeli az elhízás, a magas vérnyomás, a szívbetegségek és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor az elhízott betegek […]

fogyáshízás

Miért hizlal a tél?

Írta:
0

Kevés a fény, csökken bizonyos hormonok szintje a szervezetben. Kevés a szín, a friss zöldség és gyümölcs, vagyis a mikroelemek és vitaminok, az úgynevezett antioxidánsok. Mindez az étvágyat fokozza. Amikor pedig olyan ételt veszünk magunkhoz, amelyből jószerével csak a kalóriák hasznosíthatók, mert a fontos anyagok szétfőttek, agyonsültek, vagy a mirelitben jéggé dermedtek, egyes feldolgozott élelmiszer […]

fogamzásgátlóóvszer

Tények és tévhitek a fogamzásgátlásról

Írta:
0

Vannak, akik az óvszer használatára esküsznek, míg mások a gyógyszeres fogamzásgátlást tartják az egyetlen helyes megoldásnak. A témát Dr. Kósa Zsolt szülész-nőgyógyász, valamint Dr. Csajbók Éva belgyógyász-endokrinológus segítségével jártuk körbe. Dr. Kósa Zsolt szerint a legbiztonságosabb az ún. „holland módszer”, vagyis a fogamzásgátló és az óvszer együttes használata, ahol a gyógyszer a terhességtől, míg az […]

diétaedzés

Meryl Streep nem foglalkozik a külsejével

Írta: and
0

Meryl Streep a Vaslady-ben nyújtott alakításáért átvehette harmadik szobrocskáját. Kétség nem fér hozzá, hogy aranyszínű Lanvin ruhájában a 62 éves sztár volt az egyik legfeltűnőbb jelenség az Oscar-gálán. Talán elsőre kicsit soknak tűnhet ez a ruhaköltemény, főleg hogy még antik arany ékszereket is felvett hozzá, de tény, hogy egy ilyen volumenű színésznő ezt királynői eleganciával […]

élethosszú

Meghosszabbíthatjuk életünket?

Írta:
0

A hunza népcsoport, illetve az okinawai japánok akár 100 évig is elélnek, ráadásul egészségesen. Nem szenvednek a nyugati országokban gyakori betegségektől, mint a rák vagy a magas vérnyomás, a nők pedig nem ismerik a klimaxot.  Miben rejlik hát a hosszú és egészséges élet titka? A hunza népcsoport Pakisztán északi vidékén, 6000 méter magas hegycsúcsok közé […]

dekoltázsdiéta

J.Lo nem fél megmutatni szexi domborulatait

Írta: and
0

Az idei Oscar-gála abszolút sztárja lett Angelina Jolie jobb lába, és J.Lo mellbimbója, olyannyira, hogy a Twitteren már saját profilja van mindkét testrésznek. Mi hiába nézzük, akkor sem látjuk utóbbi villantását, csupán egy bombatestű színész-énekesnőt, akinek megint sikerült az alkalomhoz illő és végtelenül szexi ruciba bújnia. Jennifer Lopez Zuhair Murad-ruhája első ránézésre úgy tűnt, mintha […]

dohányzástörvény

A dohányosok is örülnek a törvényi szigorításnak?

Írta:
0

A dohányzással kapcsolatos, 2012. január elsejétől életbe lépett szigorítások nagy vihart kavartak az év elején. Egy pár héttel később végzett felmérés alapján viszont úgy tűnik, hogy hamar lecsillapodtak a kedélyek, és a többség pozitívan vélekedik a változásokról: a 18-64 éveseknek csak 20 százaléka érzi úgy, hogy a törvénynek több hátránya van, mint előnye – derült […]

Csatlakozz a NIVEA TOUR-hoz!

Írta:
0

Kedves sportolni vágyok! Idén immáron 6. alkalommal indul útjára az eddig nagy népszerűségének örvendő NIVEA Tour.  Az országban 6 helyszínen lesznek elérhetőek a különböző sportprogramok és az egészséges életmód megtervezésében jártas szakértők.  Az idei év újdonsága, hogy minden résztvevő városban egész napos sport-, egészség nappá bővítették programjukat, ahol a gyerekektől kezdve a felnőtteken át a […]

cukoredzés

A fitneszkirálynő hetente 6 napot tölt edzéssel

Írta: and
0

Jó néhány évvel ezelőtt Jennifer még egy 100 kilós, kétgyermekes anyuka volt, ám úgy döntött: ő akar lenni a legszexisebb nő. Ennek érdekében képes volt 40 kilótól megszabadulni, ami azonnal meghozta a várva várt sikert: ő lett Miss Bikini America. Innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy  ő maga adjon tanácsokat a fogyni vágyónak. Miután a […]

évmandarin

Íme, a 2012-es év divat színe: a tangerine tango

Írta:
0

Idén a tavalyihoz képest egy jóval merészebb árnyalatot határoztak meg az év színének, a tangerine tango-t, mely a mindennapok gondjait, erővel és lendülettel megtöltő, vidám, lüktető szín. A piros és a narancssárga házasításából született színvilág igazi energiabomba lesz egész évben. Visszafogott, pasztell árnyalatai már a tél végi, tavaszi napokban viselhetők, nyárra pedig a stylistok az […]

diétafogyókúra

A topmodell a gyorsételeket sem veti meg

Írta: and
0

Orlando Bloom felesége most éppen a Haute Muse címlapján mutatja meg irigylésre méltó alakját. A Victoria’s Secret modellje köztudottan szigorú vércsoport diétát tart, és nagyon komolyan veszi a mozgást, ám most azt is elárulta magáról, hogy hébe-hóba némi gyorskaja is becsúszik az étrendjébe. Imádja a sült krumplit, a csokoládét, és ha úgy tartja kedve, akkor […]

köhögésstressz

A stressz is okozhat tartós köhögést

Írta:
0

Asztmát is jelezhet Kezdődő megbetegedésnél sok esetben hiányoznak a tipikus tünetek. A nehézlégzés, mellkasi szorító érzés, a kilégzés nehezítettsége nem feltétlenül jelentkeznek azonnal, az asztma kialakulásának előrejelzője lehet az elhúzódó köhögés – magyarázza tüdőgyógyász szakértőnk. Mielőtt orvoshoz fordulunk jegyezzük fel, hogy a tünetek mely napszakban, esetleg fizikai terhelés hatására jelentkeznek-e. Gondoljuk át milyen környezetben, évszakban […]

Tóth Vera: „Tudom, mi kell a boldogsághoz”

Írta: and
0

Verából végre magabiztosság és erő sugárzik! Igen, ha nehézségek árán is, de szakértői, családi és baráti segítséggel sikerült túllendülnie lelki problémáin. Ráadásul közben fontos lépéseket is megtett: elbúcsúzott a régi menedzsmentjétől, új baráti kört épített, konditerembe jár és reformételeken él. Pedig honnan állt fel… Olvastad a húgoddal, Gabival készült novemberi címlapinterjúnkat? Persze, és emlékszem is […]

Kövess Facebook-on!
X